A gyerekek itt járnak

„Jobb volt otthon, mint itt, az iskolában, jobb volt betegnek lenni, mint most. De azért kibírom. Na szia!” Ez az s.o.s.-értékű üzenet érkezett egy régi napon gyereklánytól apjához. Apa nem esett kétségbe: mi sem természetesebb, gondolta.

Azóta a kislány alaposan megnőtt, most diplomázik. De a jobb volt otthon-érzés máig megmaradt. Apja emlékezik: mikor gyermeke még iskolás volt, olykor beültek a sarki cukrászdába, megbeszélték az élet dolgait. Egy ilyen alkalommal a lányka mélyen a férfi szemébe nézett, és jelentőségteljesen közölte: „Apa, ha nagy leszek, nem járok diszkóba. Csak a kávéházba. Ott fogok beszélgetni a barátnőimmel.” Hát, hogy diszkóba jár-e, vagy beül néha egy kávéházba a barátnőivel, nem tudni, apa ma már sosem kérdez. Lánya éli a maga életét.

Egyszer, még gimnazistaként azt kérte, vigye el az apja Tihanyba, fontos kiállítás van az ottani Kogart-házban. Mentek Joan Miró- meg Vasarely-képeket nézni. Pár hónap múlva újra Tihany, akkor a magyar romantika festői voltak soron. Hazafelé a lánya megszólalt. „Apa, magam is el tudok menni mindenhova, csak azért kértelek, hogy együtt legyünk…”

A gyerekek, ha kirepültek is, jönnek-mennek. És olykor kis jeleket hagynak. Volt, hogy az apa a számítógépén, a könyvespolcon, az íróasztalon kis cetliket talált: Itt jártam… Nemrég a sokat megélt, kissé megkopott játékházikóra mutatva kérdezte a lányka: Apa, nagyok vagyunk, miért nem dobod már ki?

Hát csak. Nem tudott mást mondani. Pedig egyszerű: mert a gyerekek itt járnak.