Árpád vezér meghódítja Pestet: közönség elé kerül a gigantikus körkép

1889, Párizs: megnyílik a nagy francia forradalom centenáriumára időzített világkiállítás. Két magyar festő is ott van az érdeklődők között: Feszty Árpád és Spányi Béla.

Nem véletlenül, hisz nagy utazók ők, Bécs, Zágráb, München, Velence, Firenze, és persze az észak- francia kultúrsziget, annak is az ékköve, ezeket bejárják, hogy tanuljanak. És sikert aratnak: szinte előbb lettek nagynevűek odakint, mint idehaza, ha ez kissé túlzó is. Megrendelésük, mindenesetre, volt bőven innét is, onnét is. És díjból is jutott.

Szóval a két sikeres festő mustrálja – mi mást – a képeket, a nagy pannókat, és egyszer csak elébük tárul egy gigantikus méretű panoráma, a Stevens és Gervex művészpáros munkája, az Egy évszázad története. Ez az első olyan vászon, amin más-más időpontokban és helyszíneken játszódó események együtt jelennek meg. Mindkét festőre nagy hatással van a látvány: egy évszázad 641 kiemelkedő francia személyisége tűnik fel a képen, ez a „zsenik arcképcsarnoka”, azoké, akik száz év történelmét képviselik. Hazatérnek, eszelnek. Különösképp Fesztyt izgatja a dolog. A bibliai vízözönt festené meg, de apósa, Jókai Mór azt tanácsolja, a közelgő millenniumra tekintettel a honfoglalás legyen a téma. Toborzás indul a baráti körben: húsz művész társul a feladatra. Sokféle stílust képviselnek, de s feladat is sokrétű, a romantikát, a historizmust képviselő, történelmi tablókat kedvelő Fesztytől a tájképfestészetben remeklő Spányiig mindenki megleli a magának valót. Három év munka, és elérkezik 1894 tavasza. Kész a mű. Május 13-án, pünkösdünnepen, a mai Szépművészeti Múzeum helyén összeácsolt kerengőben bemutatják A magyarok bejövetele címet viselő óriást: a 113 méter hosszú, 15 méter magas panorámaképet. Több mint kétezer alak jelenik meg, a honfoglalás számos pillanata elevenedik meg a roppant méretű vásznon.

Az elmúlt 126 évben a kép sok gyötrelmet megélt, szétdarabolták, nyolc méteres sávokra szabdalták, megsérült, beázás után javítani kellett, többször utaztatták, a londoni világkiállításra például – mindez csak rontott a művön. Aztán a 90-es évek hozza a kép számára a megváltást: egy sokat próbált lengyel restaurátor csapat veszi kezelésbe. És 1995-re elkészül végleges bemutatóhelye is Ópusztaszeren. A sokat hányódott óriáskép hazatért.