„Két Mercedes állhatna az udvaromon, ha nem taníttattam volna a két gyerekemet!”

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának professor emeritájával az európai és a magyarországi népességcsökkenés okairól beszélgettünk. A közgazdász szerint pozitív diszkriminációval segíteni kell azokat, akik gyermeket vállalnak, mert az ő általuk felneveltek termelik meg később a szüleik korosztályának nyugdíját. Problémának tartja, hogy sokan nem találják meg párjukat, s ezért kitolódik a családalapítás ideje. Alternatív nyugdíjrendszert javasol, amely egyrészt biztosítás alapú, másrészt honorálja azokat, akik gyermeknevelésre fordították évtizeden keresztül jövedelmük jelentős részét.

„Nekem már úgysem lesz nyugdíjam!” – ez a mondat már évtizedek óta hagyja el azon fiatalok és középkorúak száját, akiket arról kérdeznek, hogy mi lesz velük idős korukban. Egy friss elemzés szerint már akár tíz éven belül is megtörténhet, hogy több lesz a nyugdíjkassza kiadása, mint a bevétele, kevesebb, mint húsz esztendő múlva pedig elérheti a 300 milliárd forintot a hiányzó összeg. A Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézete szerint pedig 2050-re 8,2 millióan, s 2060-ra már csak 7,9 millióan leszünk. A jelenlegi nyugdíjrendszer esetleges alternatíváiról beszélgettünk

Botos Katalinnal

, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának professor emeritájával.

- Azt látjuk, hogy - a korábbi évszázadokkal ellentétben - békében, hatalmas járványok nélkül is csökken a fejlett világ népessége. Mi ennek az oka?

- A különböző társadalmi rendszerek eltérő alapokkal bírnak. Az egyik legősibb rendszer a család, amely a humántőke újratermelésének intézményi szervezete. Laikus füleknek ez furcsán hangozhat, mert valamiféle szeretetkapcsolatként tekintenek erre, s valóban az is. De lássuk be, hogy a család mindig egyfajta gazdasági egység is volt, amelyben a férfinak, a nőnek és a gyerekeknek is szerepük volt. A gyerekek megszülettek, mert egyrészt a vallás tiltotta a születésszabályozást, másrészt csak nagyon durva módszerekkel lehetett ezt megakadályozni. Sok gyerek született, ugyanakkor sok meg is halt közülük, még egy évszázaddal ezelőtt is.

Ma egyrészről tovább élnek az emberek, de kiépült a társadalombiztosítás. A nyugdíjbiztosító – amely lassan száz éve jött létre Magyarországon – azt jelenti, hogy az időskorra nem maradok teljes létbizonytalanságban. Azaz nem feltétlenül szükséges gyerek vállalása. Van is mód a gyermekáldás elkerülésére.

- Az 1960-as évek közepe óta látják a statisztikusok, hogy csökkenni fog a népesség, az 1980-as évek elején pedig valósággá is váltak az előrejelzések. Milyen társadalmi, gazdasági okai vannak ennek a folyamatnak Magyarországon és Európában?

- Természetesen mindkettő szerepet játszott. Nyugaton a liberalizmus, a női emancipáció hatott. A nők ki akarták önmagukat teljesíteni, nem csak házi munkát akartak végezni, ami nem csoda: nincs társadalmi presztízse, sok idővel jár, és senki nem fizeti meg. Nem érezték magukat teljes értékűnek emiatt, hiába telt egész napjuk munkával, mert több gyermeket neveltek. Nem véletlen, hogy manapság nem egy férfi megdöbben, amikor rábízzák ezeket a feladatokat. Kérdezik: ez tényleg ennyi munkával jár? A férfiak nagyobb mértékű bekapcsolódására a házi munkában egyébként jó példa a skandináv modell.

Meg kell találni a család és a munka kapcsolatának olyan harmóniáját, amelyben a nő számára mind a kettőre nyílik lehetőség.

Úgy érzem, a nyugati világban kicsit „túllengett az inga”. Nem értek egyet azzal, hogy az én testem az enyém, azt csinálok vele, amit akarok. Olyan ez, mint a föld, hiába van a saját tulajdonomban, akkor sem mérgezhetem. Hívő ember vagyok, s e szerint vallom, a föld Istené, ahogy mi magunk is Istené vagyunk. A kialakult helyzethez természetesen hozzájárult a keleti ideológia is. A szocializmusban egyrészt úgy állapították meg a béreket, hogy két ember munkájából lehessen megélni, másrészt közösségi intézményekbe, bölcsődébe, óvodába, iskolába terelték a gyermekeket.

- De ez nem is olyan nagy baj. Mégis a társadalmat modellezi az óvoda, vagy az iskola, arra készít fel…

- Igen, nem is lehetne másképpen a nőknek dolgozniuk. A modern gyakorlat mindenütt fontosnak tartja ezek kiépítését. Csak ez lehetőség legyen, ne kényszer. 1989-ben viszont a kitört a rendszerváltozás, amelyben drasztikusan ötvöződött a két rendszerben, a kapitalizmusban és a szocializmusban lévő rossz. A ’90-es években zuhanni kezdett a gyerekszám, kevesebb, mint két gyermek született házasságonként, pedig a lakosságszám megtartásához átlagosan legalább 2,1-2,2-nek kellett volna lennie. Egy bizonyos átmeneti idő után egy felívelő trendnek e téren is be kellene következnie! A GDP, a bérek, a nyugdíjak csak 10-14 év alatt érték el azt a szintet, ahol a rendszerváltáskor voltak. A vállalt gyermekek számában csak 2013 után következett be szerény emelkedés, 1,3-ról 1,4-re növekedett családonként a gyerekszám. Ebben nyilván szerepe volt a családpolitikai intézkedéseknek, de ez még mindig kevés.

- Mi kellene még hozzá? A gazdasági helyzet és gyermekvállalási szándék összefügg, a Bokros-csomag is szinte azonnali hatással bírt...

- Visszaesést könnyű produkálni.

- A CSOK-tól viszont a gyermekvállalási kedv növekedését várják, habár azzal senki nem számol, hogy ez önmagában megfordítja a trendeket, de a KSH-nál már 200 szülőre 165 gyerekkel számolnának. Igaz, még ez is bőven negatív.

- De legalább lassítja a népességcsökkenés folyamatát.

- S mivel lehetne többet tenni?

- Rövid és hosszú távú intézkedéseket kell megvalósítani. Az előbbi részeként meg kell győzni a relatíve fiatalokat, a 30-40 év közöttieket is, a mielőbbi gyermekvállalásról. Sajnos, a 20 és 30 év közöttiek már alig szülnek. A már most gyermekkel rendelkezőket pedig minden módon támogatni kell, mert erre rászorulnak. Vissza kellene állítani a társadalomban a házasság megbecsülését, mert a biztonságban felnövekvő gyerekeknek stabilitásra van szükségük. Fontos megjegyezni: a pénz nem minden! Soha nem pénzért szülünk. Bár komoly lendületet hozott a GYES, a GYED és a többi intézkedés már nem lendített sokat a gyerekszám-növelésen. Természetesen, ezek is igen fontosak voltak. De látható, hogy a probléma gyökere mélyebb, mint az anyagiak.

Lakhatnak mamahotelben, s találhatnak olyan lányokat, akiknél „könnyű bevásárolni” - szexből. Gyereket azonban csak úgy lehet vállalni, ha a pár mindkét tagja elköteleződik. Az ember hosszú időt igényel, amíg felnőve, saját lábra állhat. A macska néhány hónap után fogja az egereket, de a gyerek felneveléséhez minimum két évtized kell. Ha ezt nem biztosítjuk, akkor nem fog felnövekedni az a generáció, amelyik a mi nyugdíjunkat megteremti. Hosszú távon úgy kell változtatni a rendszeren, hogy szükség legyen a gyerekre. Véleményem szerint a férjemmel,

dr. Botos Józseffel

kialakított nyugdíjreform elképzelésünk ebbe az irányba hathat. Nem azonnal jelenne meg az eredménye, de egy idő múlva, ha a rendszer elkezd működni, a társadalom látni fogja, hogy a gyermeket vállalók idős korukban jobb helyzetbe kerülnek. Gyermeket vállalni tehát érdemes is.

A szocializmusban azt várták el az államtól, hogy tartsa el az embereket. A rendszerváltás előtt néhány évvel hozták létre a Társadalombiztosítási Főigazgatóságot, amelynek nevében benne rejlik a biztosítás szó. Figyelembe vették a munkával töltött időt, a korábbi fizetéseket. Ennek fedezetét azonban azok a fiatalok teremtik meg, akiket generációk sora felnevelt! A régi sokgyermekes családok helyett, a kettő-, sőt, inkább az egygyermekes családok felé haladunk, azaz hosszabb távon nem termelődik meg ez a nyugdíj.

- Azonos munka, járulékfizetés után nem azonos nyugdíj? Kicsit olyan, mint az alapjövedelem, ahol valakik dolgoznak, mások viszont csak úgy kapnak pénzt.

- Egyre többször kerül elő az alapjövedelem fogalma, s van is benne logikai alap, hiszen a nemzeti vagyont együtt hoztuk létre, kvázi mindenkinek járna belőle. Viszont egyben lebeszél a munkáról, amire amúgy is nagy a hajlandóság hazánkban, ezért változatlanul nem kellene bevezetni. Azt javaslom, hogy a nyugdíj egyik része legyen biztosítás alapú, a másik viszont természetben teljesített nyugdíjjárulék után járó összeg, azaz legyen két csatornás a nyugdíjrendszer! Hiszen a családi költségvetés jelentős része fordítódik a gyerekekre. Olyan ez, mintha duplán fizetnénk a járulékot…

Azaz a legegyszerűbb ember is átlátja, hogy ő a gyerekekbe befektet. Nem tartozik ezt a társadalom visszafizetni? Akinek nincs gyereke, az a járulékok befizetése után szabadon rendelkezhet béréről, vehet belőle Mercedest, utazgathat, a szülőnek viszont muszáj költenie gyermekére. Aki nem vállalt gyereket, nem tudhatja, hogy mennyi gond, aggodalom, szenvedés, időráfordítás jár a felnevelésükkel – nem csak öröm. A gyerek nem luxuscikk, a társadalom számára szükséges – közjószág, ahogy annak idején

Andorka Rudolf

megfogalmazta.

- Ázsiából halljuk azt, hogy egész életükön keresztül spórolnak az emberek a nyugdíjukra. Akár lehetne bátorítani a gyereket nem vállalókat, hogy a megspórolt pénz egy részét időskorukra tegyék félre…

- Egyetértek ezzel. Ha valamiért nem vállal gyereket, akkor lehet takarékoskodni.

A gyermektelenekét is… Meghagyná ez a döntés szabadságát. Nem kényszerítene senkit a gyermekvállalásra, de elismerné azt, aki erre áldozott.

- Milyen hatással lesz a nyugdíjrendszerre a migráció? A ’90-es években jól jártunk vele, mikor a határon túli magyarok jöttek, most inkább tőlünk mennek Nyugat-Európába…

- Nagyon jó volt számunkra, amikor készen kaptuk a fejeket, a humántőkét, a jól képzett, magyarul beszélő, könnyen beilleszkedő munkavállalók személyében. Mi is része voltunk a brain drainnek, avagy agyelszívásnak nevezett egészségtelen folyamatnak. Megfelelő választ találhatnánk, ha elfogadnák elképzeléseimet egész Európában, de erre egyhamar nem lehet számítani. Egy kompenzációs rendszer lehetne a megoldás. Esetleg ha visszafizetné a képzése árát a külföldre költöző, vagy a járulékai egy részét itthonra utalná vissza az ottani társadalombiztosítás a hazainak. Ugyan most is vannak hazautalások, de ezek többnyire az itthon maradottak aktuális megélhetésére, lakástörlesztésre fordítódnak. A Jegybank örülhet neki, mert nő a devizatartaléka az országnak. Jó, hogy milliárdokkal nő a devizatartalék. Azon viszont senki nem gondolkodik el, hogy közben nem folyik be az adó, a társadalombiztosítási hozzájárulás a munkavállaló után itthon. Miből fizetjük az eltávozott gyerekek szüleinek a nyugdíját?

- De mi lesz azokkal, akik nem tudnak vállalni gyermeket? Betegség, anyagi okok...

- Léteznek olyan javaslatok, hogy minden munkaképes gyerek által fizetett nyugdíjjárulékot adjanak azoknak a szülőnek, akik felnevelték őket, aztán nézhetne, aki nem vállalt! Magam részéről ezt nem támogatnám. Figyelembe kell venni a társadalom rétegződését. Van, akinek azért nincs gyermeke, mert nem lehet. Mások, mint korábban utaltam rá, nem tudják megtalálni a párjukat, bármennyire is szeretnének családot. Ha ők fizetik a nyugdíjjárulékot, annak alapján jogosultak járadékra. Akinek meg biológiai okok miatt nem lehet gyermeke ott is hasonló a helyzet. A társadalombiztosítás segíti a meddőség elleni küzdelmet is. Méltányosság mindig van a világon. Semmiképpen sem szabad büntető jellegű rendszert kialakítani. Azonban nyilván ezeknek a pároknak is célszerű kiegészítő takarékoskodásba fogni, s ehhez az állam támogatást kellene, hogy adjon.