Félrekapcsolt lehallgatókészülék, megakadályozott temetés - konferencia Badalik Bertalanról az Emlékpontban + FOTÓK

Badalik Bertalan (1890–1965) veszprémi püspök halálának ötvenedik évfordulóján rendeztek konferenciát a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. Az elhangzott előadásokból kiderült, hogy a kommunista hatalom által Hejcére internált püspök szobájába ugyan szereltek lehallgatókészüléket az állambiztonságiak, ám – mivel valamelyik vezetéket rosszul kötötték be – mind Hejcén, mind a szomszédos Göncön valamennyi telefonkészülékben a főpap szobájában történtek voltak hallhatóak. Azt is megtudhatták a résztvevők, hogy azért szülővárosában, Hódmezővásárhelyen kellett eltemetni Badalik püspököt, mert a pártállam nem engedélyezte földi maradványainak a veszprémi székesegyházban való elhelyezését, s hogy végső nyugalomra helyezésére – újratemetésére – csak a szocializmus bukása után, 1991-ben kerülhetett sor.

Kettős jubileumát ünnepli ebben az esztendőben a magyar katolicizmus

Badalik Bertalan

püspöknek, hiszen idén van a főpásztor születésének 125. és halálának 50. évfordulója. Ezen alkalomból rendezett közös konferenciát a Magyarországi Domonkos Tartományfőnökség és az Emlékpont a főpap szülővárosában, Hódmezővásárhelyen. A

Miklós Péter

intézményvezető és

Barna Ferenc Máté

domonkos általános vikárius által megnyitott rendezvényen

Gyulay Endre

nyugalmazott szeged-csanádi püspök mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy a hányatott sorsú és az egyházhoz való hűsége miatt üldözött Badalik nagyszerű hitszónok, szociálisan érzékeny és a szegényeket támogató egyházi vezető, valamint kiváló teológus volt. Hittudósként a dogmatikának a Máriára vonatkozó ágával foglalkozott, s alapvetőnek számító Istennek szent anyja című mariológiai műve csak jóval halála után jelenhetett meg 1991-ben. Az 1890. december 10-én született Badalik Bertalan tizennyolc évesen lépett be a domonkos rendbe, amelynek főiskoláján tanult teológiát Grazban, ahol 1914-ben pappá szentelték. 1934 és 1936 között a domonkosok közös osztrák–magyar provinciájának, majd 1938 és 1946 között az önálló magyar rendtartománynak a tartományfőnökeként tevékenykedett. Kiváló és népszerű egyházi szónok volt, számos hitbuzgalmi alkalom szervezője, a Mária-tisztelet lelkes terjesztője, a rózsafüzér társulatok országos igazgatója volt.

XII. Pius

pápa 1949. július 28-án nevezte ki veszprémi püspökké. Főpásztori jelmondata: „Az igazság az én erősségem”. Tisztségét 1957-ig láthatta el, amikor is a kommunista pártállam kényszerlakhelyet jelölt ki számára Hejcén, ahol 1964 őszéig élt. Akkor egészségi állapotára tekintettel engedélyezték neki a Budapestre költözést. A fővárosban hunyt el 1965. október 10-én. A hódmezővásárhelyi Emlékpontban október 15-én megrendezett konferencia nyitóeladását

Zágorhidi Czigány Balázs

, a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény vezetője tartotta. Előadásában rámutatott a domonkos gyűjteményben őrzött Badalikra vonatkozó anyag – amely számos levélből és feljegyzésből, valamint rengeteg eddig publikálatlan fényképből áll – gazdagságára.

Soós Viktor Attila

, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja előadásában a veszprémi püspökként tevékenykedő főpapnak a püspöki karon belüli való szerepvállalásáról beszélt. Többek között feladata volt a politikai életben jelen lévő keresztény erőkkel (így a

Barankovics István

vezette kereszténydemokrata szellemiségű Demokrata Néppárttal) való kapcsolattartás.

Hornyák Máté János

történész Badaliknak a Hejcén szociális otthonban eltöltött éveiről tartott referátumot. Előadásából kiderült, hogy a helyiek körében népszerű volt az odainternált két püspök (Badalik mellett Hejcén élt a már korábban odakényszerült Pétery József váci főpásztor is), akik eleinte szabadon mozoghattak faluban, később azonban – éppen túl aktív társadalmi kapcsolataik miatt – a kastélyra s annak parkjára korlátozták mozgásterüket. Az idős hejceiek emlékeznek rá, hogy Badalik Bertalan a gyümölcsösben szeretett dolgozni, s kivette a részét a fák tavaszi metszéséből. Emlékezetes még, hogy az állambiztonsági szervek lehallgató berendezéseket szereltek be az internált veszprémi püspök szobájába, ám – mivel valamelyik vezetéket rosszul kötötték be – mind Hejcén, mind a szomszédos Göncön valamennyi telefonkészülékben a Badalik szobájában történtek voltak hallhatóak. Az október 15-i hódmezővásárhelyi emlékülés éppen Badalik püspöknek a városban történt eltemetésének ötvenedik évfordulóján került megrendezésre. Erről

Gulyás Martin

történész előadásából megtudhatták a résztvevők, hogy azért szülővárosában kellett eltemetni Badalik püspököt, mert a pártállam nem engedélyezte földi maradványainak a veszprémi székesegyházban való elhelyezését, s hogy végső nyugalomra helyezésére – újratemetésére – csak a szocializmus bukása után, 1991-ben kerülhetett sor. A konferencián még két előadás hangzott el:

Kerekes Ibolya

néprajzkutató a domonkos szemlélődő nővérek szegedi rendházáról, míg Miklós Péter történész, az Emlékpont vezetője a hódmezővásárhelyi domonkos leányiskola államosításáról beszélt. Az utóbbi referátumból megtudhattuk, hogy az államosított leányiskola igazgatója 1948 novemberében levélben utasította a vásárhelyi domonkos nővéreket, hogy a „volt szerzetes tanerők az iskola épületében, udvarában nem tartózkodhatnak”. Sőt előírta, hogy a diákokkal semmilyen formában sem tarthatják a kapcsolatot. „A szerzetesnők a tanulóifjúsággal sem az iskolában, sem az iskolán kívül nem érintkezhetnek, családi otthonukban sem.” „Ez már egyértelműen a kiépült szovjet mintájú önkényuralom módszere volt: sem a társadalmi diskurzusban, sem az oktatásban, sem a magánéletben nem tűrte a különböző vélemények megjelenését” – fejtette ki a fentiek kapcsán Miklós Péter.