Lányi András Szegeden: A gátak magasítása helyett hellyel kell kínálni a Tiszát

Erről azonban a politika mellett a gazdákat is meg kell győzni. Azt gondolja, a városokban igazi érték a fa, a park, ezeket meg kell őrizni. A migráció mögött a túlnépesedést és a környezeti problémákat látja. A harmadik világ nehézségeinek megoldásában Európának is szerepet kell vállalnia, de nem befogadással, hanem az érintett térségek élhetővé tételével. Interjú.

Alvízi helyzetünk miatt minden érint minket, ami a Kárpát-medence biorégiójában történik

- 16 éve történt a tiszai ciánkatasztrófa, a verespataki bányaberuházás ellen évekig küzdöttek az aktivisták. Mi veszélyezteti a folyó élővilágát, akár belföldi, akár külföldi – romániai, ukrajnai - okok miatt?

- Magyarország alvízi helyzetéből adódik, hogy minket minden érint, ami a Kárpát-medence bioregionális egységében történik. A Kárpátokban hatalmas erdőségeket termelnek ki, ez ott is és nálunk is problémákat okoz. Emiatt fut le sokkal gyorsabban tavasszal a víz, ami megnöveli az árvízveszély kockázatát. A megoldás nem a gátak magasítása, s aztán az egész évben zajló siránkozás a kiszáradt Alföld miatt, hanem vízvisszatartó vízkormányzás, ami lehetővé tenné azt, hogy a víz kilépjen a medréből, s megtalálja azokat az utakat, amelyeken keresztül nedvesen tartotta korábban a terület jelentős részét. Igaz, ezt könnyű mondani, de nehéz megvalósítani, mert az érintett részek többsége már szántóföld. Előbb a gazdákat kellene meggyőzni a technológiai és művelési mód váltásról, de ehhez nem kaptak ösztönzést, támogatást. A cél eléréséhez a különböző tárcák összehangolt működése szükséges.

- A Tisza gátrendszere a Póéhoz hasonlóan épül fel. Ismert, hogy az olaszországi folyónál már annyit kellett a gátakat magasítani, hogy lassan már a templomtornyok sem látszanak ki. Csak nehogy mi is így járjunk Szegeden…

- Igen, ez egy reménytelen meccs, hiába emelgetjük a végtelenségig a gátak magasságát. Ráadásul a klímaváltozás, ami az Alföld fokozott kiszáradásával jár, meg is kívánja, hogy ezt a vizet ne siettessük, hanem kínáljuk hellyel, mint egy kedves vendéget. A terveket már húsz éve készítgetik a környezetvédők, de ezek sohasem váltak kormányprogrammá. A változtatás csak elhatározás kérdése.

A környezetvédelem ügye elvesztette a rendszerváltás idején kivívott pozícióját

- A mezőgazdaság művelése veszélyezteti-e a Dél-Alföld vízkészletét? Ha igen, milyen mértékben?

- Hatalmas mértékben, elsősorban a Duna-Tisza közén. Ezt nem lehet kivédeni a hagyományos módszerekkel, ezért nem új öntözőcsatornákat kell építeni, amelyek nagyon kis területek vízellátásáról gondoskodnak. Például a talajművelésen is múlik, hogy mennyire képes a föld megtartani a nedvességet. A félsivatagi országokban elterjedt módszer a csepegtetéses öntözés, ezt alkalmazzák már Nógrádban is, takarékos, kevés víz felhasználásával nedvesen tartja a növényeket. Csak magyar embernek furcsának tűnik, hogy házhoz kell szállítani az ültetvényekhez a vizet.

- Említette, nehéz a politikát rávenni arra, hogy figyelembe vegye a környezetvédelmi szempontokat. Mi lehet annak az oka, hogy nálunk nincs erős zöldpárt, mint Németországban, vagy más nyugat-európai országokban?

- A zöld párt erőssége vagy gyengesége nem ok, hanem következmény. Ha a közvélemény olyan fontosnak tartaná a környezetvédelmi kérdéseket, mint Európa más részein, akkor vagy lenne egy befolyásra képes zöldpárt, mint Németországban, vagy a régi pártok zöldülnének be, mint ahogy Angliában a Konzervatív Párt ebbe az irányba mozdult el. Sajnos a környezetvédelem azt a pozícióját is elvesztette a magyar politikában, amit a rendszerváltás után kivívott. A Duna-ügy, az ehhez köthető mozgalom ugyanis azt a látszatot keltette, hogy a társadalom számára fontos ez a kérdés, de később rájöttek a politikusok, hogy ez még sincs így.

Minden városnak a maga élhetőségét kell megvédenie

- Helyi ügyek mentén viszont megmutatkozik a környezetvédők aktivitása. A budapesti Liget-projekt ellen komoly tiltakozások zajlanak, s ugyan Szegeden még csak az egymilliárd forintos beruházás látványtervei készültek el az Erzsébet-ligettel kapcsolatban, de a helyi közösség már most fogalmazott meg kritikákat, aggódnak a várható fakivágások, a túl sok funkció miatt. Az említett összeget uniós forrásokból költik el, ami a „zöld város” elősegítésére szánható. Mitől lesz egy liget, vagy egy Szeged méretű város valóban zöld?

- Mi, budapestiek mindenkire irigykedve nézünk. A pesti oldalnál büdösebb, légszennyezettebb területet már nem lehet elképzelni Európában. Ezzel együtt minden városnak a maga élhetőségét kell megvédenie. Anélkül, hogy e terveket ismerném, számomra az szűrődött le, hogy arra kell törekedni, ahol fa van, maradjon fa, ahol park van, maradjon park. Ma már városon ezek a legnagyobb értékek. A kulturális létesítményeket, vagy bármi mást, amit építeni kell, rendszerint úgy valósítják meg Európában, hogy barnamezős beruházásként, lepukkant városrészek fellendítése érdekében teszik.

Megsemmisülhet az európai életforma a migráció miatt

- Környezeti problémák máshol is vannak a világon. Többek között arról írt Ön egy korábban megjelent írásában, hogy ezek a migrációban is szerepet játszanak. Miként járulnak hozzá a globális népességmozgáshoz ezek a problémák?

- Ha megnézzük a világ vízben legszegényebb országait, illetve a migráció kibocsátó országait, akkor meglepő átfedést látunk a kettő között. A világon ma egymilliárd embernek nem jut egészséges ivóvíz, ez borzasztó nagy szám. Ez általában összefügg a mezőgazdaságban jelentkező élelmezési problémákkal, a hirtelen keletkezett városok túlzsúfoltságával. Pontosan ezek azok a helyek, ahol a legnagyobb a polgárháború valószínűsége. Majdnem mindegy, hogy vallási okokból, vagy helyi népek között tör ki, a valódi ok a túlnépesedésnek, s az elemi létfeltételek hiányának egybeesése. Sajnos ezek olyan folyamatok, amelyek leállására nem számíthatunk egyhamar. Ezért a mostani népvándorlás tartós kihívás elé állítja Európát. Ez a folyamat már így is évtizedek óta tart, csak most jutott el arra a szintre, hogy a politikába is berobbanjon.

- Mi a szerepe ebben Európának?

- Ez egy nagyon összetett kérdés. Egyrészt áll a más emberekkel, a menekültekkel, vagy az elviselhetetlen életkörülményekből kitörni akarókkal szembeni szolidaritás kötelezettsége, másrészt nekünk is van egy országunk, közösségünk, földrészünk, amelyeknek az életminősége súlyos veszélynek van kitéve. Tulajdonképpen az az életforma, amely miatt Európába, s nem máshova igyekeznek ezek a jövevények, nemcsak veszélybe kerül, hanem egyenesen megsemmisül évtizedek alatt. Magyarország még időben ébredt, s egy kezelhető irányba politizált a kormány, igaz, jogosan érheti szó azt a propagandát, amellyel fölöslegesen ijesztgették a lakosságot, s kedvezőtlen színben állították be ezeket az embereket. Viszont az nem megoldás, hogy évente millió számra fogadjunk be nagyon távoli, nagyon más kultúrából érkező embereket, hanem számukra otthon kellene teremteni élhető körülményeket. Mindenki jobban szeret szülőföldjén élni, csak sajnos ez nem mindig lehetséges. Ebben van felelősségünk, mert annak a gazdasági, politikai világrendnek a következménye, aminek mi a haszonélvezői vagyunk. Tehát Európának gondolkodás nélkül adnia kell anyagi javakat, politikai közvetítést, s egyes esetekben a békítés módjának fegyveres eszközeivel is élnie szükséges a Közép-Afrikában, Dél-Szudánban, Afganisztánban, a Közel-Keleten állandó életveszélyben lévők érdekében. Ide nem fogadhatjuk őket. Ahány afrikai gyermeket kimentünk a tengerből, annyi afrikai gyermeknek üzenünk, hogy vágjatok neki az életveszélyes útnak. Borzasztó ezt mondani, de ez az igazság.