A magyarság történelmi kalendáriumában sok a gyásznap. A forradalmak emléknapjai – március tizenötödike és október huszonharmadika – a reményteljes kezdetekre, az elnyomás és az idegen érdekek kiszolgálása ellen lázadó közös akaratra emlékezetnek. Az 1848/49-es és az 1956-os forradalmak és szabadságharcok történetén, s az azokban résztvevők hősies küzdelmén végigtekintetve látjuk őseink tiszteletet parancsoló harcát a nemzeti és polgári, a közösségi és egyéni szabadságjogokért. A két nagyhatalom (Ausztria és Oroszország) haderejének szorításában bekövetkezett 1849. évi világosi fegyverletétel és az 1956. novemberi brutális szovjet intervenció jelentette modern kori szabadságharcaink bukását. Az 1848/49-es szabadságharc leverése után kegyetlen osztrák megtorlás következett. Ennek leginkább fölkavaró és a korabeli Európát is megrázó eseményei voltak az október hatodikai kivégzések. Aradon a szabadságharc magyar honvédségének tábornokai és főtisztjei közül végeztek ki tizenhármat, s ezen a napon lőtte agyon a kivégzőosztag Pesten az első felelős magyar kormány miniszterelnökét,
gróf Batthyány Lajost
. Közismert, hogy a tizenhárom aradi vértanú kultusza már szinte haláluk pillanatában megkezdődött. Később, a dualizmus korában meghatározó magyar függetlenségi mozgalomnak jelképes dátuma lett október hatodika, s a kegyelet és a megemlékezés mind politikai, mind személyes okokból nagy jelentőséggel bírt akkoriban. Hiszen nemcsak az aradi vértanúkra emlékeztek ezen a napon, hanem a szabadságharc valamennyi résztvevőjére, akik életüket adták a magyar függetlenségért. Mi október hatodika üzenete és tartalma napjainkban? Az aradi vértanúk példaadása elsősorban a hazaszeretet, az összefogás és az igaz ügybe vetett töretlen hit fontosságára mutat rá. Az Aradon kivégzettek ugyanis társadalmi, nyelvi és vallási különbözőségeik ellenére össze tudtak fogni, s együtt harcoltak a szabad, független, polgári Magyarországért. A márciusi forradalom által követelt közteherviselésért, a törvény előtti egyenlőségért, a politikai szabadságjogokért, a népképviseleti törvényhozásért stb. S hogy mennyire voltak különbözőek? Elég csak nemzetiségükre utalni.
Aulich Lajos, Lahner György
és g
róf Leiningen-Westerburg Károly
német,
Kiss Ernő
és
Lázár Vilmos
örmény,
Damjanich János
szerb,
Knézich Károly
horvát, lovag
Poeltenberg Ernő
osztrák,
gróf Dessewffy Arisztid, Nagysándor József, Schweidel József, Török Ignác
és
gróf Vécsey Károly
pedig magyar származású volt. Szimbolikus bekezdése a magyar történelemnek, hogy
Kossuth Lajos
fonográffelvételen ránk maradt beszédtöredéke – amely egyébként az Országos Széchényi Könyvtár honlapján meghallgatható – éppen az aradi vártanúkról szól. A torinói emigrációjában élő egykori magyar kormányzó-elnök nyolcvannyolc éves korában az aradi Szabadság-szobor (a vértanúk emlékműve) 1890. október 6-i fölavatására küldött üzenetet. Kossuth így fogalmazott a tizenhárom mártír emlékezetéről: „Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a honszabadság Istenének legjobb áldásaival az örökkévalóságon keresztül; engem, ki nem borulhatok le a magyar Golgota porába, engem október hatodika térdeimre borulva fog hontalanságom remete lakában látni, amint az engem kitagadott Haza felé nyújtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, ’s a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak…”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.