Tóth I. János: Főállású szülő bére és társadalmi költsége

A modern társadalomban az ideális termékenységi arányszám 2,1 gyerek/személy, sajnos Magyarországon ez az érték 2015-ben 1,44 volt. Hazánk népessége demográfiai szempontból régóta egy negatív spirálban van: egyre kevesebb gyerek születik, egyre öregebb a lakosság és egyre nagyobb mértékben csökken a népesség, pl. 2015-ben 40 ezer fővel. A közvélemény már hallott az elöregedés és a népességcsökkenés problémájáról, de azt hiszi, hogy ez egy speciális demográfiai probléma. Sajnos nem így van. Ez a folyamat minden egyes ágazat, és így az egész társadalom leépülését jelenti, amely egyrészt az eltartottak a számának a növekedéséből, másrészt a fogyasztók, termelők és adózók létszámának a folyamatos csökkenéséből következik. Ha nem tudjuk megállítani ezt a negatív spirált, akkor egyetlen társadalmi és gazdasági problémát sem tudunk megoldani. Az alacsony születésszámból és termékenységi arányból fakadó elöregedés és népességfogyás a nemzet lassú, de biztos agóniáját jelenti. Ezt az 1980 óta tartó leépülést csak a probléma újszerű megközelítésével lehet megállítani. Talán egy ilyen kreatív ötlet lehet a

, amelynek lényege, hogy az állam egy új típusú közalkalmazotti állás keretében a nagyon sok (>5, 6, 7) saját gyereket nevelő szülőnek egész életére munkabért fizet. A főállású szülőség megvalósíthatóságával kapcsolatban fontos kérdést jelent annak bére és költsége. Azt javaslom, hogy a főállású szülő bére három részből álljon: egy állandó összegből (pl. 50 ezer Ft), amelynek az értéke a végzettségtől függ, egy változó összegből, amely az eltartandó gyerekek számával (N) arányos érték (pl. N*30 ezer Ft/gyerek) és amely arra hivatott, hogy az eltartott gyerekek közvetlen fogyasztását fedezze. A 2007-es

szerint az egy gyermek direkt fogyasztására fordított költség egy három vagy több gyerekes családban átlagosan 282 ezer Ft/év, azaz 23,5 ezer Ft/hónap. Ezt az értéket az elmúlt 10 év inflációja növeli, míg a nagyon sok (5-8) gyerekre jellemző kisebb fajlagos költség csökkenti. Az egyszerűség kedvéért ezt értéket vegyük 30 ezer Ft/hó értéknek. A főállású szülő bérének harmadik komponense származzon a felnőtt gyerekeknek a szülők számára történő adófelajánlásából. Az utóbbi összeget nem számoljuk el költségvetési kiadásként, mert ezt egy olyan felnőtt gyerek adóbevételéből vonjuk le, aki amúgy nem született volna meg és nem fizetett volna adót. Tehát költségvetési szempontból a főállású szülő bérét a következő képlet számolja ki:

50 ezer Ft + N*30 e ezer Ft.

Tegyük fel, hogy a főállású anya 3 évente szül egy gyereket, és mind a 8 gyereke 20 éves korában válik önállóvá, akkor a bére 50 ezer Ft-ról felmegy 260 ezer Ft-ra majd leesik 50 ezer ft-ra (plusz a gyerekeinek az adófelajánlása). Így átlagosan egy főállású szülő fizetése kerekítve: 150 ezer Ft-ot/hónap, 1,8 millió Ft/év, illetve 86 millió Ft/életpálya. Ezért az összegért cserébe (8-1,4=) 6,6 gyerekkel többet vállal és nevel, mint egyébként. Így az egy gyerekre jutó költségvetési támogatás: 13 millió Ft/gyerek. (Hat gyerek esetében a fajlagos összeg valamivel magasabb lenne.) Összehasonlításképp vizsgáljuk meg a CSOK támogatás költségét 3 gyerek vállalása esetében. A plusz 1,6 (=3-1,4) gyerek megszületésének költségvetési támogatása összesen kb. 12 millió Ft. 10 millió forintot jelent a vissza nem térítendő lakástámogatás, míg 2 millió forintot jelentsen a kedvezményes lakáshitel. Tehát a CSOK esetében az egy plusz gyerek megszületésére járó támogatási összege: 12 millió/1,6 gyerek, azaz 7,5 millió Ft/gyerek. Tehát a főállású szülő intézményével elérhető plusz egy gyerekre jutó költségvetési támogatás majdnem dupla akkora költséget jelent, mint a CSOK esetében.

Ennek ellenére a főállású szülő intézménye mégis kisebb költségvetési terhet jelent mint a CSOK. Ugyanis az előbbi esetében a teljes összeget az első évben ki kell fizetni, ezzel szemben a főállású szülő intézménye esetében ezt az összeget 40-45 év alatt kell kifizetni. További előnye a főállású szülőségnek, hogy biztos, hogy növeli a termékenységet, míg a CSOK esetében sok demográfus attól tart, hogy ez csak előbbre hozza a gyermekvállalást. Azt is mérlegelni kell, hogy a CSOK-kal 4,1-szer több családot kell megszólítani ugyanakkora születésszám emelkedéshez, mint ami a főállású szülő intézményével elérhető. Végül azt is érdemes figyelembe venni, hogy a főállású szülőség intézménye indirekt módon is emelheti a termékenységi arányt, mivel a közfigyelmet ráirányítja az alacsony születésszám problémájára. A továbbiakban röviden vizsgáljuk meg 10, 30 és 100 ezer főállású szülő bérének a költségét. Az egyszerűbb számolás kedvéért tegyük fel, hogy az állam három egymást követő évben évenként felvesz 3,3 (ill. 10, és 33,3) ezer számú 19 éves főállású anyát. Ők 24 éven keresztül minden évben szülnek 3.300 ( ill. 10.000 és 33.300) gyereket. Ezek a főállású anyák az első 24 évben gyereket szülnek és nevelnek, a második 20 évben viszont már csak gyereket nevelnek, ezért már nem növelik a termékenységi arányt, s végül az utolsó 4-5 évben már csak az unokáiknak vagy más főállású anyáknak segítenek. Ha az állam fent akarja tartani az első 24 évre jellemző magasabb termékenységi arányt, akkor a program 24-27. évében újra fel vennie összesen 10 (30 ill. 100) ezer 19 éves főállású anyát. Ez nyilvánvalóan megduplázza a költséget. Másrészt a program 24. évére már belépnek a munkavilágába az első „terminusból” megszületett gyerekek, akinek az aktivitása a társadalom minden szegmensére jótékony hatást gyakorol, úgy mint több adózó, csökkenő munkaerőhiány, fiatalodó társadalom stb. Végül a program 48-51. évében újra fel kell vennie 10 (30 ill, 100) ezer főállású anyát, ez azonban már nem jelent plusz költséget, hiszen az „első turnus” közalkalmazottai erre az időre nyugdíjassá válnak. A fentieket a következő táblázat foglalja össze.

Táblázat: 10, 30 és 100 ezer főállású szülő bérének költsége. 10 ezer főállású szülő költsége az első két évben kevesebb, mint 18 milliárd Ft-ba, majd 21 éven keresztül évente 18 milliárd Ft-ba kerül. Itt a társadalom döntési helyzetbe kerül. Ha nem fejleszti a programot, akkor a bérköltség további 20 éven keresztül marad ennyi, de a termékenység visszaesik. Ha az állam felvesz újabb 10 ezer főállású szülőt, akkor 20 éven keresztül 36 milliárd Ft-ot fizet a rendszer fenntartására. Ezzel a költséggel a rendszer az idők végezetéig működtethető. Folyamatosan 10 ezer termékeny főállású anya a termékeny korosztályoknak durván az 1%-t teszi ki és a jelenlegi 1,44 termékenységi arányt 1,51-ra emelné. Azaz a termékenységet csak 0,07 században emelné. Ebben az esetben a programnak inkább csak szimbolikus jelentősége lenne, ahol az elsődleges cél a demográfiai válság tudatosítása a társadalomban. 30 ezer főállású szülő bérköltsége az első két évben 18, 36 milliárd Ft, majd 21 éven keresztül 54 milliárd Ft lenne, ezután a költségek újra emelkednek és végül 107 milliárd Ft-nál stabilizálódnának. 30 ezer termékeny főállású szülő, már évente +10 ezer fővel megnöveli a születési számot, ami a jelenlegi 1,44 termékenységi arányt 1,63-re emelné. Azaz a termékenység, 0,19 századdal emelkedne. Ez a demográfiai összeomlás ütemét már érzékelhetően mérsékelné. Például. a nők (és a férfiak) számának a csökkenése generációkként ekkor már csak 20%-os mértékű lenne, amit a következő számok jelképeznek: 100, 81, 66, 54, 44, 36, 29, 24, 19, 16 fő. A magas költségeket is figyelembe véve – véleményem szerint – a társadalom számára a 30 ezer termékeny főállású szülő jelenti a helyes mértéket. (Ennyi óvodapedagógus dolgozott 2014-ben.) Egyrészt mert az intézmény ilyen létszámnál már érzékelhető módon növelné a termékenységi arányt, másrészt jelentős hatása lenne a társadalom értékrendjére is. Az ideális termékenységi arányhoz képest jelentkező deficitet (2,1-1,63=0,47) pedig pótolni lehetne egyrészt kevésbé költséges pronatalista eszközökkel, másrészt pedig hozzávetőleg évi 10-15 ezer ember szelektív és törvényes betelepítésével. 100 ezer főállású szülő bérköltsége kezdetben 60 és 120 milliárd Ft, majd 21 éven keresztül 180 milliárd Ft lenne. Ezután a költségek emelkednének és végül 360 milliárd forintnál stabilizálódnának. Folyamatosan 100 ezer termékeny főállású szülő évente plusz 30 ezer fővel megnövelné a születési számot, ami a jelenlegi 1,44 termékenységi arányt 2,06-ra emelné. Vagyis ilyen magas főállású szülői létszám önmagában is képes lenne arra, hogy a jelenlegi helyzetről a kívánt értékre emelje a termékenységi arányt. Összességében azt mondhatjuk, hogy a főállású szülőség intézménye az elöregedés és népességfogyás megállításának pénzügyi szempontból egy lehetséges, bár költséges eszköze. Ez az intézmény még akkor is képes biztosítani a fenntartható és stabil populációt, ha az emberek többsége csak 0, 1 vagy 2 gyereket vállal.

A szerző habilitált docens Szegedi Tudományegyetemen.