A művész az művész marad - Koreográfusból ékszerkészítő

Szegeden kezdte és a Tisza-parti városban fejezi be koreográfusi pályafutását Roberto Galván argentin mester. Tervek szerint utolsó munkáját, Liszt Ferenc Dante-szimfóniáját pénteken, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Thália Színházban mutatja be a Szegedi Kortárs Balett táncművészeivel.

A világhírű argentin mester az egykori Szegedi Balettnél állította színpadra első nagy együttesnek készült művét Koncert tangóharmonikára és zenekarra címmel. Utána még két darabot koreografált a szegedi társulat számára. Most velük szeretné befejezni csaknem 30 éves koreográfusi pályáját: ezúttal a Dante-szimfóniára alkotott azonos elnevezéssel táncjátékot a zeneszerző születésének 200. évfordulója tiszteletére.

Roberto Galván

1965. január 19-én született Argentínában, Buenos Airesben. Tánctanulmányait ott fejezte be 1982-ben. 1984-ben a San Martin Színház táncosa volt, majd 1985-ben Európába emigrált. Először a gothenburgi Operaházban, majd a németországi Wiesbadener Stattstheaterben

Mauricio Wainrot

asszisztenseként dolgozott. 1986-ban a berlini Tanzfabrikban koreográfus, táncoktató és táncos, emellett olyan nagynevű posztmodern táncosoktól tanul, mint

Dietr Heitkamp, Bob Reasse, Bonnie Shower

és

Elzabeth Mole

. Társalapítója a svájci LJADA táncegyüttesnek 1989-ben. 1992-ben a tel-avivi Suzanne Dellal Táncfesztiválon első díjat nyer a duett és a koreográfia kategóriában. 1996-ban átveszi Németországban a giesseni Városi Színház táncegyüttesének irányítását, közel 30 alkotást állít színpadra velük. Szabadúszóként olyanokkal dolgozik együtt, mint

Ismael Ivo

, a rotterdami Scapino Ballet, a Skanes Dance Theater, a Szegedi Kortárs Balett és a Norr Dance. Továbbá táncot tanít a világ számos városában, Amszterdamtól Montrealig. 2005-ben visszatért Argentínába.

- Hogyan került egy argentin koreográfus Szegedre?

- Korábban már számos országban dolgoztam.

Imre Zoltánnal

, az egykori balett vezetőjével Tel-Avivban találkoztam 1992-ben, a Susan Delall Táncfesztiválon, amelyet megnyertem. Akkor kezdődött a kapcsolat az együttessel, ugyanis felkért, hogy koreografáljak a Szegedi Kortárs Balettnek. Így készült el a Koncert tangóharmonikára. Most pedig Pataki András, a társulat igazgatója kért meg arra, hogy a Liszt-év kapcsán koreografáljam meg a Dante-szimfóniát. Szívesen elvállaltam, mert nagyon jól érzem magam Szegeden.

- A nagyvilágban számos helyen megfordult. Hol érezte igazán otthon magát? Ugye Buenos Airesből indult, aztán a napsütötte világból egy kissé hűvös európai városok következtek. Más az időjárás, más az emberek temperamentuma...

- Az igazi hazám Argentína, ezért is tértem vissza 2005-ben Buenos Airesbe. Ott érzem magam igazán otthon, bár azért azt el lehet mondani, hogy évente megfordulok Európában, hiszen visszahívnak. Nagyon jól esik, hogy nem felejtették el a munkámat, és keresnek. Ennek ellenére már próbálom visszafogni ezeket a feladatokat, és az életemet Argentínára összpontosítani. Az igazi szerelem ugyanis Buenos Aires.

- A mostani produkcióról szólva, milyen nehézségeket rejtett a Dante-szimfónia?

- A dolognak az egyik nehézségét az adta, hogy mintha

Liszt

nem érezte volna magát elég jónak és elég tehetségesnek arra, hogy a paradicsomot zenével megfesse művében. Én is úgy vélem, nem biztos, hogy az emberi lélek alkalmas arra, hogy a paradicsomi lét üdvözült állapotába kerüljön. Ugyanakkor a pokol rész nagyon is emberi. Nem bűnös és visszataszító dolog, hanem az emberi lélek sajátos vonása, amit Liszt lefest. Másfelől azért is érdekes volt a művel dolgozni, mert sokat tanulmányoztam a szerzőt és magát a darabot is. Nem igazán lelhető fel benne tematikusan megzenésítve a Dante eredeti történetében megtalálható pokol, purgatórium és paradicsom rész. Liszt hagyta magát inspirálni, így én is hagytam magam általa inspirálni.

- Koreográfusi pályafutása lezárását tervezi a mostani darabbal, pedig még igen fiatal. Negyvenhat évesen az ember, ha már nem is aktívan táncol, de koreográfusként még dolgozhatna. Vagy esetleg túl sok az egyéb teendő?

- Harminc éve koreografálok már, és közben van egy másik része is az életemnek, ugyanis ékszereket tervezek és készítek. Egyszer csak eljön az az idő az ember életében, amikor úgy érzi, valami mást kell csinálnia, és próbál kevesebb időt szánni korábbi tevékenységre. A koreográfusi életnek ugyanis a jók mellett vannak rossza mozzanatai is. Például rengeteget kell utazni, hónapokon keresztül hotelszobákban lakni. Nekem ez már megvolt. Beutaztam és láttam a világot, számtalan helyen dolgoztam, és nagyon sokat voltam egyedül. Szeretek koreografálni, darabokat készíteni, de van egy pont, amikor az ember azt érzi, hogy vissza kell térnie az életéhez. Jó a munka, szeretem csinálni, de most már más teszi teljessé az életem.

- Az ékszerkészítés és a koreografálás közt óriási különbség van. Vagy van hasonlóság is?

- Az átváltozás az élet része. S akárcsak a táncban, az ékszerkészítésben is megjelenik ez. Az anyagot átformálom valami olyanná - ékszerré -, ami nekem tetszik. Az argentin mester műve pénteken a Thália Színházban lesz látható. Az előadás egyben a szegedi balett Inferno elnevezésű, legújabb produkciójának lesz az első felvonása, amely

Juronics Tamás

Belső pokol című darabjával kiegészülve április 15-én debütál a Szegedi Nemzeti Színházban, majd 2011. május 31-én a Művészetek Palotájában kerül a közönség elé.

Szabó Szilvia (MTI)