A költő születésnapja, a Magyar Költészet Napja előtt, pénteken a Móra Ferenc Múzeum dísztermében József Attila iránti tisztelettel és empátiával nyúlt hozzá ezen az estén Jordán Tamás a Szabad-ötletek jegyzékéhez, melyet 1936 májusában vetette papírra a Japán kávéházban egyik utolsó pszichoanalitikusával, Gyömrői Edittel való találkozásuk után a költő.Jordán Tamás még kaposvári színész korában döntötte el, hogy megtanulja a költő hagymázas sorait. Akkor a kötet még valóban titkos gyümölcsnek számított, csupán a kéziratból és szamizdat példányokból lehetett ismerni. A szöveget először színészlakásán, bor mellett, barátainak adta elő, tényleges előadás csak 1986-ban, a Radnótiban lett belőle. Az akkori szocializmusban a bemutatót csak úgy engedélyezték, ha versek közé rejtik. Ő fordítva tette, a jegyzet sorait szakította meg egy-két verssel. Azóta már lehetne anélkül is előadni, de a szöveg már így alkot egészet. „Semmi közös nincs bennem József Attilával” – vallott a költővel kapcsolatos érzéseiről Jordán Tamás. „Mégis, mikor egyvégtében elolvastam az írást, megéreztem benne egy másik József Attilát, aki ekkor már önmagába fordult, szabadon asszociált, tévelygett a szavak közt.” Gondolatremegés, képzetek, analízis vagy fricska?
13 éves korom óta csak álörömeim voltak csak azért „örültem”, hogy ne hőköljenek vissza tőlem az emberek, – mihez is fogtak volna velem: ugy tettek volna velem, mint én a mamával, amikor a klinikán feküdt csontig lesoványodva nem ettem meg az ételt, ami ott volt kihülve az éjjeli szekrényén éjjeli edény talán ettem belőle mégis és azért köpködök szart ettem vagy azt – mindegy, itt vagyok és nem vagyok, csak mások látnak az arzént már hétfőn ki kellett volna vétetnem a fogamból (részlet a Szabad-ötletek jegyzékéből)
József Attila egy évvel öngyilkossága előtt egyszerre szeretett volna leszámolni múltjával és jelenével, Gyömrői Edittel és a Mamával, de a gyógyulás helyett csak a papírra vetett szavak szaporodtak, s megszületett a Szabad-ötletek jegyzéke, ami talán egy beteg íróember zagyva gondolatremegése, talán erotikus fantáziák által gerjesztett képzetek csupán, vagy épp csak fricskának szánta írását, azt gondolván, hogy sok hónapnyi munkát ad majd ezzel az elemző pszichológusnak. Különleges előadásmódot kíván meg ez a mű, melyet Jordán Tamás, csak „motyogás”-nak nevez, hiszen a szavak alig hallhatóan, szinte magukba fúlva, értelmüktől némiképp megfosztva lopakodnak el a hallgatósághoz. A nézőben múlt és a jelen, a nagybeteg költő és a színész személye összeforr, a gondolatok versekké, a betét-versek egyszerű gondolatokká lesznek. Jordán Tamás őszinte természetességgel beszél „józsefattilául”, amikor a kusza gondolatfoszlányok kerek egésszé állnak össze, az obszcén szavak beleolvadnak a szövegbe, nem botránkoztatnak meg, inkább csak fájnak.