Szepesi Attila a költő „játékerejéről”

Irodalmi beszélgetés-sorozatot rendez a Somogyi-könyvtárban a Szegedi Írók Társasága. Elsőként Szepesi Attila költővel találkozhattak csütörtökön a líra szerelmesei. A Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett, József Attila-díjas költőt több szál is fűzi Szegedhez: itt járt főiskolára majd egyetemre, több szegedi író-költő barátja van.

A Szegedi Írók Társasága mindig is hangsúlyt fektetett arra, hogy kicsit kitekintsen Szeged és hatáskörzetén kívülre, még országhatárokon túlra is. A magyarországi kötődésű, vagy magyar állampolgárságú, Szegedhez kötődő írókat-költőket is szeretné a társaság magához vonzani – mondta el portálunknak

Veszelka Attila

, a Szegedi Írók Társaságának elnöke. „Meghívjuk őket, hogy tartsanak a tagjainknak előadásokat, előadóesteket, ápoljuk velük a kapcsolatot” – tette hozzá. Szepesi Attilával Szeged mellett a költészetről és új kötetéről is beszélgettünk.

– Ha azt mondom, Szeged, mi jut eszébe?

– Itt jártam a főiskolára, majd a bölcsészkart is itt végeztem el levelező magyar szakon. Ennyi a szegedi kötődésem, és az, hogy az első verseim itt jelentek meg a Szegedi Egyetem című lapban 1962 októberében. Eredetileg Kárpátaljáról származom, és most Óbudán lakom, a gyermekeim már pesti születésűek.

– Milyen a kapcsolata szülőföldjével?

– 61 éve jöttem el onnan, mégis, ha Pestről beszélek, nehezen mondom ki, hogy „otthon”, az nekem továbbra is Kárpátalja. Egy időben, mikor lehetett, gyakrabban látogattam haza, mostanában kevésbé.

Az önsiratás trükkje

– Hogyan látja a versek, a költészet helyét a mai irodalomban? Sokszor talán úgy tűnik a mai regényirodalom mellett, hogy perifériára szorul a líra.

– Úgy vettem észre, hogy minden korban ugyanaz az érzés élt a költőkben, hogy a költészet perifériára szorult. Ez az önsiratás egyfajta trükk is, valójában mindig van költészet, mégha sokszor önmaga utóidejeként is létezik, mert sokszor nem azt olvassa az utókor, akit a kortársak olvastak. Gyerekkoromban, az ötvenes években

Madarász Emil, Keszthelyi Zoltán, Kónya Lajos

, majd

Garai Gábor

, és persze

Weörös, Pilinszky, Nemes-Nagy

– ők voltak a nagy, zászlóvivő nevek, akiket ma már senki sem olvas… Pedig Weörös Sándor annak idején mesélte nekem, hogy

Mécs Lászlóval

sétált a Margit-szigeten, és a hódolói nyájként mentek utána.

– Van ars poeticája?

– Nincs. Jó verseket kell írni. Ismerni kell a mesterséget, kicsit középkori szerzetes módjára. Az, hogy valaki mennyire rátermett, az sem utolsó dolog, de a szakmai felkészültség, a szakmai ismeretek alapvetően fontosak, enélkül semmit nem lehet elérni. Aki úgy tesz, mintha ez hiányozna nála, nagyon könnyen kiderül róla, hogy svindlizik. Érdemes elolvasni például

Petőfi

Csokonai című versét, hihetetlenül jól felépített költemény.

Sakkal szólva

– Ha ez így van, taníthatónak vallja a költői mesterséget?

– Valamennyire biztosan az. Van nekem azonban egy tanmesém erről. Nehéz megfogalmazni, pontosan miben áll a költői mesterség. A sakkozók a játékosokat úgy jellemzik, hogy milyen az úgynevezett játékerejük. Előfordulhat ugyanis, hogy egy idős, kipróbált, sok szakirodalmat olvasott és egész életét a játéknak szentelő idős sakkozót egy rövidnadrágos gyerek ronggyá veri. A sakkozók szerint ezt a képességet nem lehet megfejteni. Nagyobb a gyerek játékereje. A költészetben is így van.

– Legújabb kötetével érkezett ide a Somogyi-könyvtárba, az Istenporral.

– Összetorlódtak most a könyveim, több is megjelenés alatt van. Ez a munkám több periódus lenyomata. Van benne egy önéletrajzi próza, egy hosszabb ciklus Barangoló címmel,

Ilia Mihálynak

ajánlva. Ezek félig-meddig gyerekversek, mondókák. Majd egy egészen más záróciklus: Az idegen fölment a hegyre. Ennek a mottója a kínai A változások könyvéből való: ideje van a tettnek, ideje van a hallgatásnak. A kínai tárgyú füzér 52 versből áll, az év minden hetére. Mindig számmisztikus voltam, ha elkezdek írni egy verset, többnyire előre szoktam tudni, hogy hány sorból, hány strófából fog állni. Ha túlmegyek rajta, akkor gyanús lesz, és addig gyötröm, amíg a többletet ki tudom emelni belőle.