A főállású szülő intézménye a születéstámogató (pronatalista) népességpolitikai eszközök számát bővíti. Ez az intézmény, véleményem szerint, az utolsó reményünk arra, hogy a 2,1-es termékenységi arányszámot elérjük - írja Tóth I. János. A szerzőnek a Családtudományi Platform (CSTP) 2017. március 23-i budapesti találkozóján elhangzott előadásának szerkesztett változata.
A főállású szülőség legyen egy új típusú közalkalmazotti állás, amelynek keretében a nagyon sok (≥5) saját gyereket vállaló házaspár egyik tagjának, kezdetben az anyának, az állam egész életére munkabért fizet. A főállású szülő intézménye a születéstámogató (pronatalista) népességpolitikai eszközök számát bővíti. Ez az intézmény, véleményem szerint, az utolsó reményünk arra, hogy a 2,1-es termékenységi arányszámot elérjük. Magyarország már régóta a csökkenő népességű országok közé tartozik. A jelenlegi tendenciák szerint 2100-ra a magyarországi népesség 4,5 millióra csökken. Így a magyarság a következő évszázadban gyakorlatilag el fog tűnni. Ez a negatív folyamat a közrossznak egy viszonylag új formája, amelyre sürgősen megoldást kell találni. Minimális programként legalább az ún. természetes (migrációs hatások nélküli) népességcsökkenést kellene megállítani. Ha eltekintünk a tömeges bevándorlástól, akkor a népességszám stabilizálásának csak egyetlen módja van: a születésszám és a termékenységi arányszám radikális emelése. Figyelembe véve a gyermektelenek és az egy gyerekesek magas arányát a stabil népességet biztosító 2,1-es termékenységi arányszám csak nagyon nagy számú és nagyon sok gyereket vállaló párral érhető el. Sajnos a klasszikus kétkeresős családmodellben maximum három gyerek születik¬, ez pedig már nem képes biztosítani az ideális termékenységi arányt. Természetesen a három királyfi és a három királylány mozgalomra égető szükség van, ahogy szükség van a főállású szülőség intézményére is. Ezt a két megközelítést nem szabad egymással szembe állítani, hanem mint a közös cél, a 2,1-es termékenységi arányszám, elérésének az egymást támogató eszközeire kell tekinteni. Főállású szülőnek olyan fiatal vagy gyerekes házaspárok jelentkezhessenek, akik büntetlen előéletűek, legalább középfokú végzettséggel, állással és legalább átlagos adófizető múlttal rendelkeznek. A házaspárnak legalább 5 saját gyereket kell felnevelnie és a gyerekek mindegyikének legalább szakmát vagy középfokú végzettséget kell szereznie. Javaslom, hogy a munkaadó és a munkavállaló először egy előszerződést kössön és csak az első gyermek megszületése után kerüljön sor a tényleges szerződés megkötésére. A főállású szülő életpályája a következő szakaszokra tagolható: belépés, termékeny, nevelő és segítő periódus, majd nyugdíjba vonulás. (i) A belépő nő maximális életkora a gyerekek számától függjön. Gyermektelen nők esetében legyen a felső határ mondjuk 25 éves kor, míg pl. egy kétgyerekes családanya 30 évesen is csatlakozhasson ehhez az életpályához. (ii) A termékeny szakaszban a főállású szülő gyereket szül és nevel, ekkor az állást értelemszerűen csak az anya töltheti be. Ennek a ciklusnak a hossza várhatóan 20-25 év. (iii) A nevelő korszak az utolsó gyerek megszületésével kezdődik. Ebben és a következő szakaszban a főállású szülői állást már az apa is betöltheti. Ez a periódus, akkor ér véget, amikor az utolsó gyerek is munkába áll. (iv) A segítő időszak, akkor kezdődik, amikor a főállású szülő a legkisebb gyerekét is felnevelte, feltéve, hogy még nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Ebben a periódusban a főállású szülő más főállású szülőknek segít. Ez a kötelezettsége a nyugdíjba vonulásával szűnik meg. A főállású szülő intézményének a bevezetése nemcsak az egyén, hanem a társadalom részéről is egy nagyon hosszú kb. 40 éves elkötelezettséget jelent. Ugyanakkor az egyén mindig szabadon dönthet arról, hogy feladja-e ezt az állást és mint nagycsaládos más munka után néz. Az állam természetesen a már felvett főállású szülők közalkalmazotti állását egyoldalúan nem szüntetheti meg, ugyanakkor bármikor leállíthatja az újabb főállású szülők felvételét. A főállású szülők munkabérét (http://szegedma.hu/hir/szeged/2017/02/toth-i-janos-foallasu-szulo-bere-es-tarsadalmi-koltsege.html) a következő tényezők befolyásolják: a főállású szülő végzettsége, az eltartott gyerekek száma, iskolai előmenetele, illetve a felnőtt gyerekek adóbefizetésének az értéke. Az első két tényező eredményeképpen statisztikai átlagban a főállású szülő havi bruttó bérre kalkulációm szerint 220.000 Ft, nettó havi bére: 146 ezer Ft és nettó éves bére: 1,75 millió Ft. (2016-ban Magyarországon a bruttó átlagkereset 263.200 forint, ami nettó értéken – figyelmen kívül hagyva az eltartott gyerekek számát – 175.000 Ft/hó volt.) Ehhez járul még a felnőtt gyerekek személyi jövedelemadójának a 10%-a. Ezzel együtt a főállású szülő jövedelme meghaladja az átlagjövedelmet. Tehát a főállású szülői státusz egy jól fizetett közalkalmazotti állást jelentene. Vizsgáljuk meg a főállású szülők számát és társadalmi költségét három különböző program esetében. • 10 ezer főállású szülőnek hozzávetőleg évente +3 ezer gyereke születne. Ez érdemben nem növelné az aktuális termékenységi arányt és a születési számot. Tehát ennek a programnak inkább csak szimbolikus hatása lenne. Bár azért az tegyük hozzá, hogy 2004 és 2015 között az élveszületések éves változásának az átlaga: -273 újszülött volt. A termékenységre gyakorolt kis hatással párhuzamosan a társadalmi költségek is alacsonyak lennének; az első harminc évben kb. 18 milliárd forint/év. • 30 ezer főállású szülőnek évente +10 ezer gyereke születne, ami már fontos hozzájárulást jelentene a probléma mérsékléséhez. Ennek társadalmi költsége az első harminc évben 54 milliárd Ft/év, ami az államháztartás szempontjából még egy elviselhető összeg. • 100 ezer főállású szülőnek évente +33 ezer gyereke születne, ami már majdnem ellensúlyozná természetes népességfogyást. Ennek társadalmi költsége az első harminc évben 180 milliárd Ft/év lenne. Minden társadalmi innováció esetében arra kell törekedni, hogy az ne legyen veszteséges és legalább hosszútávon önfenntartó legyen. Ezt az elvet érvényesíteni kell a főpállású szülőséggel kapcsolatban is. Kezdetben ez az intézmény jelentős költséget róna az adófizetőkre, de hosszabb távon jelentős plusz adóbevételt is eredményezne, mivel ezekből a gyerekekből, később adófizetők – vagyis munkavállalók, vállalkozók, fogyasztók – lesznek. Tehát a rendszer elvileg 20-40 év alatt pénzügyi szempontból is önfenntartó lehet. Ez persze csak akkor lehetséges, ha a munkaadó igyekszik olyan szülőket választani, akiknek a gyerekei – vagy unokái – várhatóan sok adót fognak fizetni. Ez egyben a főállású szülők érdekei is, hiszen idősebb korukban a jövedelmük jelentős részét már a felnőtt gyerekeik adóbefizetése határozza meg. Ezt az intézményt be lehet vezetni gyorsan, ami szakaszos és tömeges felvételt eredményezne. Azaz az első három évben a munkaadó felvenné az összes főállású szülőt, majd a következő 20 évig a felvétel gyakorlatilag szünetelne. Majd ez a mintázat ismétlődne 20 évvel később. Ez a bevezetési mód viszonylag gyorsan biztosítja a magasabb születési számot, de a társadalmi költségek is gyorsan emelkednének. A gyorsan emelkedő gyerekszám is problémát okozhat az érintett ellátó rendszerekben. A másik végletet a lassú bevezetés jelenti, ami lehetőséget adna a folyamatos és a gondos felvételre. Bár ebben az esetben az esetben a gyerekszám és a termékenységi arányszám is lassabban nőne, ugyanakkor az ellátórendszerek is jobban tudnának alkalmazkodni a megnövekedett terhekhez. Ekkor a társadalmi költségek is lassan emelkednének. Például ha a költségvetés minden évben biztosít plusz 5 ezer főállású szülői státuszt, aminek a társadalmi költsége plusz 8,75 milliárd forint, akkor a 100 ezer termékeny főállású szülő és ezzel párhuzamosan a +35 ezer újszülött is csak 20 év alatt érhető el. A társadalmi költségek pedig csak 40 év alatt érnék el a maximális értéket. Persze a gyors és a lassú bevezetést különbözőképp lehet kombinálni. Ebből is következik, hogy a főállású szülői intézményrendszer teljes kiépítése hosszú időt igényel. Ennek a másik oka pedig az, hogy egy főállású anya csak kb. 20-25 évig termékeny. Tehát ahhoz, hogy 100 évig x számú termékeny főállású anya legyen egy populációban, ahhoz 2x számú főállású szülőre van szükség. Ebből fakadóan a társadalmi költségek 20-25 év után megduplázódnak. Tovább azonban már nem emelkedik a főállású szülök száma és társadalmi költsége, mert mire fel kell venni a „harmadik generációs” főállású szülőket, addigra az „első generációs” főállású szülők nyugdíjba mennek.
A következőkben áttekintem a legfontosabb ellenérveket és az azokra adott válaszaimat. • A gyermekvállalás az emberek magánügye az állam ebbe nem szólhat bele. Egyrészt ez az állítás teljes mértékben igaz. A gyerekvállalás az emberek és a párok abszolút magánügye, ezért itt az állam nem alkalmazhat kényszert. Másrészt a stabil és állandó népesség az egyik legfontosabb közérdek, amely cél érdekében a közösségnek és az államnak joga, sőt kötelessége különböző ösztönző jellegű családpolitikai eszközöket alkalmazni. Ezért van az, hogy az elöregedéssel és népességcsökkenéssel küzdő országokban mindenütt elfogadottak a különböző születést támogató (ún. pronatalista) programok. • Civilizációs okok miatt nem születik elég gyerek Magyarországon; ezen az állam nem tud változtatni. Ez a tézis csak részben igaz. A civilizációs magyarázat szerint a modern nyugatias életforma (kétkeresős családmodell, karrier kényszer, önmegvalósítás) akadályozza a gyermekvállalást. Az alacsony gyermekvállalási hajlandóság azonban gazdasági okokkal is magyarázatható. A gyereknevelés ugyanis rendkívül költséges vállalkozás. Egy tanulmány szerint egy, kettő és három gyerek felnevelésének „összköltsége” 70, 82 és 114 millió forintot tesz ki, de a gyerekek fogyasztásához kapcsolódó direkt költségek is 14, 16 és 23 millió forint kiadást jelentnek a szülők számára. Mind a civilizációs, mind a gazdasági magyarázatban van igazság. Vannak, akik döntően az első és vannak akik döntően a második ok miatt nem vállalnak sok gyereket. A főállású szülői állás mindkét tipusú gyerekvállalást korlátozó tényezőre gyógyírt ad. Egyrészt státuszt és karriert biztosítana a sok gyereket vállaló anyáknak és szülőknek, másrészt jelentős mértékben hozzájárulna a gyereknevelés anyagi költségeihez. Tehát ez az intézmény módot adna arra, hogy a sok gyereket akaró szülők meg tudják valósítani ezt a céljukat. • A főállású szülőség bevezetésével csorbul a nők egyenjogúsága. Ez a tézis több szempontból is cáfolható. Egyrészt ez az állás szabadon választható, s mint ilyen eleve nem csökkenti, hanem növeli a nők szabadságát. Másrészt bár a főállású anya látszólag ugyanazt csinálja, mint amit egy sok gyerekes háztartásbeli nő csinált régen, státuszuk mégis alapvetően különbözik. Ugyanis a főállású anya ezért a munkáért fizetést kap. S így nem a férje tartja el őt, vagyis a felek viszonyát nem jellemzi a tradicionális házasságra jellemző hierarchia. Harmadrészt nagyon sok modern európai társadalom, így a magyar is, nemcsak megengedi a nőknek, hogy belépjenek a munkavilágába, hanem ezt el is várja tőlük. Azaz megfosztja őket a tradicionális nő szerep, a háztartásbeli életforma választásának a lehetőségétől. Itt jegyzem meg, hogy a munka és a háztartásbeliség közötti választás szabadságával a feleségek a legtöbb országban nem rendelkeznek. A modern társadalmak többségében a feleségeknek dolgozniuk kell, azaz tilos otthon maradniuk vagy csak mint az alacsony státuszú munkanélküliek maradhatnak otthon. Ez alól Magyarországon is csak a GYES évei jelentenek kivételt. Ezzel szemben a tradicionális társadalmak többségében a feleségnek tilos dolgoznia, azaz háztartásbeliként kell élnie. Kivételt csak az angolszász országok jelentik, ahol a feleségek szabadon választhatnak a munka és a háztartás (homemaker) között. A főállású szülőség intézménye – a maga korlátozott formájában – ezt az angolszász modellt célozza meg. Azaz legalább a nők egy részének lehetőséget ad arra, hogy magas státuszú közalkalmazottként legyen háztartásbeli. • A gyereknevelés nem munka, ezért nem lehet érte munkabért fizetni. Ez a tézis is vitatható. Ha a gyereknevelés nem munka, akkor miért fizetünk munkabért a nevelőszülőknek, bölcsődei dolgozóknak, óvónőknek, tanítóknak. Továbbá hogyan lehetséges az, hogy ugyanazt a tevékenységet a társadalom munkának tekint, ha a nevelő ezt mások gyerekével végzi és nem tekinti munkának a saját gyerekei esetében. Véleményem szerint mindkét esetben munkavégzésről van szó, feltéve persze, hogy a nevelés gondosan, igényesen és felelősségteljesen történik. Az egy másik kérdés, hogy költségvetési korlátok miatt jelenleg a magyar állam most még csak a nagyon sok gyerek felelős és gondos felneveléséért tud munkabért fizetni. • Középfokú végzettséghez és házassághoz kötni a főállású szülők foglalkoztatását diszkriminatív megkülönböztetést jelent. A főállású szülőség, ahogy a neve is mutatja nem alanyi jogon járó juttatás, hanem egy állás. A munkaadónak (önkormányzatnak, államnak) nyilvánossá kell tenni a munkafeltételeket. Ez önmagában nem jelent diszkriminációt. Mivel ez az intézmény a pénzügyi önfenntartás miatt nem egyszerűen csak több gyereket és később több embert, hanem egyben több adóbefizetőt is akar, ezért fontos a főállású szülők gondos kiválasztása. Vagyis olyan szülőket kell kiválasztani, akik várhatóan és statisztikai átlagban képesek legalább átlagos adózókat nevelni. Statisztikai átlagban azok a szülők képesek legalább átlagos adófizetőket nevelni, akik maguk is legalább átlagos adózók. Továbbá a modern társadalmakban az adófizető képesség szorosan összefügg az iskolai végzettséggel is. Egyúttal statisztikai adatok bizonyítják, hogy a szülők, különösen az anya iskolai végzettsége szoros összefüggésben áll a gyermekek várható iskolai előmenetelével és végzettségével. Ezért érthető, hogyha a munkaadó az iskolázott és az adófizető szülőket fogja preferálni. Szintén statisztikai adatok mutatják, hogy a házasság a legstabilabb kapcsolati forma. Nyilvánvaló, hogy a sok gyerek felnevelése a házastársak számára nagy kihívást jelent, ezért a munkaadó joggal szabhatja foglalkoztatási feltételnek a házasság meglétét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.