"A rendszerváltás a magyar nép érdeme" - kerekasztal-beszélgetés Németh Miklóssal + FOTÓK

A rendszerváltás meghatározó eseményeiről, a magyar-osztrák határnyitásról és a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokról értekezett Németh Miklós volt kormányfő, Bíró Zoltán, az MDF egykori elnöke és Raffay Ernő volt országgyűlési képviselő a Rektori Hivatal Dísztermében.

A kerekasztal-beszélgetést

Pál József

, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese vezette, az esemény két témát járt körbe: a magyar-osztrák határnyitást, annak előzményeivel és körülményeivel, valamint a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokat, a politikai és gazdasági kérdések kezelését az értekezésen, valamint a magyarországi privatizációt. Pál József beszélt

Németh Miklós

nemrégiben a rendszerváltás 25. évfordulójára megjelent, Mert ez az ország érdeke című életrajzi kötetéről, melynek kapcsán a Kádár-rendszer utolsó miniszterelnöke a figyelem középpontjába került a közelmúltban. A rektorhelyettes a beszélgetést

Helmut Kohl

volt német kancellár a határnyitást méltató szavaival vezette fel, hangsúlyozva Németh Miklós akkori reakcióját: Magyarország nem vár el semmit a tetteiért.

Közös eredmény

"A helyes útra a román település-szisztematizálási terv terelt, minket, amelynek keretein belül erdélyi magyar falvakat tettek a földdel egyenlővé, hogy többemeletes panelházakat húzzanak a helyükre. Mikor a falurombolások elől Magyarországra menekült testvéreinknek több menekülttábort is fel kellett állítanunk 1988 decemberében, úgy éreztük tennünk kell valamit" - kezdte a határnyitás történetének összefoglalását Németh Miklós. Az említett menekülthelyzet hatására Magyarország 1989 márciusában aláírta genfi, menekültek helyzetére vonatkozó egyezményt, aminek értelmében megkezdték a vasfüggöny lebontását a magyar határon, mindezt

Mihail Gorbacsov

, az SZKP főtitkárának, a Szovjetunió vezetőjének tudtával és beleegyezésével. Május másodikán Hegyeshalomnál hivatalosan is bejelentették, hogy a magyar kormány lebontja a vasfüggönyt, ezzel minden eldőlt a kérdésben. A tettek hivatalos legitimációját az 1989 május tizenhetedikei kormányrendelet adta, így a munkálatok a legnagyobb szabályossággal - és persze a lehető legnagyobb sajtónyilvánosság, valamint a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok tétlensége mellett folytak.

"

Horn Gyula

magyar és

Alois Mock

osztrák külügyminiszter június 27-én már egy újjáépített 30 méteres szakasz hajlítható alumíniumdrótot vágott át" - mondta ki a kiábrándító valóságot Németh Miklós. Az egykori miniszterelnök kiemelte, hogy az elmúlt huszonöt évben a baloldali kormányok június 27-én, a megrendezett határ-átvágás évfordulóján ünnepelték a nyitást, a jobboldali kormányok pedig az augusztus tizenkilencedikei páneurópai piknikhez kötötték a megemlékezéseket, addig ő szeptember tizedikét, a határ keletnémetek előtti hivatalos megnyitásának évfordulóját tartja a legjelentősebb dátumnak, aminek kapcsán Helmut Kohl is egyetértését fejezte ki. Németh Miklós továbbá megjegyezte: mindez nem jöhetett volna létre a magyar nép és a magyar ellenzék nélkül, ez az egész a magyar nép érdeme. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) nézőpontját a párt akkori elnöke,

Bíró Zoltán

képviselte, aki kiemelte, hogy az MDF 1989-ben minden nagykövetet meghívott a határnyitás kérdésének megtárgyalására, és ezen alkalommal a szovjet diplomaták biztosították az ellenzéki pártot az eseményektől való távolmaradásukat illetően, amit Gorbacsov azon korábbi kijelentése igazolt, hogy amíg az ő szava a döntő Moszkvában, addig 1956 nem ismétlődhet meg. "Németh Miklós és Mihail Gorbacsov tárgyalásaiból sugárzott, hogy Gorbacsov félrenéz, nem akar beavatkozni Magyarország döntéseibe" - fejtette ki Bíró Zoltán. A a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója hangsúlyozta, hogy az események egy hosszú folyamat kifutásai voltak, és a hazai ellenzék, valamint a szovjetek fent említett hozzáállása nélkül nem következhettek volna be ily módon. Bíró felidézte Horn Gyula azon lépését, hogy a hivatalos bejelentést megelőzően kikérte az MDF álláspontját a hatásnyitásról, mellyel tisztában kellett legyen, mivel a párt többször hangoztatta véleményét a kérdésben, amit Bíró úgy értelmezett, hogy Horn meg akarta mutatni a szerepét a történtekben. "Egy hosszú folyamat ért ekkor véget, számos jelentős fordulóponttal, és azóta úgy telt el huszonöt év, hogy mindenki megpróbált magának szerezni egy dicsőségre való szeletet" - mondta el Bíró. "Pedig kizárt, hogy egy-egy helyzetet egy ember intézzen el, a történtek a kormány, az ellenzék és a szovjet vezetők közös eredménye" - tette hozzá.

Raffay Ernő

történész, 1989 és 1994 között országgyűlési képviselő Németh Miklóshoz kötődő emlékeit idézte fel, mikor a kormányfő a honvédelmi vizsgálóbizottság tagjának kérte fel, valamint azt az estét, amikor Németh Miklós bejelentette az ellenzéki pártok vezetőinek, hogy kivonják a szovjet csapatokat Magyarországról. "A személyes élményeim bebizonyították, hogy igenis különbséget kell tennünk - akkori szóhasználattal élve - kommunista és kommunista között, régi és új típusú kommunista között, és Németh Miklós egyértelműen a második kategóriába tartozott, ami igen pozitív" - fejtette ki Raffay.

A rendszerváltók bűne

"Rengeteg bűnt követtünk el" - utalt a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokra és a privatizáció hiányosságaira Németh Miklós. A volt kormányfő kiemelte, hogy a Nemzeti Kerekasztal (NKA) jól megoldotta a politikai és a jogi jellegű törekvéseket, azonban ezt követően a gazdasági kérdéseket nyitva hagyva feloszlott. "A probléma súlyosságának éreztetésére: 1990-ben a magyar államadósság, ami mindannyiunk tartozását jelenti, 20,1 milliárd dollárt tett ki, amiből a bruttó hazai össztermék (GDP) alapján az állam részesedése 82% volt. 2013-ra így módosultak az adatok: az államadósság elérte a 157 milliárd dollárt, amelynek 13%-át tette ki az állami részesedés. A számok mutatják, hogy egy ciklus alatt negyven évnyi kormányzás által teremtett problémákat nem lehet megoldani" - fejtette ki Németh. "Megegyezésre lett volna szükség a privatizációt illetően, ami azonban nem jött létre, többek közt a pártok fragmentációja miatt, például Tölgyessy Péter, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) vezető politikusa elmondása szerint pártja azért nem hajlott a konszenzusra, mert akkor a társadalom azt hinné, hogy az SZDSZ felvállalja a kommunizmust" - fűzte hozzá. Kiemelte a külső bűnösök szerepét, az Egyesült Államokét, a keleti blokk frissen demokratizálódott országainak való segítségnyújtás elmulasztása miatt, bírálta az Európai Uniót, mert nem vette fel tagjai közé Magyarországot és Lengyelországot a rendszerváltást követően, amivel a térség mintaállamaivá tehette volna a két országot, amelyek példaként állhattak volna a többi posztkommunista állam előtt. Németh Miklós kritikával szólt a nyugati vezetők azon hibájáról, miszerint "nem ismerik a közép-európai politikusok furfangját", erre példaként említette, hogy a koppenhágai kritériumok (stabil demokratikus intézményrendszer, az emberi és kisebbségi jogok védelme, működő piacgazdaság fenntartása, képesség a tagságból fakadó kötelezettségek teljesítésére) betartásának nincs utólagos kontrollja, ami egyáltalán nem garantálja a kritériumok érvényesülését. Németh Lord Dahrendorf-ot idézte, aki szerint egy politikai rendszer megváltoztatásához hat hónapra, a gazdasági rendszer átalakításához hat évre, a társadalom megváltoztatásához pedig 60 évre van szükség. "A gazdasághoz érteni kell, meg kell tudni szervezni" - emelte ki a volt miniszterelnök, aki példaként hozta az általa megszervezett privatizációkat, például a Suzuki és a Tungsram cégeket. "A Nemzeti Kerekasztal létrehozásával az elejétől fogva nem értettünk egyet, Alkotmányozó Nemzetgyűlés létrehozására lett volna szükség" - nyilatkozott Bíró Zoltán, aki Nemzeti Kártyaasztalként hivatkozott az Nemzeti Kerekasztalra, utalva a magánalkuk és a kis csoportok érdekeinek érvényesülésére. "A jogi és a politikai feltételeket tisztázni kellett, azonban nagy hiba volt kihagyni a gazdaságot, ez a résztvevők gazdaságot illető bizonytalanságának tudható be" - mondta el Bíró. A tárgyalásokon szerinte a politikai haszonszerzés és a pozíció-vadászat dominált, aminek következtében az 1989-es és az 1990-es évet a bizonytalanság, a kapkodás és a jövőkép hiánya határozta meg.

Az egykori pártelnök kritikával illette

Soros Györgyöt

, amiért össze akarta olvasztani az SZDSZ-t és az MDF-et, valamint bírálta

Mark Palmert

, az Egyesült Államok budapesti nagykövetét, aki az SZDSZ mellett tört lándzsát. "A nyugat prédának tekintette Magyarországot, amiért ma felelősöket találni lehetetlen, de bizonyos, hogy az ország katasztrofális kifosztásában 'idegenvezetők' segítették a felvásárlókat" - fogalmazta meg álláspontját Bíró Zoltán. "Bíró Úr udvariasan fogalmaz a történtekhez képest, ugyanis a legmagasabb szintekig mindenki benne volt a hamis ügyletekben" - szólalt fel Raffay Ernő, aki privatizáció jelmondatát a következőképpen fogalmazta meg: ki mit tud megszerezni? A történész negatív véleménnyel rendelkezik a Nemzeti Kerekasztalról, amelynek a privatizációt érintő mulasztása erős hatással volt a társadalmi erkölcsre - Raffay szerint a rémisztő korrupció kialakulásának egyik fő oka az elhibázott privatizáció. "Mindig a mögöttes dolgokat kell nézni" - fejtette ki az Egyesült Államok Magyarországot érintő piszkos üzleteire utalva.