Írjon nekünk!

Szeged

Vélemény

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Egyház

Kultúra

A politikafüggő irodalom és a Béke Tanszék

A politikafüggő irodalom és a Béke Tanszék

2010. július 2., péntek
A politikafüggő irodalom és a Béke Tanszék

Beszélgetés a kortárs szegedi irodalom egyik „főszereplőjével”

A lázadó irodalomról s napjaink kultúrpolitikájáról is beszélt Veszelka Attila (nem őshonosan) szegedi költő (képünkön balra) – a Szegedi Írók Társaságának (SZÍT) feje –, aki Szeged vonatkozásának inkább nevelő, sem mint megtartó szerepet tulajdonít a kortárs irodalom palettáján. – Az előző rendszerbeli szegedi költők magját mi hozta össze? – Általában az egyetemek és a főiskolák köré szerveződtek ezek a laza társulások. Nem volt ezeknek meghatározott irodalmi karaktere, hanem a diákok összekerültek, beszélgettek, ahol legolcsóbban összejöhettek. Ott volt a Béke Tanszék nevű kocsma, az egyik főhadiszállás. Meghatározó alakjai azok voltak, akik tősgyökeres szegediek, illetve akik más városokból ide jöttek tanulni. Például Baka István, ő szekszárdi, vagy Petri Csathó Ferenc, akit mostanában kezdenek fölfedezni (nagyon fontos és megkerülhetetlen pedig) – ő írta a Béke Tanszék című emblematikus verset, ami az akkori legendás költőket (fiatal süvölvényeket, többek közt Temesi Ferencet és az ő úgynevezett tanítványait) szedi csokorba.

Keserédes múlt és a Szegedtől Szegedig antológia

– Az előző (diktatórikus) rendszer ellen milyen mértékben lázadtak a szegedi költők? – Volt lázadás, a viszonylagos jólét mellett is – miután Kádár… hát mondjuk ki, hazaárulóvá vált, amire természetesen mi annyira tudtunk reflektálni, amennyire a legtöbb fiatal forrong. Egész pici dolgokban tudtak csak persze – ha nekimentek a rendszernek, akkor beleütötték a fejüket a gumibotokba. Elhallgattatták őket. A három T. Szemendrey István a kocsmában gyártotta a hülye verseit, és marhára nem félt semmitől. Legendásan ritkították a fogsorát, aztán persze kiderült, hogy sárgacédulás (magyarán beszámíthatatlan). Akinek volt esze, úgy lázadt, hogy vagy elment innen, vagy rejtetten, allegorikusan próbálta meg kifejezni gondolatait. Elbújtatva a sorok közé. Emiatt anno sokan elfordultak a „modern” költészettől – nem értették, túl burkolt és belterjes lett. Rétegművészetté vált. – A zajtalan rendszerváltás hatására mennyire hígult fel ez a bázis? – Elvégezték az iskolát és elkerültek innen más városokba – vannak még ma is aktív írók, akikről kiderült, hogy párttagok vagy besúgók voltak. Tele vagyunk velük. Én ezen megpróbálok túlnézni – nem bántom őket. De fenntartásaim vannak. Furcsa skizofrén állapot ez, mert amit írnak, az hazug. Nem tudom elfogadni a műveiket. Persze senki se makulátlan. – A verselésben azt hiszem, az őszinteségen múlik minden. – Így van… – Kétes figurák múltjuk dacára is lehetnek irodalmilag/művészileg értékesek. Charles Manson zenéje például egész élvezetes. A művészet nem erkölcs alapú. – Igen, de hát, tudja - fura. Ezért is mondom, hogy ez nekem ilyen meghasonlott állapotot okoz. Nem akarok mentségeket keresni, ez a saját dilemmám. – Nemrég volt az Ünnepi Könyvhét. Milyen más rendezvényekkel szándékoznak közel hozni egymáshoz publikumot és irodalmat? – A SZÍT nem csak azzal foglalkozik, hogy összefogja a csapatot, hanem itt van például a Szegedtől Szegedig antológia, immár tizenharmadik éve. Büszke vagyok rá, hogy hivatalosan a könyvheti programba választották. Ezt mindig támogatja az önkormányzat is. Ez egy nagy publikálási lehetőség fiataloknak, akárkinek, külön Tandi Lajos létrehozott egy blokkot. El-eljutunk néha külföldre is, az itteni művészek emlékére próbálunk emléktáblákat állítani. Továbbá felolvasóesteket tartunk, ezek iránt elég hullámzó az érdeklődés.

Szeged nem megtartó, hanem felnevelő város

– Ez magyarázható a kortársak degradációjával? – Degradáció? Nem hiszem, inkább politikától függő. Még ma is. Preferált kurzusok alakulnak, az utóbbi nyolc év hozadéka, hogy a balliberális író nagyon jól izolálható, akik learatják a díjakat, a támogatásokat, a média csak tőlük harsog. Ez a kultúrpolitika eltévelyedése. – Tehát a budapesti centralizáció ellenére a lokális csoportok (Szegedi Szilánkok, Szegedi Írók Társasága) esetében van egységes irány, szuverén költészet? – Szegednek nagy kisugárzása van, elég megemlíteni Juhász Gyulát vagy József Attilát. Óriási zsenik. Szeged nem megtartó – Szeged fölnevelő város. A tehetségeket elengedi főként Pestre. Ez mindenütt tapasztalható az egész országban. Az ország vízfejű. Aki be akar futni – annak a fővárosban a helye, tűzközelben, a médiumok tövében. Az itteni médiumok a nullával egyenlők. Te itt vidéki maradsz, akármit értél el. Lásd Baka István és a Petri Csathó története. Ők ismeretlenek – nem úgy, mint Veres Miklós, Temesi Ferenc, akik országos hírű költők. Akik viszont itt maradtak (Simai Mihály, Katona Judit) fároszként őrködnek. Vannak kevésbé éltesek is köztünk, szóval a folytonosság megvan, de egyáltalán nem képeznek egységes nemzedéket, mert sokrétű ez a tömörülés, például a Szegedi Írók Társasága. A Szegedi Szilánkok annyira nem innovatív, inkább csak színfolt a palettán. – Milyen mértékű az elöregedés, illetve a vérfrissítés? – Nem vagyunk élvonalbeli tradíciókövetők. Vannak az egyetemek köré szerveződő újságok, kezdők – egy támogatott kis csapat, egy magukat elitnek gondoló konglomeráció. Szegeden is persze. Ők valószínű, úgy gondolnak a többiekre, mint valami avítt dolog – de sokszor belterjes, üres lufi az egész. Kiöregedés… így nem mondanám… mindig is termelődnek ki újak, sose lehet tudni. Lehet, az utcáról esik majd be a jövő poétazsenije. A költészetet nem lehet megtanulni.

Berényi Csaba

irodalom Szeged Szegedi Írók Társasága Veszelka Attila SZÍT

Ez is érdekes lehet

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo