Bálint József: A Táncsics-díjat Szegednek, az érdemkeresztet Hódmezővásárhelynek köszönhetem

Magyar Arany Érdemkereszttel ismerték el Bálint József szegedi újságíró, szerkesztő munkásságát. Habár Délvidéken született, karrierje kezdete a Vajdasághoz köti, mégis Szeged és Hódmezővásárhely is közel áll szívéhez.

Pályája az újvidéki Magyar Szónál indult 1969 májusában. „Hét-nyolc évet dolgoztam itt, majd átkerültem egy szakszervezeti laphoz, a Dolgozókhoz. Mikor

Milosevics

hatalomra került, keményen felléptek a magyarok ellen, így ezt az újságot is megszüntették. De magyar emberrel nem lehet kitolni, csak szórakoztatni, ezért indítottunk egy új magazint, a Családi Kört, amely most is a legolvasottabb hetilap Délvidéken” – emlékezett vissza

Bálint József

. 1979-től kétlaki életet élt, Szegedre nősült, de a Vajdaságban dolgozott: egyheti munkát elvégzett két nap alatt, így a maradék időt feleségével tölthette Magyarországon. Azon szerencsések közé tartozott, akiket nem vegzáltak Jugoszláviában magyarságáért, mert olyan újságoknak írt, amelyekben nem kellett politizálnia. A délszláv konfliktus miatt költözött végleg Magyarországra, a Reggeli Délvilág csapata fogadta be, melynek a főszerkesztője

Nikolényi István

volt. „Könnyen beilleszkedtem, mivel már évek óta itt éltem, ismertem a széljárást.” A lap hódmezővásárhelyi tudósítója lett, nagyon megszerette a várost. „Még saját sofőröm is volt, aki átvitt, úgy éreztem magam, mint egy igazgató, vagy egy miniszter” – mesélte mosolyogva. Büszke arra, hogy összebarátkozott

Rapcsák Andrással

, Hódmezővásárhely első rendszerváltás utáni polgármesterével, ekkor ismerte meg

Almási Istvánt

és

Kószó Pétert

.

A ’90-es években nemcsak a magyar média, hanem a határon túli magyarok is megosztottak voltak. „A nemrég elhunyt

Kasza József

inkább balliberális volt, Pestre az SZDSZ-hez járt fel. Vele ellentétben bátyám a néhai miniszterelnökkel,

Antall Józseffel

ápolt jó kapcsolatokat” – mindketten azonban tagjai voltak a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének. Habár a Reggeli Délvilág megszűnt, ekkor már több budapesti lapnak dolgozott. „Büszke vagyok rá, hogy csak jobboldali médiumoknak írtam, Népszava, Népszabadság szóba sem jöhetett” – mondta. A Pesti Hírlapnak, az Új Magyarországnak, a kisgazda Kis Újságnak, a

Borókai Gábor

által vezetett Reformnak küldte be anyagait. Alapító tagja volt a Napi Magyarország című napilapnak, amely később egyesült a Magyar Nemzettel, s végül ettől a napilaptól vonult nyugdíjba. A

Simicska Lajoshoz

köthető médiumok hangvétele 180 fokos fordulatot vett véleménye szerint. „Egyes kollégáimban óriásit csalódtam, másokról sejtettem, hogy oldalt váltanak” – vélekedett. „A Táncsics Mihály-díjat Szegednek, a Magyar Arany Érdemkeresztet Hódmezővásárhelynek köszönhetem” – kiemelte, ez utóbbi kitüntetésre a település önkormányzata terjesztette fel. „A legbüszkébb arra vagyok, hogy a vásárhelyiek befogadtak. Rapcsák András már a kezdetekkor figyelmeztetett, hogy az itteni emberek nehezen barátkoznak, nem szívesen engednek be bárkit is a környezetükbe. Mégis később azt mondta nekem: nem tudom mit csináltál, de ezek az emberek téged a szívükbe zártak. De magam sem éreztem máshogy: minden cikk, amelyet Vásárhelyről írtam, a szívemhez nőtt, akár művészekről, akár egyszerű emberekről szólt” – vallotta be Bálint József.