Több mint egymilliárd forintot fordítanak a koraszülöttek támogatására a Dél-Alföldön



Három évre szóló, 1,2 milliárd forint összegű támogatást kapott a Széchenyi 2020 program keretén belül az a pályázat, amelyben koraszülöttek és családjuk számára alakítanak ki mentorházakat és mentorhálózatot a dél-alföldi régióban - közölte az MTI-vel a Korábban Érkeztem Alapítvány kedden.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és Magyarország társfinanszírozásában valósul meg. A közleményben felidézték: a kormány célul tűzte ki a család társadalmi szerepének megerősítését, továbbá a gyermekek és fiatalok képességeinek kibontakoztatását. A felhívás közhasznú civil szervezetek számára biztosít lehetőséget, amelyre a Korábban Érkeztem Dél-Alföldi Regionális Koraszülött Intenzív Osztályért Alapítvány sikeresen pályázott. Az alapítvány nagy tapasztalattal rendelkezik a koraszülöttek támogatásában. Az eddigi munkája során kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki az orvosi, tudományos és támogató területeken, továbbá közösségteremtő, szakmai programokat, valamint forrásteremtő rendezvényeket szervezett. Így aktív szerepet vállalt a koraszülött intenzív osztály működési feltételeinek javításában - olvasható a közleményben. A 2020 végére befejeződő projektben a koraszülöttek és családtagjaik, valamint az ellátásukban érintett szakemberek komplex támogatása valósul meg. A projekt során az alapítvány felméri a koraszülöttek jellemzőit, valamint feltérképezi igényeit. Erre a tudásra alapozva három mentorházat alakítanak ki Szegeden, Kecskeméten és Gyulán, együttműködve a városok kórházainak perinatális intenzív centrumaival. A programnak köszönhetően a mentorházakban a koraszülöttek és hozzátartozóik holisztikus szemléletű, direkt szolgáltatásokat vehetnek igénybe ingyenesen. A szolgáltatások egyrészt a koraszülöttek pszichomotoros fejlődését támogatják, másrészt a családtámogató szolgáltatások a szülők kompetenciaérzését növelik ebben a nem várt élethelyzetben - írták. A projekt lehetőséget biztosít a koraszülöttek ellátásában tevékenykedő szakemberek ismereteinek és készségeinek bővítésére is, valamint a projektperiódusban gyűjtött friss tudásuk és tapasztalataik megosztására a megfelelő fórumokon - tették hozzá. A közleményben a Korábban Érkeztem Alapítvány a végső célnak egy olyan modellprogram kiépítését és működtetését nevezte, amelynek eredményeként az érintett családok mind az egyéni kompetenciaszintjükben, mind pedig közösségi pozíciójukban és társadalmi elfogadottságukban megerősödnek.