A politikafüggő irodalom és a Béke Tanszék
Beszélgetés a kortárs szegedi irodalom egyik „főszereplőjével”
Keserédes múlt és a Szegedtől Szegedig antológia
– Az előző (diktatórikus) rendszer ellen milyen mértékben lázadtak a szegedi költők? – Volt lázadás, a viszonylagos jólét mellett is – miután Kádár… hát mondjuk ki, hazaárulóvá vált, amire természetesen mi annyira tudtunk reflektálni, amennyire a legtöbb fiatal forrong. Egész pici dolgokban tudtak csak persze – ha nekimentek a rendszernek, akkor beleütötték a fejüket a gumibotokba. Elhallgattatták őket. A három T. Szemendrey István a kocsmában gyártotta a hülye verseit, és marhára nem félt semmitől. Legendásan ritkították a fogsorát, aztán persze kiderült, hogy sárgacédulás (magyarán beszámíthatatlan). Akinek volt esze, úgy lázadt, hogy vagy elment innen, vagy rejtetten, allegorikusan próbálta meg kifejezni gondolatait. Elbújtatva a sorok közé. Emiatt anno sokan elfordultak a „modern” költészettől – nem értették, túl burkolt és belterjes lett. Rétegművészetté vált. – A zajtalan rendszerváltás hatására mennyire hígult fel ez a bázis? – Elvégezték az iskolát és elkerültek innen más városokba – vannak még ma is aktív írók, akikről kiderült, hogy párttagok vagy besúgók voltak. Tele vagyunk velük. Én ezen megpróbálok túlnézni – nem bántom őket. De fenntartásaim vannak. Furcsa skizofrén állapot ez, mert amit írnak, az hazug. Nem tudom elfogadni a műveiket. Persze senki se makulátlan. – A verselésben azt hiszem, az őszinteségen múlik minden. – Így van… – Kétes figurák múltjuk dacára is lehetnek irodalmilag/művészileg értékesek. Charles Manson zenéje például egész élvezetes. A művészet nem erkölcs alapú. – Igen, de hát, tudja - fura. Ezért is mondom, hogy ez nekem ilyen meghasonlott állapotot okoz. Nem akarok mentségeket keresni, ez a saját dilemmám. – Nemrég volt az Ünnepi Könyvhét. Milyen más rendezvényekkel szándékoznak közel hozni egymáshoz publikumot és irodalmat? – A SZÍT nem csak azzal foglalkozik, hogy összefogja a csapatot, hanem itt van például a Szegedtől Szegedig antológia, immár tizenharmadik éve. Büszke vagyok rá, hogy hivatalosan a könyvheti programba választották. Ezt mindig támogatja az önkormányzat is. Ez egy nagy publikálási lehetőség fiataloknak, akárkinek, külön Tandi Lajos létrehozott egy blokkot. El-eljutunk néha külföldre is, az itteni művészek emlékére próbálunk emléktáblákat állítani. Továbbá felolvasóesteket tartunk, ezek iránt elég hullámzó az érdeklődés.Szeged nem megtartó, hanem felnevelő város
– Ez magyarázható a kortársak degradációjával? – Degradáció? Nem hiszem, inkább politikától függő. Még ma is. Preferált kurzusok alakulnak, az utóbbi nyolc év hozadéka, hogy a balliberális író nagyon jól izolálható, akik learatják a díjakat, a támogatásokat, a média csak tőlük harsog. Ez a kultúrpolitika eltévelyedése. – Tehát a budapesti centralizáció ellenére a lokális csoportok (Szegedi Szilánkok, Szegedi Írók Társasága) esetében van egységes irány, szuverén költészet? – Szegednek nagy kisugárzása van, elég megemlíteni Juhász Gyulát vagy József Attilát. Óriási zsenik. Szeged nem megtartó – Szeged fölnevelő város. A tehetségeket elengedi főként Pestre. Ez mindenütt tapasztalható az egész országban. Az ország vízfejű. Aki be akar futni – annak a fővárosban a helye, tűzközelben, a médiumok tövében. Az itteni médiumok a nullával egyenlők. Te itt vidéki maradsz, akármit értél el. Lásd Baka István és a Petri Csathó története. Ők ismeretlenek – nem úgy, mint Veres Miklós, Temesi Ferenc, akik országos hírű költők. Akik viszont itt maradtak (Simai Mihály, Katona Judit) fároszként őrködnek. Vannak kevésbé éltesek is köztünk, szóval a folytonosság megvan, de egyáltalán nem képeznek egységes nemzedéket, mert sokrétű ez a tömörülés, például a Szegedi Írók Társasága. A Szegedi Szilánkok annyira nem innovatív, inkább csak színfolt a palettán. – Milyen mértékű az elöregedés, illetve a vérfrissítés? – Nem vagyunk élvonalbeli tradíciókövetők. Vannak az egyetemek köré szerveződő újságok, kezdők – egy támogatott kis csapat, egy magukat elitnek gondoló konglomeráció. Szegeden is persze. Ők valószínű, úgy gondolnak a többiekre, mint valami avítt dolog – de sokszor belterjes, üres lufi az egész. Kiöregedés… így nem mondanám… mindig is termelődnek ki újak, sose lehet tudni. Lehet, az utcáról esik majd be a jövő poétazsenije. A költészetet nem lehet megtanulni.Berényi Csaba
