A pozsonyi csata: ma sem ismerjük pontosan, mégis vitathatatlanul fontos

A 907-ben lezajlott csata végleg biztosította, hogy miénk maradjon a Kárpát-medence. Az összecsapás ismeretlenebb momentumain kívül beszélgettünk az ütközet újrafelfedezésének történetéről, a legújabb magyar őstörténeti kutatásokról és a történelmi tévhitekről is Petrovics István történésszel, az SZTE Bölcsészettudományi Kar docensével.

- Miért volt jelentős a pozsonyi csata? Miért nem tanultak erről sokak?

- Sokan magáról a pozsonyi csatáról sem tudnak, pedig egy rendkívül jelentős ütközetről van szó, amely fontos következményekkel járt történelmünkhöz kapcsolódóan. A magyar köztudatból, a magyar forrásokból is kimaradt, de nem összeesküvés elméletek okán. Szerencsére a 2007-ben ünnepelt 1100 éves évforduló okán ismertebb lett, sokan megemlékeztek róla. A kutatásnak sikerült kiderítenie, hogy történelmi szempontból jelentős ütközetről van szó, mert ez a honfoglalás lezárultát jelenti, s egyben biztosította a magyarság térnyerését a Kárpát-medencében. A nyugati határvidék szilárddá vált ezen csata után, ha nem is voltak olyan pontos határvonalak, mint manapság, csupán gyepűrendszer. Hadtörténeti nézőpontból is fontos az ütközet, mert a magyarokat érte támadás a bajorok és a keleti frankok részéről. Egy rendkívül nagy létszámú és jól tagolt hadsereg indult a magyarok ellen, részben a Duna északi, részben a folyam déli partján, a vízen szállítva az ellátást és az utánpótlást. A magyarok e sereget részenként semmisítettek meg, mielőtt még egyesülni tudtak volna azok, ebben jelentkezett a stratégiai nagyságuk. Az ütközet pontos lezajlásáról nincsenek információink, mert erről a források nem beszélnek, azonban rendelkezünk analógiákkal, például amikor korábban a frankok az avarok ellen támadtak, illetve a későbbiekben 1030-ban, 1042-ben, 1052-ben lezajló német támadások is ilyenek, amelyek szintén Pozsonyig jutottak el. Sok minden fantázián múlik, hogy mit tudnak kiolvasni a kutatók az ismert forrásokból, és segíthet a modellezés is, de ezek sem elégségesek a csata pontos lezajlásának megismeréséhez.

- Milyen forrásokkal rendelkezünk e csatáról?

- Külön érdekesség, hogy a magyar források erről hallgatnak, igaz, a magyarországi latin nyelvű írásbeliség csak Szent István megkoronázása után jött létre. Külföldi források számolnak be róla, viszont csak egyetlen egy, a Salzburgi évkönyv beszél a helyszínről, Brezalauschburgról, amelynek elnevezését egyértelműen azonosítják Pozsony későbbi német nevével, Pressburggal. Azonban e munka csak 1921-ben vált ismerté, hosszú évszázadokon át elfelejtették. Egy másik kötet, a Sváb Évkönyv említi a dátumot és a bajorok vereségét, de helyszínt nem ad. Ezek német évkönyvek, úgynevezett annalesek. Vannak úgynevezett nekrológiumok, avagy halottas könyvek, amelyek pontosan nem nevezik meg, hogy itt csata volt, de feltüntetik azok nevét, akik valamikor ezen időszakban halhattak meg. Ezeket egybegyűjtötte Aventinus humanista történetíró a XVI. században, ő az első, aki Bajor évkönyvek című munkájában felismeri a pozsonyi csata jelentőségét. Ő részben kiszínezi az eseményeket, de valós forrásokat is felhasználva ad leírást róla. A hét kötetes munkát nem fordították le magyarra, így csak a jobb kutatók ismerték, a közvélemény nem. Az összecsapás ennek okán kutatástörténeti szempontból is érdekes, hiszen csak 1921-től írhatunk róla pozsonyi csataként.

- Mi a helyzet a honfoglalással és az ezt megelőző vándorlás új kutatási eredményeivel? Türk Attila régész ugyanis úgy vélekedik, hogy az eddig több évszázadosnak gondolt vándorlás a Kárpát-medence felé valójában néhány évtized alatt játszódott le. Újra kell írni a tankönyveket?

- Egyelőre még nem tudható, hogy átírják, s ha igen, mennyiben érintik a történelemtankönyveket ezen új kutatási eredmények. Az is kérdéses, milyen gyorsan kerülnek be az új eredmények a tankönyvekbe, az eddigi tapasztalat az, hogy nem túlzottan gyorsan, így bízom a médiában, amely segít átültetni ezeket gyorsabban a köztudatba. Türk Attila megfogalmazott egy véleményt, amelynek a későbbiekben teljes mértékben be kell igazolódnia. Az ő álláspontja nem feltétlenül perdöntő, a téma kutatói még jó ideig fogják ezt „emészteni.” Eddig az új eredmények mindig a jeles évfordulókon váltak nyilvánossá, így a honfoglalás 1100. és az államalapítás 1000. évfordulója után a következő tizenöt évben lelassultak a vizsgálatok. Folytak jelentős kutatások, ezek azonban a szűk szakmához kötődtek, csak egy-egy részeredmény vált ismerté a sajtó útján. Elsősorban a régészekhez köthetőek ezek, amelyben Türk Attilának is jelentős szerepe volt és van. Az orosz és ukrán kapcsolatok a rendszerváltozással háttérbe szorultak, s előtérbe kerültek az eddig mostohán kezelt Kárpát-medencei együttműködések. Az oroszokról rossz emlékeink voltak, nem szerettük a nyelvüket tanulni, s inkább nyugat, mint kelet felé kacsintottunk, elfelejtve azt, melyik irányból jöttünk. Megszakadtak értékes tudományos kapcsolatok, viszont Türk Attila újból vette a fáradságot és visszament ezen területekre, megpróbált ásatásokba bekapcsolódni, az orosz, ukrán szakirodalmat megismerte, átolvasta, s mindezt egyben közkinccsé tette a disszertációjában – úgy gondolom, ez volt az igazi nagy jelentősége az ő munkájának. Számomra viszont ez csak egy elmélet a sok közül, akár a kazárokkal való együttélésről van szó, akár a vándorlás időtartamáról. Elvileg el tudom fogadni, hogy nem tartott olyan hosszú ideig az út a Volga folyótól a Kárpátokig, mint ahogy eddig gondoltuk, de azt is figyelembe kell venni, nem feltétlenül csak lovas teljesítményről van szó. Meg kell fontolni mindenkinek az álláspontját, teljes mértékben elfogadható, hogy vannak ellenzői és pártolói egy elméletnek. Ennek azonban egyelőre érlelődnie kell a tudomány berkein belül, akkor is, ha Türk Attila kutatásait nagyon fontosnak tartom.

- Milyen jelentős kutatások köthetőek a Kárpát-medence régészeihez? Milyen új eredményekkel gazdagodtunk?

- 2013-ban Szegeden megjelent a székely Gál Ervin munkája a partiumi, bánsági, erdélyi X-XI. századi temetőiről, szórvány- és kincsleleteiről. A bukaresti régész munkája segít azon vita lezárásában, amely arról szól, mikor telepedtek meg véglegesen a magyarok a Kárpát-medence keleti felében. A rendszerváltás előtt a politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy ezen eredményekhez hozzáférjenek a magyar kutatók, mostanra viszont ez lehetségessé vált, sőt akár a közös kutatói projektek is születhetnek. Hasonló fontosságú a dunántúli régió régészeti kutatása, Győr-Moson Sopron megyei honfoglalásról, Árpád-kori temetőiről és sírleleteiről Horváth Ciprián írt a tavalyi évben. A felsorolt kutatási eredmények – beleértve Türköt és másokat is – fogja előrevinni a történészeket, akár úgyis, hogy újra kell gondolniuk egyes álláspontokat.

- Végül elértek a Kárpát-medencéig őseink, ha vitatott is, hogy mennyi idő alatt. Miért nem mentek tovább?

- Régi kérdés: tudatos módon, vagy vereség által döntöttünk a Kárpát-medencébe történő bejövetel mellett. Nyilvánvaló, hogy eleink már 895 előtt megfordultak itt, akár a morvák, a frankok szövetségeseiként. A területen politikai vákuum uralkodott, s a földrajzi viszonyok is megfeleltek életmódjuknak. Ha valóban a bolgár vereség és a besenyő támadás után egy „vert” népesség érkezett a Kárpát-medencébe, akkor jó ideig örülhettek az itteni békés viszonyoknak. A körülbelül 895-900 között zajló honfoglalás után erősödtek meg annyira, hogy ezután indulhattak a kalandozó hadjáratok előbb német földre, Itáliába, majd Bizánc felé. Mindezek azt mutatják, hogy a Kárpát-medencétől nyugatra már szilárd államalakulatok voltak, így az ekkor még Keleti Frank Birodalomként emlegetett, későbbiekben kiformálódó Német-római Császárság, illetve Itália államai. A magyarság számára e szilárd államalakulat-lánc nem tette lehetővé a nyugat felé való továbbvándorlást. Azonban értelme sem lett volna ennek, hiszen a Kárpátok gerincein belül mindent megtalált, amire szüksége volt.

- Miért fontos emlékezni ma is a pozsonyi csatára?

- Alapvetően azért, mert a magyar köztudatba még nem eléggé került át. Egyes események túlértékelődtek politikai, vagy más felhangok miatt, ezeket viszonylag jól ismerik. Viszont vannak olyan sorsdöntő események, amelyek kevésbé ismertek, ilyen a pozsonyi csata is. Ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla. Másik szempontból viszont úgy veszem észre, hogy az embereket – bármilyen régen is volt a honfoglalás – érdekli, honnan jöttünk. Kik voltak az elődeink, hogy kerültek a Kárpát-medencébe? Azonban úgy tűnik, nagyon sok az összeesküvés elmélet. A finnugor álláspontot azért nem tudják elfogadni, mert részben Habsburgok által ránk erőltetett elméletnek érzik, vagy 1945 utáni marxista történetírásnak, szovjetbarát külpolitikának gondolják ennek támogatását. Rengeteg dolog jelenik meg az interneten, a sajtóban, a beszélgetések során, amikor az emberek olyan dolgokról értesülnek, amelyek a történelemről kevesebb ismerettel rendelkezőket megtévesztik. Ilyen az az elképzelés is, hogy mi a sumérok leszármazottai vagyunk…

Minden nép számára fontos az elődök történetével foglalkozás, s annak nem örülök, hogy egyre inkább úgy veszem észre, kevésbé érdekli az embereket a történelem, csupán az abban megtalálható szenzációra kíváncsiak. Szerencsére Szegeden más a helyzet, ebben sokat segít Ópusztaszer, jelentős Trogmayer Ottó munkássága is, akitől nemrég vettünk búcsút. Az Attila-hagyomány révén az előttünk megjelent nomád népek emlékét is őrizzük.

- Mit tehetnek az Ön által említett tévhitek ellen a régészek, a történészek, vagy akár a középiskolai tanárok?

- Nagyon sok múlik a tanár egyéniségén, hogy a tudásából, vagy a tankönyvből tanít-e, milyen a képzettsége. Szerencsére engem két ilyen kiváló tanáregyéniség is tanított, ennek köszönhetem, hogy később az egyetem alatt a történelmet és az angol nyelvet választottam. Remélhetőleg ma is szabad a kezük tanároknak, s a megnövekedett technikai lehetőségeket is ki tudják használni. Fontos, hogy felkeltsék a fiatalok figyelmét, akkor is, ha elismerem, ez nem könnyű feladat. Időnként úgy látom, az általános iskolában, középiskolában tanító kollégák nehezebb helyzetben vannak, mint mi az egyetemen, hiszen a felsőoktatásba alapvetően motivált fiatalok jönnek. Sokat tehetnének, azonban attól félek, rettenetesen leterheltek. Elvárni tőlük az új kutatási eredmények követését borzasztóan nagy megterhelés számukra, ezt csak a legjobbak tehetik meg. Ennek segítésére viszont szükségesek a régész és a történész kollégák a másik oldalon, akiknek ki kell lépniük abból a szűk körből, amit a szakma jelent. Ilyen jelentőségű a Közéleti Kávéház rendezvénye is, ahol elő lehet adni a legújabb eredményeket, miközben az emberekkel is beszélgetünk. Érzékeltethetjük azt, hogy nemcsak politikáról, összeesküvés elméletekről van szó, hanem a tudományon belül mindig is egymásnak feszültek álláspontok. Mindig van új nézőpont, új forrás, vagy valami összetettebben láthatóvá válása. Az előrelépés természetes, ezt azonban sosem szabad túlértékelni.