A Széll Kálmán és a Tükörház Alapítvány közös rendezésében felolvasóestre, író-olvasó találkozóra került sor a Móra Ferenc Múzeum dísztermében kedden. Az est vendége Szilasi László író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Régi Magyar Irodalmi Tanszék docense, aki tavaly megjelent könyvéről, a Szentek hárfájáról beszélt, mellyel a 2010-es Rotary Irodalmi Díjat is elnyerte. A Költészet Napja különleges aktualitást adott az estnek, mellyel hagyományt szeretnének teremteni, és havi egy alkalommal rendeznének ilyen író-olvasótalálkozókat. A Tükörház Alapítványt maga Szilasi László hozta létre a Rotary-díj egy részéből, azzal a céllal, hogy a nem szegedi fiatal írók, költők, műfordítók és művészemberek egy szemesztert a Tisza-parti városban tölthessenek, és megismerhessék az itt tanuló bölcsészhallgatókat, magukat a szegedieket az alkotás folyamatában. „Vigyázz magadra a magyarok között…”
A Szentek hárfája történelmi regény és krimi. A múlt század húszas éveiben kezdődő történet mesélői egy korabeli gyilkosság hátterét, indítékait akarják felderíteni: miért ölte meg a haragosi Nagytemplomban Omaszta Mátyás módos gazdát Grynaus Tamás diák, hová tűnt a helyszínről a holttest és az elkövető, és hogyan változtatta meg egy közösség életét ez a bűneset. Kémek, bor, lókolbász, detektívtörténet – mindezt kínálja a mű. A regény helyszíne az író szülővárosát, Békéscsabát idézi. Szilasi elmondta, másodikos gimnazistaként járt először Szegeden, és lenyűgözte az a magas fokú urbanizáció, amivel itt találkozott, és „kultursokkot” kapott az egyetemi várostól. „Az alapvető városélményem mégis Békéscsaba, amit a kommunisták részben szétvertek, vagyis beton van, ahol lehet; de elég nagy épületek is állnak a városban ahhoz, hogy mindegyiket nem tudták betonra lecserélni. Ezáltal a híresen hosszú, másfél kilométeres békéscsabai főtéren egymásra rétegződik az idő: 19. századi épületek és a betonszörnyűségek keltenek durva térélményt. A régi épület olyan, mint egy konzerv, ami időt tárol, és az feszegeti annak a tetejét – ezt az érzést próbáltam megragadni” – fogalmazott Szilasi. És hamár épületek, a regényben – némileg módosulva ugyan – megjelenik a békéscsabai „templomháromszög” is. A mű egyik központi szereplője a tót gazda, Omaszta Mátyás. A tótok regénybeli szerepeltetésében ismét a szerző életrajzi elemeit fedezhetjük fel. „Amikor elkerültem Szegedre, anyám kikísért a vasútállomásra, és mielőtt a vonat elindult volna, azt mondta: ’Fiam, vigyázz magadra a magyarok között!’- azok teljesen másféle emberek, teljesen más a gondolkodásmódjuk, és nincs bennük az a gyöngéd, szeretetteli butaság, ami bennünket, tótokat jellemez” – mesélte az író. Nem ciki, ha egy könyvet lehet élvezni
Szilasi szerint részben azért is olvassák kevesen a kortárs irodalmat, mert az nehéz, abban az értelemben, hogy megfeledkezett az olvasójáról. Az író arra jött rá, hogy olyan történeteket kell mesélni, amelynek az olvasásában az emberek járatosak. „Miközben folyamatosan halljuk, hogy az emberek nem olvasnak, a jó kommerszet majdnem mindenki elolvassa. Szerintem felesleges azon gyötrődni, hogy miért nem olvasnak Tolsztojt. Agatha Christie-t is jó olvasni. Próbáltam olyan szöveget létrehozni, ami egyszerűen élvezhető. Nem ciki az, ha egy könyvet lehet élvezni” – így Szilasi. Mégsem lett a Szentek hárfája túl „könnyű” regény. „Nem vagyok képes úgy gondolkodni, ahogy mondjuk Sherlock Holmes. Az kellett, hogy az emberek tudják, hogy az én nyomozásomat hogy kell olvasni. Kicsit megbonyolódott az írás közben, mert bizonyos formai döntések ezt diktálták. Az igazság pedig mostmár nem olyan könnyen hozzáférhető, mint ahogy azt mondjuk az elmúlt században gondolták, vagy nem egyszerű matematikai műveletek segítségével lehet megközelíteni” – vallja Szilasi. Pénz vagy írás
A mű a történelmi regény hagyományához is csatlakozik. „Nem birtokoljuk a történelmünket, annak jó részét szerencsésen elfelejtették velünk, és még nem rekonstruáltuk magunkat teljesen” – magyarázta az író. Hozzátette: ma már sokan a dédnagyanyjuk nevét sem tudják. Addig, amíg a kis történeteinket sem ismerjük, felesleges móriczi méretekben hömpölyögni. A munkafolyamatról szólva Szilasi úgy fogalmazott, „szörnyű kemény munka összekalapálni egy regényt”. Beszélt arról is, hogy a megélhetést tekintve ma kétféle magyar író létezik. Vannak, akiknek nincs más munkájuk az írói hivatáson kívül. Nekik van idejük írni, nincs viszont pénzük. A másik csoportnak – ahová Szilasi László is tartozik – van munkája, ebből kifolyólag viszont nincs elég ideje írni.
