Szent Iván-éj után: Visszatérés a rezgéskultúrába

Kezdjük a hangszereknél - teszem fel laikus szemüvegemet, a furulyakinézetű botocskát szemlélve. A tilinkó egy ősi hangszer - kinézetre mint egy síppal ellátott bot -, amit körülbelül a honfoglalás kora óta jegyeznek, de biztosan régebbi - állítja

Szögi Tibor

. Nem túl gyakori, de ma is használatos pásztorhangszerről van szó, amit a Gyimesben, Moldvában használnak a népi zenekarok is. A táltosdob kerek - a Nap, illetve a mindenség jelképezésére szolgál, a fogója a teremtő erőt jelképező egyenlő szárú kereszt (nem a keresztény keresztről van szó) - az igézésben, az úgynevezett keresztszemes hímzésben is ez jelenik meg, amit a népi hagyományunkban az asszonyok még helyenként művelnek - meséli Szögi Tibor. „Ez maga a mindenség, és a mindenséget szólaltatom meg a dobverővel, illetve kézzel. A tilinkót úgy kaptam a mindenségből, nem tanultam, csak elkezdtem fújni. Improvizatív előadásról van szó tehát, nem tudom én sem, honnan jönnek - ez persze a ma embere számára furcsán hangzik, de így van. Jön. Küldik. Valahonnan. Valaki. Valamilyen módon - ez szólal meg. A hangulatoknak megfelelően mindig más" - mondja a táltosdob szakértője.

Szögi Tibor az ünnepekről is beszél: „Benne kell lenni, meg kell élni az ünnepet, nem nézője vagyok, nem videózom - benne vagyok, és ezáltal töltődöm, kapok valamit" - véli Szögi. Az összes kultúra, amely létezett a Földön, azért tart ünnepet, azért tűnik barbárnak, mert ő megéli: táncolva, énekelve, dobolva. Szögi Tibor szerint ezáltal valamit kap az ember, mert valaminek a részévé válik. Visszaidézi azt a belső tudást, amellyel mindannyian rendelkezünk, csak le van fedve, és ilyenkor töltődik föl. „A tűz adja a legfontosabb ünnepeinket, mindig a tűz, illetve a Nap változásait ünneplik a természetben élők, mert a Nap adja az életet" - magyarázza a táltosdobos. Ezt minden kultúra valamilyen módon megünnepli, mert részese akar lenni a természet mozgásának. „Az ünnepek mindig azért voltak, hogy ezt a kapcsolatot létrehozzuk és megerősítsük, felelevenítsük, és töltődjünk általa. Kapjunk valamit. Ezek nem szavakban kifejezhető dolgok, belső megélést kívánnak. Aki ilyen dolognak részesévé mer válni, az meg fogja tapasztalni az ő saját maga erejét; kapcsolatba kerül azzal a végtelen univerzummal és kozmikus renddel, és onnan végtelen erő tud leáradni: olyan belső békét, nyugalmat lehet érezni, amit nem lehet igazából elmondani" - fejtegeti Szögi, és hozzáteszi: a világ, ha őszinte és tiszta, érzésekből áll. Ezeket kell „visszatanulnunk" ahhoz, hogy végül emberré tudjunk újból válni. Szögi Tibor úgy véli, a lassan újra felfedezett paraszti kultúra, vagy az ősi magyar, illetve indián hagyományok - melyeknek egy a gyökere - az emberi tudás és az isteni minőség egy lehanyatló szakaszából valók, az ember itt már sok mindent nem tudott, elfelejtett - de már ezek visszaidézésével is képesek vagyunk töltődni. El tudjuk hát képzelni - érvel Szögi -, hogy milyen lehetett az igazi, teremtő-alkotó emberi minőség, amit ma már nem igazán tudunk felfogni.

„Rezgéskultúra" - mondja Szögi. „A világlátásomat rezgéskultúrának nevezem, ez arra utal, hogy minden rezgés. Az egész univerzum egy rezgés, anyag nem létezvén, egy rezgésben, egy energiahalmazban élünk. Ilyenné alakítottuk a ma világát, amilyen, viszont ha mi belülről, a töltődés által egy más minőséget tudunk megteremteni, és ezt újból kisugározni, akkor az egy más, rend természetű világ lesz" - véli Szögi Tibor. Mert, mint mondja, mindenki tud „zen-élni", bárki, bármivel, akár egy csörgővel, vagy két botocska összeütögetésével. A közös zenélés pedig segít abban, hogy egymás felé megnyíljunk, mert ma óriási az egymás iránti bizalmatlanság, pedig közös energiarendszerben vagyunk a mindennel, csak tudatilag nem vagyunk már képesek kapcsolódni. Az ünnep alkalmával azonban fel lehet oldódni, meg merem hívni a másikat, és oda merem adni magam - összegez Szögi Tibor.