Új könyv Szeged aranykoráról

Az Ady téren, ahol ma a Tanulmányi és Információs Központ áll, valaha korcsolyázó tó volt, majd egyetemi sportpálya. Ilyen és efféle érdekességek derülnek ki Varga Andrásnak a Bába Kiadónál megjelent „A régi Szeged” című könyvéből.

Varga András

, a szegedi Egyetemi Könyvtár munkatársa nem az aktuális nevezetességekre hívja fel a figyelmet, hanem a ma meglévő építészeti-művészeti emlékeken keresztül a századelőt – Szeged aranykorát – idézi fel, művészeti, kulturális, művelődéstörténeti, ipartörténeti, kereskedelmi, gazdasági és más szempontok alapján. „Szegednek legalább két nagy tragédiája volt: az 1879-es árvíz és a trianoni határmódosítás. Érdekes módon mind a kettő pozitív hozadékkal bírt a város fejlődésére. Az árvíz után jött az újjáépítés, a határvárossá válás pedig politikai szerepet osztott ki Szegednek, és így vált a város kiemelt jelentőségűvé a két világháború között, többek között az egyetem ideköltözése is ehhez az időszakhoz kötődik” – magyarázza a szerző. Eredetileg először egy CD-ROM készült el, amit Varga András maga írt és programozott, és az Universitas Szeged Kiadó gondozásában jelent meg. A CD szöveganyaga alkotja a könyv gerincét. A

Péter László

helytörténész, címzetes egyetemi tanár alapította Péter László Várostörténeti Alapítvány pályázatán a szöveggel Varga András 2008-ban első díjat nyert el.

A kötet az árvíz utáni újjáépítést követő fél évszázadba repít vissza, amikor kialakult a szegedi városkép. A témában fellelhető klasszikus munka, a Tóth Ferenc szerkesztette „Csongrád megye építészeti emlékei” városépítészeti monográfia, amely levéltári dokumentumokra, építészeti könyvekre támaszkodva adja meg egy-egy épület történetét. Varga András művelődéstörténeti adatokkal toldotta meg ezt a koncepciót. Könyvéből azt is megtudhatjuk, ki lakott egy-egy épületben, milyen kocsma, vagy melyik kereskedő üzlete működött az alsó szinten, járt-e ott Ferenc József, és ha igen, mit ebédelt…

A történelmivé nemesült új

A kötet egy 1911-es szegedi névtár alapján az utcanevek rendjében minden – tereket, városrészeket bemutató – fejezet után az ott működő iparosok és kereskedők betűrendes mutatóját is megadja: papucsosmesterek, csizmadiák, asztalosok, bérkocsisok sorakoznak, akik nevei szerepelnek a kötet bőséges bibliográfiája utáni névmutatóban is. „Találkoztam olyanokkal, akik megtalálták a nagypapa órásüzletét a mutató alapján” – meséli Varga András. A nagy múltú városok legcsekélyebb épülését is olykor pesszimistán fogadókkal szemben Varga András nem fél az új dolgoktól, csak az értékmegőrzést hangsúlyozza. „Szegeden nem helyeslem például a régi Palánk lebontását, hiszen bármennyire is roskadozó házak álltak ott, sok történelmi épület tűnt el, köztük Tömörkény lakóháza és egy copf-stílusú palota is. Egyébként viszont úgy vélem, a város olyan, mint a nyelv, organikus, és fejlődik, de az értékekre ügyelni kell. A fejlődéshez hozzátartozik a bontás és az építés egyaránt, ha ezt kellő ízléssel végzik, akkor történelmivé fog nemesülni az új is.”