Kékítőgolyó – Thealter-blog: ötödik nap

Zsámbékon, Gyulán vagy Szegeden, valahol Közép-Európában minden nyáron eljön az ELŐADÁS, ami után úgy érzem, igen, érdemes volt. Megérte a sok utazást, megérte fáradt testem minden fájdalmát. A Harlekin volt az idei.

Az első sokk akkor ért, mikor húsz perccel a kezdés előtt megláttam a Kisszínház előtt kígyózó sorokat (megjegyzem, évek óta nem láttam ilyet szegedi „kőszínház” előtt), a második akkor ért, amikor kapásból be is engedtek a nézőtérre. Csak ültem szó nélkül az akkor már félig telt nézőtéren, majd feltettem a kérdést: akkor most mi van?

Anna Budanova

bohóc, táncos, vándorcirkusz-igazgató fogadta a nézőket átvezetve őket a való világból a való világba. Ezt később megpróbálom elmagyarázni. A játék elkezdődött, mindjárt úgy, mintha vége lett volna, a színpad közepén kifeszített függöny mögött lezajlott rövid tánc árnyjátékát láttuk csupán, majd a tapsrendre elő(hátra)bújó színész nekünk háttal meghajolt kifelé (befelé). Ezzel a rövid gesztussal behúzta a nézőket a színpadra. Ettől a pillanattól együtt éltünk E

lena Yarovaya

és

Anton Adainsky

csodálatos játékával. Egyszerre sóhajtottunk, egyszerre nevettünk fel. Az élet legegyszerűbb pillanatainak lehettünk részesei, egy hazaérkező nő mindennapos apró cselekedeteinek, ahol a kávé alatt égő tüzet, a zuhanyrózsát, a törölközőt, fotelt és ágyat, mindent a férfi játszott el. Az előadásra végig jellemző volt a kellékek hiánya, amit csak lehetett a mozgással fejeztek ki. Mire eljutottunk Adasinsky Pierot és Yarovaya majmocska-kintorna produkciójához, a közönség már régen csapdába esett. A két szereplő esetlen produkciója, az élet végtelen egyszerűsége, a pohárban csörgő fémpénz, mindez már a mi életünk volt. A való világ a zenekari árkon túl. Senki sem bánta, hogy átkerült. Még sorolhatnám a végtelen egyszerűségében gyönyörű képeket, hogyan kerül egyre közelebb a férfi és a nő két távoli ablakból figyelve egymásra, miért fáj a piros kaliforniai paprika szív, ha beléharapnak? Zene, történet, képek, tánc – mind tökéletes, mind csodaszép. Hihetetlen 90 perc, ami sokáig nem enged el. Talán sohasem. „…a teremtő éppen e csöpp madár begyén / keverte ki a vörös legszebb árnyalatát…” *

Derevo (Oroszország-Németország): Harlekin

Anton Adasinsky Elena Yarovaya Anna Budanova

Petró János

Fotók és videó az előadásról ITT.

* Tolnai Ottó: Api a via appián