A MEFESZ nem rendszerkorrekciót, hanem rendszerváltást akart! + FOTÓK

Háromnapos konferencián a szegedi történészek mellett országosan ismert kutatók és helyi hallgatók, szakemberek is előadnak, előadtak. 1956 emlékét meg kell őrizni, mert a szabadság, a nemzeti függetlenség ma is érték. Az utcai harcok mellett fontos a forradalmi bizottságok tevékenysége is. A MEFESZ alapítója szerint a gyász mellett a szabadság is ünnepelni kell október 23-án.

„Nem titkolt célunk a konferenciákkal, hogy 1956 fáklyalángját átörökítsük az ifjabb generációkra, a jövő tanáraira” – mondta

Jancsák Csaba

egyetemi docens „Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása, valamint helye az oktatásban” című konferencia megnyitóján. A három napig tartó konferencián a péntek és a szombat az előadásoké, vasárnap koszorúzzák meg a MEFESZ emléktábláját. „Magyarország története tragédiák sorozata volt a XX. században, kitántorgott másfél millió ember, majd következtek a világháborúk, a Rákosi-, a Kádár-korszak. Csupán egy-egy fény lobbant fel, ilyen volt 1956, amikor 13 napig szembe szállt a keleti óriással e kis nép” – mondta megnyitó beszédében

Szegfű László

egyetemi tanár. „Nem kutattam a korszakot, de kortárs vagyok, ami a fiatal korosztálynak már történelem, nekem emlék. A rádióban hallgattuk az eseményeket, majd ott voltunk a tüntetéseken – végre szabadon lehetett megemlékezni az elesett katonákra – az apámra is, aki 1944-ben az erdélyi hadseregben esett el. Később vártuk a MUK-ot (Márciusban Újra Kezdjük – szerk.), előbb márciusban, májusban, aztán kiderült, hogy a Szabad Európa Rádió ígéretei hamisak, mert eközben

Eisenhower

amerikai elnök csak annyit üzent meg

Hruscsovnak

, hogy Magyarország belügy” – osztotta meg emlékeit. A professzor úgy látja fontos, hogy fenntartsák a nemzeti öntudatot, lendületet kell adni a tanításnak, hogy az ifjúság megszeresse a történelmet, ami manapság már nem divat. Úgy látja, ennek elősegítésében a konferencia is jelentős szerepet vállal.

Mertük kiabálni, hogy vesszen az ÁVO

Kiss Tamás

, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének alapítója megköszönte a volt MEFESZ-es hallgatók nevében a konferenciát. Megosztotta az utóbbi 25 év tapasztalatait 1956 oktatásáról, emlékének ápolásáról. Úgy látja, 1989-ben felszabadult egy gát, ezért mindenki a forradalomról akart beszélni, egyesek megírták saját emlékeiket, mások tudományosan dolgozták fel a témát, intézetek könyvsorozatokat adtak ki, ezek mind hozzátettek az akkori ismeretekhez. Azonban az 1990-es évek végére szép lassan elfogytak ezek a kiadványok, s a XXI. században azt tapasztalja, hogy tízből egy könyvesboltban talál ’56-os témájú könyvet. Unokái tankönyveibe bele-beleolvasott, négy-öt oldalt írtak a Rákosi-rendszerről, másfél oldalt 1956-ról, de semmi nem szólt a forradalmi tanácsokról, csak tüntetésekről, utcai harcokról tettek említést. „Több mint bűn nem megemlíteni az újjászerveződő önkormányzatokat” - mondta. Sok ’56-os beszédet meghallgatott, néhány mondatot szóltak csupán a forradalomról, amelyet követően a megtorlásokra tértek át. Kiss Tamás megjegyezte, érdekes lenne, ha március 15. után rögtön az aradi vértanúkat említenénk meg a tavaszi ünnepségeken. Számára nem (csak) a gyászt jelenti október huszonharmadika, hanem azt az örömöt, amit akkor érzett, mikor hatvan éve Budapesten a tüntetésen azt kiabálták, hogy vesszen az ÁVO… s ezt egy nappal korábban nem merték volna megtenni. „Sokan nem értik 56-ot, nem tudják, hogy mit ünneplünk, kivételt csak néhány történész jelent. Ezen kell változtatni, most kell újra feldolgozni ezt az időszakot. E konferencia alkalmas a továbblépésre” – vélekedett a MEFESZ alapítója.

A fél évtizedes propaganda ellenére azonnal a MEFESZ-t választották az egyetemisták a DISZ helyett

„Egyedülálló történelmi helyzetben jött létre a Dolgozó Ifjúság Szövetsége. A DISZ (és a KISZ) az egyetlen párthoz kötődő szervezet a magyar történelemben, amely minden felsőoktatási intézményben jelen volt” – mondta

Vajda Tamás

egyetemi levéltáros. A kutatók számára forrásként az egyetemi évkönyvek, a tanrendek, a korabeli sajtó, az egyetemi levéltárak és a Politikatörténeti Levéltár anyagai használhatóak. Célként a kommunista párt azt fogalmazta meg, hogy a dolgozó nép értelmisége alakuljon ki, akik a munkásság, parasztság kiszolgálói. Megszabták, hogy milyen arányban kell felvenni munkás- és parasztszármazású egyéneket. Meghatározó tárggyá vált a marxizmus oktatása, a sebtében lefordított szovjet könyvek, a propaganda miatt természetes idegenkedés alakult ki tantárgytól a hallgatókban. A vizsgaanyagokat, a követelményeket központilag határozták meg, az egyetemek évszázados autonómiája a múlté. A rektorokat, dékánokat nem a professzorok választották meg, hanem a párt nevezte ki. Az új katonai tanszék oktatói a honvédelmi minisztériumtól függtek, onnan kapták fizetésüket. Tanulmányi osztályokat állítottak fel, ezek feladata a hallgatók, oktatók káderezése volt, jelentési kötelezettséggel tartoztak az ott dolgozók. A hat fős felvételi bizottságokban csak két szakember volt, a rektor, s egy tanár, a másik négy döntéshozó viszont politikai kinevezett volt, azaz oktatási érveket könnyen leszavazhatták.

Egy dokumentumból kiderült, a miniszterhelyettes konkrétan beavatkozott a DISZ mellett, hogy az egyetemi vezetés támogassa a megszervezését az ’50-es évek elején. A presszió hatására a hallgatók több mint 90 százaléka lett DISZ-tag az egyetemeken. Még az órák alatti jegyzetelést is a DISZ-tagok felügyelték… egy későbbi iratból kiderült, azért, mert nem érkeztek meg a jegyzetek időben. Politikai órákat tartottak, a később híressé vált történész,

Ormos Mária

cikkében arról írt, hogyan lehetne jobbá tenni ezeket az előadásokat. Eközben viszont nem épült Szegeden sem menza, sem kollégium, miközben többszörösére nőtt az egyetemisták száma, a nem túl rózsás helyzetet propagandával próbálták ellensúlyozni. 1956 szeptemberében javaslatot tettek Szegeden, hogy hozzanak létre József Attila Kört a Petőfi Kör mintájára, azonban az alapítók között a marxizmus-leniniizmus tanszék oktatóját, az ÁVH-tisztjét is megtalálta Vajda, ebből azt gondolta, valószínűleg gőzkieresztő szerepet szántak a szervezetnek, s nem valódi ellenzéki munkát kívántak benne végezni. Végül október 16. mutatta meg a DISZ gyengeségét, ahol a MEFESZ-esek átvették a DISZ által meghirdetett gyűlés irányításának lehetőségét, miközben a DISZ-esek a pártbizottsághoz rohantak, így megtörténhetett az esemény, amire 60 év után is büszkén emlékezhetünk.

MEFSZ, vagy MEFESZ? A rendőrség elgépelése miatt terjedt el az utóbbi verzió

Jancsák Csaba ifjúságkutató, egyetemi docens bemutatta, hogy miként alakult meg a MEFESZ. 1956. október 13án

Román Károly

volt szegedi joghallgató írt levelet szegedi barátjának, amiből kiderült, hogy a pesti bölcsészek egy kis köre az orosz nyelv tanulását fakultatívvá tenné. A z ügyről értesülve október 16-án az Auditórium Maximumba hívtak össze gyűlést a DISZ-esek, de az aláírás nélkül plakát miatt, gyakorlatilag spontán szerveződött meg a rendezvény este hét órától. Előtte Kiss Tamás és

Lejtényi András

MEFESZ-alapítók a DISZ-szel egyeztettek, de nem sikerült közelíteni a két álláspontot. A DISZ-esek végül nem mentek el az általuk összehívott gyűlésre, hanem a pártbizottsághoz siettek, így lehetőséget kaptak Kissék, ők pedig éltek vele. Eredetileg a diákok érdekvédelmét fogalmazták meg célként, de

Putnik Tivadar

egyetemi hallgató felvetette, hogy legyenek politikai témák is. Október 20-án, a második gyűlésen már tanulmányi és politikai követeléseket is megfogalmaznak, amelynek levezetésére

Perbíró József

professzort kérték fel. A szervezeti és működési szabályzatot összeállították, ebben nagy szerepe volt Lejtényi Andrásnak. A MEFESZ-nek összesen hét politikai követelése volt:

Nagy Imrét, Lukács Györgyöt

a központi vezetőségbe, a tájékoztatás szabadságát, béremelést és bérplafont, halálbüntetés eltörlését politikai bűncselekményeknél, szabad, demokratikus választási rendszert, valamint az, hogy az egyetemi ifjúságnak nagyobb szerepet kapjon az ország politikai ügyeinek intézésében. Ez egészült ki a négy a diákok által felvetett (paraszti beszolgáltatás eltörlése, március 15. legyen ünnep, a szovjet csapatok eltávolítása, az egyetemi autonómia visszaállítása) üggyel.

A gyűlést követően követek indultak az ország többi egyetemére, Budapestre, Gödöllőre, Pécsre, Debrecenbe, Miskolcra, Veszprémre is elvitték a MEFESZ hírét. A DISZ-esek megpróbálják ezt megelőzni, de mégsem sikerült nekik a független hallgatói szervezetek létrehozását megakadályozni. Egyes helyeken sikerült csupán azt elérni, hogy a MEFESZ a DISZ-en belül alakuljon meg, ezekben az intézményekben hiteles vezető állt a kommunista szövetség élén. Jancsák kiemelte nem mindenhol fogalmaztak meg azonos követeléseket, egyes helyeken a szovjet csapatok kivonása nem került szóba, viszont helyette a Dunai Konföderációt követelték. A kutató szociológusként úgy látja az akkori eseményeket, hogy az egyetemek polgársága értelmező közösséget alkot. A felsőoktatás 1956-ban olyan értékeket közvetített, mint a szabadság, a nemzeti függetlenség, az autonómia, ennek hordozói azok az egykori diákok voltak, akik oktatókká váltak. Jancsák Csaba érdekességképpen megemlítette, a frissen megalakult szervezet helyes rövidítése a MEFSZ, a második e csak ejtéskönnyítő. Az eredeti dokumentumokat a megtorlás alatt rendőrség átgépelte, ekkor „válik” a MEFSZ MEFESZ-szé. A szegedi követelésekből egyértelműen kiderült, hogy rendszerváltást akart a MEFESZ, gyökeres változást, s nem csupán a szocialista rendszer korrekcióját.

A Magyar Néphadsereg alkalmatlan volt feladatai ellátására

Kiss Gábor Ferenc

docens, hadtörténész az 1956-os Magyar Néphadsereget mutatta be. A hadsereget egy totális rendszer hozta létre, amely totális háborúra készült a szovjet mintára felépített haderővel. A kutató úgy véli, hogy 1956-ban gyakorlatilag háború folyt, azaz érdemes azt elemezni, hogy miért nem volt képes feladatait ellátni a néphadsereg. Azt gondolja ez több ok miatt alakult ki. A morál a mélyponton volt, 1953-ig felfejlesztés zajlott, majd leépítés, miközben az országon belül diktatúra működött, súlyos problémák alakultak ki. Hiányoztak a világos, elfogadott célok… a szocialista haza védelme üres lózunggá vált. A hivatásos állomány alacsony iskolázottsági szintű volt, ellentétben a jól képzett 1945 előtti hadsereggel. A harcászati eljárások esetében a szovjet minta szó szerinti átvétele zajlott le 1951-ben – még a sivatagi és tengeri hadviselésről szóló fejezeteket is lefordították, miközben hiányzott az irreguláris erők elleni küzdelem bemutatása, pedig II. világháborúban adtak ki szabályzatot a partizánok elleni harcról. A szovjet tanácsadók szerepe is kérdéseket vet fel, ők azok, akik átvehették volna a vezetést a megfelelő szinteken éles helyzetben. Politikai tisztek et neveztek ki a parancsnokok mellé, a kettős döntéshozatal, az állandó ellenőrzés káoszt okozott. Gyenge szakmai színvonalon zajlott a kiképzés, a régi tisztikar eltávolításával elveszett a szaktudás. Egyedül a fegyverzettel, felszereléssel nem volt gond, a szovjet II. világháborús technika megfelelő volt, de nem sikerül feltölteni a hadsereget, tankokból, repülőgépekből sosem volt elég példány. Nagy Imre november negyediket rádióbeszéde után nem tudott mit csinálni a hadsereg: nem kaptak egyértelmű utasítást, a felkészültségük sem volt megfelelő a harchoz. Összességében a Magyar Néphadsereg alkalmatlan volt a totális háborúra, de még a belső rendfenntartásra is.