A Down-szindróma világnapjára érzékenyítő programmal hívja fel a figyelmet a Csongrád Megyei Kormányhivatal


A Csongrád Megyei Kormányhivatal is csatlakozott az országos kihíváshoz, így a hivatal Rákóczi téri épülete lesz az egyik helyszíne annak a játékos érzékenyítő programnak, amely a down-szindrómások sajátos világába kalauzolja el a részvevőket.
Az országos akcióban tíz helyszínen fogják ezekben a napokban hasonló módon felhívni a figyelmet erre a fontos ügyre. A Kormányhivatal 14 három fős csapattal vesz részt a vetélkedőben, amelyet holnap, március 20-án, pénteken, 11 órától rendeznek meg a Megyeháza aulájában a szegedi Szivárvány Szülő Alapítvánnyal együttműködésben. A Down-szindrómát leggyakrabban az okozza, hogy a 21-es kromoszómából a megszokott kettő helyett 3 van jelen. Erre utal a Down Világnap dátuma: március 21., azaz 03.21 – ez ihlette a „0321-Kihívás – Játék előítéletek nélkül” figyelemfelkeltő, érzékenyítő játék címét, amelyet az országban tíz nagyvárosban szerveznek meg a down-szindrómás gyermekeket és szüleiket tömörítő szervezetek. A szegedi Szivárvány Szülő Alapítvány ehhez a programhoz kérte a kormányhivatal munkatársainak csatlakozását, így holnap, március 20-án délelőtt egy, a nagy sikerű Ability Parkhoz vagy a Láthatatlan Kiállításhoz hasonló játék részesei lesznek a hivatal dolgozói, amelynek során specifikusan a Down-szindrómások életében jelentkező nehézségek modelljeivel ismerkedhetnek meg. A játék célja az, hogy a résztvevők tapasztalatokat szerezzenek arról, milyen lehet „nehezített pályán” mozogni, és arról, hogy a nehézségeket összefogással ellensúlyozni tudják. Így lehet közelíteni egymáshoz a fogyatékkal élőket és a többségi társadalmat. A feladatok során a résztvevők down-szindrómás segítőik közreműködésével megtapasztalhatják az “érintettséggel” járó nehézségeket, ugyanakkor arra is lehetőséget kapnak, hogy támogatóként, segítőként milyen hozzáállással könnyíthetik meg az “érintettek” dolgát. A program elősegíti, hogy a Down-szindrómával és más értelmi fogyatékkal élő gyermekek, felnőttek és családjaik aktív és boldog életet éljenek a társadalom teljes jogú tagjaiként. A kormányhivatalban dolgozók, akik az állampolgárok ügyeivel foglalkoznak, gyakran találkoznak munkájuk során értelmi fogyatékkal élő ügyfelekkel, ezért különösen fontos, hogy kellő empátiával forduljanak hozzájuk.