Csukás István: A gyermekek nyelve mindig a mese marad

Talán nincs is még egy olyan író, aki szerethető jellemet tudna adni egy lyukas hordónak, egy lötyögő gereblyének és egy kitört fokú létrának. Csukás István portálunknak mesélt készülő gyermekoperájának részleteiről, Gombóc Artúrral való közös vonásairól, illetve arról, hogy miért a Pom-pom meséi áll legközelebb a szívéhez.

Csukás Istvánt

, a modern magyar mese atyját valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: több generáció nevelkedett fel tanulságos történetein és zárta a szívébe kedves, vidám karaktereit. A Kossuth-díjas író Szökevény csillagok címmel egy gyerekoperán dolgozik, melynek komponálását a szegedi zeneszerző,

Nagy Imre Erik végzi

. A hazánkban egyedülálló műfaj részletei mellett a mese szerepéről és kedvenc figurájáról is mesélt portálunknak adott interjújában.

- Hogyan kell kimondottan gyermekeknek operát írni?

- Szomorúan látom, hogy a nagy zeneszerzők mintha egy kicsit megfeledkeztek volna a mai gyermekekről, nem csak Magyarországon, de külföldön is. Ez már csak azért is érthetetlen számomra, mert ők egy nagyon nagy közönséget képviselnek. A többi művészeti ágon gondolunk is rájuk: prózát, színdarabot, filmet készítünk nekik, operát azonban nem. Évek óta töröm a fejemet egy ilyen munkán, mondhatni gyermekkori indíttatású, hiszen a békéstarhosi zeneiskolában egykor én is tanultam muzsikálni. Írtam már sokféle színdarabot és zenés mesejátékot is, de az opera műfajához hű darabot is szerettem volna készíteni nekik. Persze egy Wagner-művet nem tudnának végigülni a picik, hosszában és mélységében is az ő befogadóképességükhöz kell majd igazítani. Ennél is fontosabb, hogy a darab a gyermekekhez is szóljon. Ha írok, mindig magam elé képzelem a közönséget, akiknek szánom - a gyermekeknek szóló darabnál magam a kis hallgatóságot látom magam előtt, ez nagyon inspiráló. Az ő képzeletük végtelen befogadóképességű, így az író tolla is jobban szárnyalhat. Ezért aztán a gyerekművekben több a varázslat, ami ismerős neki, hiszen az őt körülvevő fantáziavilág is varázslatos szövésű. Ebben a darabban karakteres, élő szereplővé változnak a kidobott eszközök: egy lyukas hordó, egy lötyögő fogú gereblye és egy kitört fokú létra. Mivel a gazda nem látja hasznukat, kidobja őket, és hibáikkal együtt kell boldogulniuk. Szerettem volna számukra egy kicsit tovább szélesíteni ezt a mesevilágot, nem csak emberek és mesebeli lények, de tárgyak megszemélyesítésével.

- Ebben a munkában pedig egy szegedi zeneszerző segíti. Miért éppen Nagy Imre Eriket bízta meg ennek az egyedülálló műnek a megzenésítésével?

- Kiváló partnerre találtam Nagy Imre Erik személyében, két okból is. Nagyon kevesen tudnak csak színpadi zenét írni, de még kevesebben tudnak kimondottan a gyerekeknek komponálni. Műfaji jegyeiben nem sokban különbözik a gyerekopera hagyományos társától, de fontos, hogy olyannak készítsük el, hogy a kicsik megértsék, és be tudják fogadni. Miután felvettük a kapcsolatot a zeneszerzővel, rögtön tudtam, hogy a megfelelő emberre bíztam ezt a feladatot.

A mese által hódítják meg a világot

- Nem egyszerű feladat a televízión és számítógépen cseperedő ifjúságot becsábítani a színházba.

- Nincs semmi baj ezzel, a mese ugyanis örök. Mindig ez volt és ez is marad a gyermekek világa, az új kor csak új eszközöket ad hozzá, hiszen a televízióban és a számítógépen is ezt keresik. A mese az utolsó olyan műfaj, ami még teljes egészében tudja ábrázolni és közvetíteni a világot a kicsik számára. Gondoljunk csak a magyar népmesére: benne van az élet, a halál, a túlvilág kérdésköre, példát mutat, bátorságra és jó erkölcsre tanít, ezt csak a fantázia köntösébe csavarva tudja befogadni a gyermek. A mese által ismeri meg, hódítja meg a világot.

- Ehhez az ön meséi is hozzájárulnak, hiszen a televíziót bekapcsolva a mai napig visszaköszönnek jól ismert szereplői.

- Örömmel látom, hogy a kereskedelmi televízió adásában is felbukkannak a figurák, jelen vannak a mostani kicsik életében. Szerencsére újak is születnek, éppen tavaly forgattuk le a Berosált a rezesbanda című filmet is. Ezzel körülbelül tíz év után ismét bemutattak egy ifjúsági filmet, amivel végre megtört a jég, hiszen majdnem egy generációnyi gyerek felnőtt úgy, hogy nem készült számukra se mesejáték, se bábfilm.

Mátyássy Áron

egy fiatal rendező, korban is közelebb áll ahhoz a célcsoporthoz, akiket meg szerettünk volna szólítani. Egy kísérleti osztályról szól, melyet egy megszállott tanár irányít azzal a szándékkal, hogy zseniket neveljen belőlük. A gyerekek azonban nem akarnak zsenik lenni, muzsikálni szeretnének, ezért úgy döntenek, hogy megszöknek. Csöbörből vödörbe kerülnek azonban, ugyanis ezúttal egy bujkáló orosz katonába botlanak, aki inkább partizánokat nevelne belőlük. Persze a végén a gyerekek győznek, mert én úgy szeretem, ha ez a történet vége.

- Máshogy kell megszólítani a 21. század gyermekét, mint egy-egy korábbi generációét?

- Igen is, meg nem is. Folyamatosan figyelem a gyerekek nyelvét, hogy milyen szavakat, kifejezéseket használnak. Ez némiképp változott, és fontos mindig tartani vele a ritmust, hiszen ezen a nyelven lehet megszólítani őket. Maga a gyermek azonban nem változik, olyan mesét kell adni neki, ami a képzeletét megfogja, és segít önmagát elhelyezni a világban. Nem csak élvezet a mese, de nagyon nagy tanító szerepe is van.

Pom-pom egy kísérlet volt

- Számos legendás "tanítómestert" kinevelt Süsütől a Nagy Ho-ho-ho-horgászon át Pom-pomig. Melyik karaktere áll a legközelebb a szívéhez?

- A mai napig elmosolyodok, hogyha ezeket a neveket meghallom, és ez tölt el a legnagyobb elégedettséggel. Mindig igyekeztem vidám, örömteli dolgokat írni a gyermekeknek, hogy megteljen velük a kis szívük. Fontos a figuránál a név is, törekedtem olyan nevekre, ami valahogy utal a szereplőre, és megragadja a gyermek fantáziáját és humorát is. Persze mindegyiket egyaránt szeretem, de a legkedvesebb talán a Pom-pom meséi című sorozat. Az egyik oka, hogy míg a legtöbb mesének fiú a főszereplője, - ilyen a Pál utcai fiúk vagy a Légy jó mindhalálig, de igaz ez az én meséimre is - itt végre egy kislány van a középpontban. Tulajdonképpen Picúr fantáziavilága elevenedik meg benne, amint lassan sétál az iskolába, és közben mindenfélét elképzel. Éppen ez a másik ok, amiért a kedvencem, a Pom-pom ugyanis nem állatmese, hanem a képzelt lényekről szól. Figuráival (Festéktüsszentő Hapci Benő, Radírpók) azon kísérleteztem, hogy a gyerekek befogadják-e ezt a kicsit elvont világot. Sajnos sokan lebecsülik a kicsiket, pedig az eszük kiváló, az első pillanattól megértették a mondanivalót. http://www.youtube.com/watch?v=Tu9YQpatBGk

- Hogy születnek meg az ön fejében ezek a mesebeli figurák?

- Erre nem könnyű válaszolni, mert az írónak állandóan jár az agya, sokszor nem is tudatosan szívja fel innen-onnan az ihletet. Ha mesefigurákon gondolkodom, akkor csak ezzel telik meg a fejem, meglátok valamit az utcán, és az néha magától életre kel. Van azonban egy mesterségbeli része is: ki kell találni, hogy mi történik ezekkel a figurákkal, hogyan tudnak a maguk módján kikerülni egy-egy érdekes helyzetből.

- Van olyan mesehős, amelyikben önre ismerhetünk?

- Kikerülhetetlen, hogy az író valamilyen módon ne kerüljön bele a figuráinak egy-egy jellemvonásába, de nálam ez egy egészen mulatságos figurában ütközött ki leginkább. Gombóc Artúr (illetve becsületes nevén Szegény Gombóc Artúr) életében egyetlen óriási probléma van: hiába fogyókúrázik összepréselt csőrrel, egyre csak hízik, dagad. Ebben a reménytelen fogyókúrába az író is benne van...

(Nevet.)

Fontos, hogy minden szereplő, még az állat és a képzelt lény is rendelkezzen valamilyen emberi tulajdonsággal, hiszen ettől válik élővé. Ezt a tulajdonságot elsősorban saját magából bányássza ki az ember. Gombóc Artúr ezt kapta belőlem.