Közélet

Vészjelző-állapotmérő karperecet kaphatnak a szépkorúak

Vészjelző-állapotmérő karperecet kaphatnak a szépkorúak

2017. szeptember 13., szerda
Vészjelző-állapotmérő karperecet kaphatnak a szépkorúak

Az elmagányosodás ellen is harcot indít az Idősügyi Infokommunikációs Program. Az októberben induló projekt keretén belül országszerte több ezer magányosan elő nyugdíjas kaphat segítséget ahhoz, hogy méltóságteljesen tölthessék az időskort.

„Az öregkor általában egy bizonyos fokú izolációval jár, amely a baráti kapcsolatok megritkulását és az otthonhoz, mint környezethez való szoros ragaszkodást jelenti. Családi illetve baráti kapcsolatok híján jellemző a befelé fordulás, a legnagyobb törést mégis az esetleges házastárs vagy élettárs halála jelenti, hiszen ha valaki teljesen egyedül marad, akkor beszélhetünk a magány érzéséről”–mondja

Mihalik Árpád

szociálpszichológus. Az SZTE-BTK Pszichológiai Intézetének egyetemi tanársegédje szerint a probléma megelőzhető, ha az idősek találnak maguknak egy olyan célt vagy közösséget, amelyben érezhetik, nyugdíjasként továbbra is képesek önerőből ellátni magukat, esetleg másoknak is segíthetnek. Jó alternatíva lehet a különböző civil szervezeteknek való segítségnyújtás vagy az egyre népszerűbb nyugdíjas klubokban való részvétel is, amely erősítheti az összetartozás érzését. Kiemelte: a nagyobb településeken és városokban lakóknak több lehetőségük van, több program és alternatíva közül választhatnak, míg az elszigeteltebb helyen élők lehetőségek hiányában hajlamosabbak lehetnek a közösségtől való elfordulásra.

Molnár Józsefné Terike

, a szegedi L.É.T. Egyesület nyugdíjas klubjainak vezetője fontosnak tartja a közösség erejében rejlő erőt. Ezért minden hónapban a Csongor téri Közösségi Házban különböző rendezvényekkel várják az arra fogékony érdeklődőket. „Több nyugdíjas klub is működik az egyesületen belül: kézimunkaszakkört, kártyaklubot, különböző kirándulásokat, más egyesületekkel való baráti találkozókat, sőt családi napokat is szoktunk szervezni. Utóbbira a tagoknak lehetőségük van elhozni az unokákat is, így alkalmuk nyílik közösen eltölteni az időt”– nyilatkozta portálunknak. „Magyarországon viszonylag keveset foglalkozunk az idősek pszichés és mentális állapotával” – mondta Mihalik Árpád. Véleménye szerint, nagyon sok a magányosan élő, megkeseredett, gyakran mentális problémával küzdő ember. „A munkából való kivezetésük sem ideális, legfőképp amikor a nyugdíjaskor bekövetkeztével a munkahelyük megszűnik, amely biztos pontot, identitástudatot jelentett számukra. Innentől kezdve nagyon kevés társadalmi felelősséget vállalunk az idősek irányába. Hazánkban az élet e szakaszában az emberekből elfogy a lendület, és a perifériára szorulnak, így a lelki állapotuk nem egy egészséges színvonalat képvisel” – tette hozzá a szakember. A nyugdíjasok részmunkaidőben történő visszafoglalkoztatása egy megoldás lehetne problémára, mivel nem elhanyagolható az a tény, hogy az idős emberek a társadalom szerves részét képezik. Fontos, hogy hasznosnak érezzék magukat ebben a rendszerben. Mindez lehetővé tenné, hogy a végzettségüknek, a képességeiknek megfelelő munkát végezhessenek. Ennek érdekében a parlament júniusban fogadta el a nyugdíjas szövetkezetek létrehozását megalapozó törvényt,

amelyről már korábban beszámoltunk

. A jelek szerint újabb kezdeményezés indul ősszel, amely szintén az elöregedés okozta problémákra kíván megoldást nyújtani. Az országos Idősügyi Infokommunikációs Program hármas céllal jött létre: az egészség és biztonságérzet megteremtése, valamint a magány enyhítése érdekében, melynek részleteiről

Jeneiné Rubovszky Csilla

szociálpolitikus, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa tájékoztatta a Magyar Időket. Magyarországon az egyik legjelentősebb társadalmi kihívás az elöregedés. Az ebben rejlő problémakör az idős korosztály túlnyomó többségét érinti, akik félnek az egészségromlástól, a bűncselekményektől és a magánytól. Erre kínálna megoldást az október elsején induló program, amely minden csatlakozni kívánó hátrányos helyzetű településen elérhetővé válik. A projekthez országosan 87 településközpont, 23 alközpont tartozik, és jelentős szerepet kapnak az elszigetelt tanyás települések is. A tervezet fontos eleme a vészjelző-állapotmérő karperec, amellyel az idősek biztonságérzetét növelnék. A víz- és ütésálló eszköz kétoldalú kommunikációra képes, egyrészt figyeli az egészségügyi adatokat. Másrészt, ha viselője rosszul lesz, a közepén található piros gomb megnyomásával, vészjelzést küldhet a hivatásos gondozó vagy családtag telefonjára. Szintén nagy szerepet kap a bűnmegelőzés, az eszközök használatának elsajátítását olyan közfoglalkoztatottak segítik, akik informatikai, szociális és az ORFK által biztosított áldozatvédelmi képzésben is részesültek. Nem utolsó sorban pedig a szakemberek olyan számítógépes játékokat fejlesztettek ki, amelyek a demencia csökkentésére is megoldást kínálnak, sőt enyhítik a magány érzését is – írja a

Magyar Idők

. „Jó lehetőségnek tartom a programot, mert nagyon sok egyedül élő ember van a nyugdíjas csoportunkon belül is. A vészjelző gombbal ellátott karperec ötlete tetszik a leginkább, hiszen soha nem tudni, mikor kell azt gombot megnyomni” – fogalmazott Molnár Józsefné Terike, aki maga is szívesen társulna a tervezethez. Mihalik Árpád szociálpszichológus azt hangsúlyozná leginkább, hogy a számítógépes ismeretek elsajátítása nem kifejezetten az időseken múlik, sokkal inkább a környezetükön. Megfelelő családi légkörben adhat sok pozitívumot is, ha a hozzátartozók az idősek technikai irányultságát folyamatosan fenntartják. „Nagyon jó védőfaktor, ha ezekbe a dolgokban be van vonva az idősebb generáció. Sok esetben félnek attól, hogy lemaradtak az aktuális trendektől, félnek, hogy nem értenek hozzá. Csak úgy működhet a számítógépek és a speciális játékok használatának elsajátítása, ha türelmesen közeledünk hozzájuk. Az sem elhanyagolható, hogy a döntésnek a saját választásán kell alapulnia” – fogalmazott, majd kihangsúlyozta, hogy egyik napról a másik nem lehet eredményt elérni, ehhez mindenképp időre van szükség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.