Fischer Ernőre emlékeznek csütörtökön Szegeden


A népszerű festőre, a Szegedi Tanárképző Főiskola rajz tanszékének egykori vezetőjére, Fischer Ernőre emlékeznek csütörtökön Szegeden egy a rajzaiból összeállított kiállítással, illetve egy konferenciával.
Aranyi Sándor
jelenlegi tanszékvezető a programokról az MTI-nek szerdán elmondta: harmincöt éve lesz idén, hogy a művész nyugdíjba vonult, és a halála után megalakult alapítvány erre is szeretne emlékezni. A kiállítás és a konferencia is elsősorban a kezdetről szól majd, arról, hogyan kell egy alkotáshoz hozzálátni, milyen módszertani folyamatai vannak a munkának, és milyen vázlatok szükségesek. Erre alapozva állították össze a Fischer Ernő-tárlatot
Alföldi László
festőművész gyűjteményéből. A kiállításon csaknem százötven - elsősorban kis méretű - vázlatot, illetve néhány kész táblaképeket láthat a közönség május 3-ig a szegedi egyetem rajz tanszékén. Ez a látogatók mellett kiváló élmény a diákoknak is, hisz így tanulhatnak a művészi hozzáállásról és a módszerekről - hangsúlyozta Aranyi Sándor. A Kép keletkezése című kiállítás megnyitóját megelőző konferencián elemzik
Fischer Ernő
művészi és pedagógiai munkásságát: az előadások közt hallhatók majd visszaemlékezések egykori diákoktól, szó lesz Fischer Ernő pedagógiai és módszertani tudásáról, alkotási korszakairól, végül pedig egy portréfilm zárja a nap szakmai részét. Fischer Ernő 1914-ben Losoncon született, középfokú tanulmányait is ott végezte. Prágában, és Budapesten is rajzot tanult, mestere volt
Aba Novák Vilmos
. Tanulmányait csak a háború után, 1949-ben tudta befejezni. Ezt követően hét évig volt a Népművészeti Intézet Képzőművészeti Osztályának vezetője, ő hozta létre a ma is működő Tokaji Művésztelepet, elindította a Művészettörténeti kiskönyvtár sorozatot, végül 1959-től a Szegedi Tanárképző Főiskolán dolgozott. Az intézmény rajz tanszékének tíz éven át, 1974-es nyugdíjba vonulásáig volt irányítója. Ez idő alatt a Rajzpedagógusok Stúdiójának kitüntetett vezetője lett, a szegedi SZÖG-ART Művészeti Egyesület alapító tagja volt. 2002-ben Budapesten hunyt el. Mint azt
Szuromi Pál
művészettörténész írta, Fischer Ernő a lírai absztrakt festészet egyik legkiválóbb hazai képviselője volt. Meglehetősen késve indult pályáján: csaknem 50 éves korában rendezte első kiállítását. Kezdettől fogva a mitológiai, bibliai eszmekör foglalkoztatta, továbbá tájképi, tengeri víziókat, a cirkuszt idéző látomásokat örökített meg. Míg korai műveit a telítettebb, kontrasztosabb tónushasználat jellemzi, addig a későbbiekben egyre elvontabb, légiesebb képeket készített.