A Szörényi-Bródy-féle rockopera örök, ezt nem lehet megunni, nemcsak azért, mert folyton rá tudnak olvasni valami aktuális üzenetet, vagy mert annyi év után még mindig nem értjük azt a bizonyos utolsó mondatot („Veled, Uram, de nélküled…”), hanem egyszerűen azért is, mert fantasztikus a zenéje: dübörög, tombol, vagy szelíden ringat, szenvedélyeket rejt el és bont ki, zenévé kódolja az áhítatot, szeretetet, bűnt, ősi pogány múltat és keresztény jelent, viszályt és testvériséget. Az „István, a király”-ok sorában – melynek talpköve bizonyosan az 1984-es film volt – immár biztosan kanonizált helyet szerzett magának az új feldolgozás is, amely inkább filozófiájában újít csupán, s talán ezért lehetett és maradhatott életképes: az új (szereplő- és néző-) generáció távolságtartásával szemléli a történelmi eseményeket, igen, az ott már nem annyira István, a király, hanem
Feke Pali
, akit szeretünk, mert jó hangja van, és jól is játszik, mellette nem annyira Gizellát, mint
Simon Boglárkát
látjuk, akit szintén ki-ki szívébe zárhatott tavalyról, ahogyan Rékát, vagy bárki mást is. Ez persze nem jelent művészi kritikát, sőt, ellenkezőleg: hangilag a főszereplők teljesen a helyükön vannak. Némileg furcsán alakult a főpróba: szigorúan korlátozták a fotósok mozgását, és jelmezt is csak Istvánon és Koppányon láthattunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.