Levéltári Nap Szegeden – középpontban a kisebbségek és az ökumenizmus + FOTÓK

A román és a szerb kisebbség magyarországi letelepedésével, asszimilációjával foglalkoztak a Szegeden „A dél-alföldi régió interetnikus és ökumenikus kapcsolatai” címmel rendezett Levéltári Napon, amelyen az egyházak közötti kapcsolatok szegedi vonatkozásairól, jellemzőiről is szó esett.

Varsányi Attila

főlevéltáros, a MNL Csongrád Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese köszöntőjében a mintegy négy évtizedes múltra visszanyúló Levéltári Napok sorozattal kapcsolatban kiemelte, hogy idén újítottak, két helyszínen várták a levéltárosokat és a tudományos előadások iránt érdeklődőket, szeptemberben ugyanis Makón gyűltek össze, ezt követte a szegedi rendezvény. Céljuk az is, hogy a különböző megyei levéltárak közös programokkal álljanak a közönség elé, ennek jegyében érkeztek előadók Békés megyéből is a napfény városába. A XXXVIII. Levéltári Napon két, elsőre talán eltérőnek tűnő témát, a dél-alföldi régió interetnikus és ökumenikus kapcsolatait vették górcső alá. A levezető elnöki tisztet betöltő makói levéltáros,

Urbancsok Zsolt

elmondta, előbbi a különböző etnikumok közötti nyelvi, kulturális és politikai kapcsolatrendszereket vizsgálja, míg az ökumenizmus a különböző keresztény felekezetek közötti kapcsolatot jeleníti meg. „Míg az interetnicizmus az évszázadok során sok konfliktus kiváltója volt, addig az ökumenizmus alapján a tolerancia, a közösségvállalás, az együttműködés keresésén nyugszik” – részletezte az osztályvezető.

Kulcsfontosságú az anyanyelv – asszimiláció értékmegőrzéssel

A konferencián a magyarországi román kisebbség történetét is áttekintették a statisztika tükrében,

Elena Csobai

néprajzkutató előadását

Rotár Krisztina

olvasta fel a jelenlévőknek. Elhangzott többek között, hogy a hazánkban élő románokról már a 13. századtól kezdve vannak adatok. A mai Magyarországon románok által is lakott települései a 16. századtól folyamatosan váltak románok által is lakott településekké. A 17. és a 18. században meg lehetett különböztetni a migráció útján történő önkéntes betelepülésüket, illetve a szervezett magánföldesúri betelepítéseket. E két folyamat során jöttek létre a ma is legnagyobb román lélekszámmal bíró városok és községek. A betelepülők és betelepítettek kivétel nélkül román anyanyelvűek és görögkeleti vallásúak voltak. Másságuk fontos jegye görögkeleti vallásuk volt, ezért szinte megjelenésükkel egy időben alapították meg görögkeleti egyházukat. Az előadásban a Csongrád megyei települések közül Magyarcsanádról esett szó, ott már 1774-ben közösen építettek templomot a románok és a szerbek, és érdekes adat, hogy a 18. századi betelepülés után a magyarcsanádi lakosság felét a szerbek, míg másik felét a románok alkották. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum tudományos-muzeológiai osztályvezetője,

Martyin Emília

a Kelet-Magyarországon élő honos és a betelepült románokról tartott előadást. A kutatásokból kiderült, hogy ott őrizték meg jobban identitásukat, ahová nagyobb létszámban költöztek, más kisebbségek is éltek rajtuk kívül az adott településen, de fontos szempont az is, hogy volt-e lehetőségük vallási életüket gyakorolniuk, több helyen például nem volt lelkészük. Az oktatás is kulcskérdés, ahol megszűnt, ott felerősödött az asszimilációs folyamat, hiszen az otthon beszélt tájnyelv nem adott lehetőséget a fejlődésre, a megújulásra, így a felnövekvő generációknál először a vegyes nyelvhasználat, majd a román elhagyása figyelhető meg.

Elhangzott az is, hogy a 20. századi betelepülők jobban beszélik a román nyelvet és más az értékrendjük, mint a több évszázada itt élő románságnak, de igyekeztek olyan településekre költözni, ahol nagyobb lélekszámú románság élt. „Klasszikus értelemben vett hazai románságot több évszázadon keresztül kettős kulturális hatások érték, definiálásukban legalább annyira fontos a magyarországi jelző, mint a nemzetiségi megnevezés. A nyelvországtól való egy évszázados elszigeteltség azt eredményezte, hogy igen erőteljessé vált a magyar kultúrához való kötődésük, tulajdonképpen a nyelv, a vallás, a tradicionális kultúra, illetőleg az iskolában elsajátított ismeretek voltak azok, amelyek a románsághoz kötötték. A magyarországi románok románság-érzése tehát erőteljesen érzelmi és kevéssé tudatos intellektuális volt” – hangsúlyozta Martyin Emília. Hozzátette, a román-román együttélésben különbségek figyelhetőek meg az értelmiségi réteg és a falusi környezetben élők között. Előbbiek a vallás, a hagyományok és a nyelv megtartásáért évtizedek óta küzdenek. Ezt a mentalitást azonban kevéssé értik meg azok a románok, akik csak az elmúlt 2 évtizedben költöztek Magyarországra. „A már asszimilálódott közösség számára is az anyanyelv ismerete szerepel az első helyen az etnikai identitás meghatározásánál” – jegyezte meg. „

Baba Novák

, egy rác hadfi Mihály havasalföldi szolgálatában” címmel

Bagi Zoltán Péter

, a Csongrád Megyei Levéltár főlevéltárosa tartott előadást, akitől megtudhattuk, hogy a Baba Novák tulajdonképp öreg Novákot jelent, életének pedig igen kevés mozzanata ismert. A Békés Megyei Levéltár igazgatója,

Erdész Ádám

pedig a gyulai román kisebbségről tartott előadást, bemutatva a három nemzetiségű, három felekezetű város mindennapjait 1715-től, ugyanis az elnéptelenedett településre ekkor telepítették be a románokat.

A szerbek fennmaradásának záloga az iskola volt

Már a 12. századi Magyarországon is éltek szerbek, elsősorban feudális házasságok révén érkeztek hozzánk, nagyobb létszámban az 1389-es első rigómezei csata után, az első szerb telepítő levelet pedig 1440-ben I. Ulászló adta ki – tudtuk meg a Szegedi Szerb Ortodox Parókia esperesi helynökétől,

Káplán Páltól

. A magyarországi szerbség jelentős dátuma 1690., a „nagy beköltözés” ideje volt, akkor 5-600 ezren telepedtek le hazánkban, többnyire ott, ahol korábban is voltak már szerb közösségek. Elsődlegesen menekültként érkeztek, ám a menekült létük hamarosan polgáriasodásba fordult át. „Hamar fölismerték azt, hogy a fennmaradásuk egyetlen záloga, hogy iskolázzák magukat. Szegedre 1690-ben költöztek a legtöbben, az 1720-as évekre latin, szláv és szerb nyelvű iskolákat alapítanak” – mondta el Káplán Pál. A néhai szegedi vár területén már a 16. század első felében volt egy fatemplomuk, amit többször felújítottak, ám a törökök kiűzésükkor felgyújtották a várat, így a templom is elpusztult. A mai Palánk területén állt újabb kőtemplomuk, melynek felújítására 1721-ben kértek engedélyt, míg a mai templom építésére 1773-ban kaptak engedélyt Mária Teréziától. Megszabták a templom alaprajzát, sőt még azt is, hogy onnan kell vásárolniuk a kisméretű égetett téglát. Érdekes adat az is, hogy a 18. század második felében Szeged lakosságának mintegy 80%-a volt szerb.

„Van egy szép dicső múltunk, egy szerényebb jelenünk, a jövő pedig bizonytalan, hiszen az nemcsak a mi kezünkben van” – mondta el Káplán Pál. A szegedi szerb ortodox templom jelenleg elég kis közösséggel rendelkezik, 124 híve van. Ennek egyik oka az asszimilációs folyamat, a vegyes házasságok, majd a 20. század első felében a kiköltözés is jelentősen csökkentette a hívek számát. „Igaz kevés hívünk van, de aktívak, egy évközi vasárnapon 15-25 fő megjelenik nálunk. Mivel a templom nemcsak szerbek számára építetett, a közösséghez mindig tartoznak vendégek, itt tanuló diákok, görögök, ciprusiak, ukránok, oroszok, illetve mivel a szegedi román közösségnek nincs saját temploma, havonta egy alkalommal nálunk miséznek” – ismertette a részleteket a Szegedi Szerb Ortodox Parókia esperesi helynöke.

Ökumenizmus Szegeden – 15 ezer embert is meg lehet mozgatni

A keresztény felekezetek egymás elleni acsarkodása csorbította a hitelességüket, ezt hívta életre az ökumenikus mozgalmat a 19-20. század fordulóján, melyhez a katolikus egyház csak jóval később csatlakozott – erről már

Benyik György

teológus professzor szólt. Ismertette a mozgalom történetének főbb állomásait, és elmondta, hogy mára a különböző felekezetek együttműködése eltérő keretek között működik, ám bizonyos vonatkozásban formálissá vált. Közös fellépésre csak ritkán volt példa. „Az egyházaknak a közös mozgósításnak a próbáját még tanulni kell, a Szegeden rendezett Tágas Tér Fesztivál jól példázza, hogy széleskörű összefogással 15 ezer embert is meg lehet mozgatni a városban. Az más kérdés, hogy ennek a kerete egyelőre a legkisebb konfliktust jelentő fesztivál volt, amelyben az ismertetési és a szórakoztatási elemek keveredtek” – fogalmazott Benyik professzor. Mint elmondta, nincs pontos kimutatás arról, hogy Szegeden mennyi vallási közösség működik, de szerb, román és magyar ortodox közösség is létezik. A nemzeti alapon szerveződő ortodox egyház mellett jelen van a római katolikus, a görögkatolikus, az evangélikus, a baptista, a nazarénus, a szabad keresztény egyház és a hit gyülekezete is. Érdekességként említette meg, hogy a bahá'í közösség az 1980-as évek közepétől van jelen Szegeden, tagjaik száma mintegy harminc fő. Kitért arra is, hogy a legkiterjedtebb intézményhálózata a katolikusoknak van, iskolákba már nem csupán katolikusok járnak. A legnagyobb hagyományokkal e téren piaristák rendelkeznek, náluk nem csupán református és evangélikus diákok tanultak, hanem zsidó hallgatók is, több rabbi is piarista diák volt.

Szegeden jelentős kezdeményezést az ökumenikus imahét és a

, melynek igazgatója Benyik György. A konferencia negyedszázados fennállása alatt 163 külföldi professzor jelent meg az előadásokon és 1992-től katolikus tiltakozás ellenére ökumenikussá vált a rendezvény, majd 2006-tól nyitottak az ortodoxok felé is. Elhangzott, hogy 2014-ben rendezték az eddigi legnagyobb konferenciát, a tavalyi programokon 55 ország 130 egyetemének mintegy 300 kutatója érkezett Szegedre. Benyik György elmondta azt is, hogy a Hangoskönyvtárban

sikeres volt. „Ebben az ökumenikus összefogásban Szegeden 811 fő vett részt, minden történelmi egyház képviseltette magát benne, és az országos és az országhatáron átnyúló programban 150 csoport vett részt Pozsonytól Csíkszeredáig, Miskolctól Rómáig, illetve Berlinig, és közel 500 fő hozta létre az ötkötetes Bibliát” – ismertette a részleteket Benyik György.

.