Jégemberek ideje: itt járt a „három rideg nagyúr”

A hét első napján még nyáridéző meleg volt, aztán megjött a három dühödt fagyosszent. Hűvös leheletüket az elmúlt napokban a bőrünkön érezhettük.

Május megmutatta kétarcúságát, és igazolta a népi megfigyelést. Kedden érkezett Pongrác, aztán a társaik, ki-ki a maga napján hozta a nyakunkba a szelet, sok helyütt esőt, és a hőmérséklet a felére csökkent. Az éjszakai fagyot ezúttal megúsztuk, de némelyik évben jogossá válik a népi intelem: „Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek, / Hogy a szőlő el ne fagyjon,füstöljenek kentek!” A tapasztalat szerint katasztrofális kárt Bonifácék azért nagyon ritkán okoznak, de például másfél évszázada, 1866-ban a falukrónikákban följegyezték: május derekán az ország számos vidékén olyan hideg jött, hogy ami kint volt földön, szinte teljesen elfagyott. Az ilyen anomáliákért felelősök büntetésére fogalmazta meg Ady Endre a Fagyos szentek című játékos versében: Be kén’ jól rendezni Vácot, Odazárni Bonifácot, Szerváciust és Pongrácot… Mert az már szörnyü és galád, Hogy mit művel e szép család… Megszégyenít májust, tavaszt, Fület és lábat megfagyaszt…

A fagyosszenteknek nevezett jeles férfiúknak amúgy semmi köze nem volt a tavaszi hidegek jöttéhez, csupán emléknapjuk épp erre az időszakra esik. Mindhárman a IV. évszázadban éltek. Pongráciusz és Bonifáciusz az ázsiai ókeresztény vértanúk sorába tartozik, míg Szerváciusz egy tudós németalföldi püspök volt, a legenda szerint őseit Jézus Krisztus rokonságáig vezették vissza. A népi emlékezet mindhármukat „elmagyarosította”. Egy Topolyán följegyzett magyarázat így hangzik: Pongrác kánikulában, a subájában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig halálra csipkedték a szúnyogok. Mindezért másokon töltik ki bosszújukat, amikor évről évre visszajönnek. Nemcsak nálunk, más országokban is számon tartják a nevükhöz kötött tavaszi kártételt. Egyes német vidékeken jégemberek nevezik őket, Észak-Németországban pedig a „három rideg nagyúr” titulust kapták.