Csordaszellem és szépségideál + FOTÓK, VIDEÓ
A modern, liberális demokráciákban az individuum fontosságával egyenes arányban értékelődött fel a szépség szerepe is, a mai ember vagyonának jelentős részét áldozza arra, hogy egy maga elé állított ideálhoz hasonlítson. De vajon mitől függ, hogy mit találunk vonzónak?
Természetes velejárója volt az emberi fejlődésnek a csoportok, közösségek kialakulása: az összehangolt munka megkönnyítette a vadászatot, nagyobb védelmet jelentett az alvóhelyen, nélkülözhetetlenné vált az összefogás. A csapatszerepek kialakulása mellé egyfajta státusz is járult, az emberek elkezdték összemérni magukat a másikkal, jobban szerettek volna hasonlítani ahhoz, aki felettük áll. Ezek még a nyomtatott sajtó, a média előtt megjelent szépségideálok előzményeinek számítottak, amíg az emberek egy kis csoporton belül tettek különbséget egymás között.
Akinek a szeme kék
"Az a kultúra, amelyben szocializálódtunk, meghatározza azt is, hogy mi számít vonzónak. Ezek azonban nem abszolút értékek, kultúránként óriási különbségek vannak a szépség megítélése között" - mondta
Meskó Norbert
pszichológus a XII: Forum Humanum – Szegedi Pszichológiai Napok előadásán. Nincs nagy gondja a modern szépségiparnak, a nyugati ember ugyanis jelentős mértékben eltúlozza a szépség szerepét, más emberi tulajdonságokhoz is társítva azt: a szebb embereket jobbnak is gondoljuk, míg a kevésbé dekoratívabbtól ódzkodunk. Ezt a sztereotípiát gyerekkortól sulykolják belénk, egy átlagos Walt Disney-rajzfilmbe belepillantva valószínűleg egy percig sem kétséges, hogy ki a jó, és ki a gonosz szereplő.
A mai, individuumot hangsúlyozó társadalmi berendezkedésben sokkal fontosabbnak tartják a külső megjelenést, mint a közösségi érvényesülést hangsúlyozó (főképp kisebb) közösségekben. Míg a modern, nyugati átlagembernek a mozifilmekben és újságokban szereplő hosszú combú, telt keblű, keskeny derekú hölgyek fűtenek be leginkább, addig a keleti kultúrában elsősorban nem a fizikai megjelenés, hanem a karizma, a dominancia és a társadalmi státusz lehet vonzó egy férfiban. Több példával is igazolta a pszichológus, hogy a szépség relatív. Kínában még maradtak élő tanúi és elszenvedői a 20. századig élő, sokkoló divatnak, amelyet lótuszlábként ismertek: a lányok lábának növekedését gyermekkoruktól miniatűr cipőkkel és kötésekkel akadályozták, hogy elérjék az "ideális" 10 centiméteres, azaz 17-es méretet. A törpe lábakat rendkívül vonzónak találták, így a nagy hozomány reményében nők ezreinek kellett deformált végtaggal, iszonyatos kínok között élniük. Különös példa az Etiópia területén élő mursi törzsben elterjedt ajaktányér is: a sajátos testékszert a hagyomány szerint azért kényszerítették a nők szájába, hogy elcsúfítva őket kevésbé legyenek vonzóak a szomszéd törzs és a rabszolga-kereskedők számára, később azonban éppen ez vált az ottani nők között divatossá. Amilyen furcsának hatnak ezek a testtorzítások a szemünkben, talán olyan értetlenül állna a másik oldal egy-egy szilikonos száj vagy kosárlabdányi méretűre operált mell láttán.
Hátraarc
Hogy a konformitásnak milyen erős, sokszor megmagyarázhatatlan hatása van, az alábbi videó kiválóan szemlélteti. Az ötvenes években készült kísérletben négy, előre beavatott ember a liftben fordítva, az ajtónak háttal utazik, amit a hozzájuk beszálló ötödik személy is gondolkodás nélkül megtesz. Napjainkban ugyanazzal az eredménnyel ismételték meg a vizsgálatot. Bár láthatóan nevetségesnek tartja, hogy a rövid liftezés alatt pár centiről kell bámulnia a falat, az alany kérdés nélkül úgy cselekszik, mint a többiek, sőt még 90 fokkal el is fordul, ha a másik négy személy is így cselekedett. http://www.youtube.com/watch?v=N7jUJUa77kk Valószínűleg ugyanilyen tudatosan definiáljuk a szépség fogalmát - talán ha kevesebben "fordítanának hátat" a többiekkel, több lenne a szép, boldog és egészséges önbecsülésű ember is...
