DNS-kivonás és kalandtúra a Növények Napján + FOTÓK



A Növények Napját ünnepelték idén is az SZTE Biológia Épületében. Szombat délelőttől előadásokkal, természetismereti kalandtúrával és kísérletekkel várták a környezetbarátokat, valamint az egykori szegedi növénytani tanszék munkatársát, Richter Ilonát is köszöntötték.
Idén második alkalommal is csatlakozott az SZTE Növénybiológiai és Ökológia Tanszéke a Növények Napja rendezvénysorozathoz. Eredetileg az Európai Növénytudományi Társaság (EPSO) indította útjára a kezdeményezést azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a minket körülvevő flóra fontosságára és a természet életünkben betöltött mindennapi szerepére. Az SZTE újszegedi biológus épületében idén játékos feladatokkal, előadásokkal, kísérletekkel és természetismereti kalandtúrával oktatták és szórakoztatták a kilátogatókat.
Környezetismereti kalandozások
Délelőtt a géntechnológiáról és az Alföld jellegzetes növényközösségeiről tartottak előadást, délután pedig a Nemzeti Kiválóság Program három ösztöndíjasa beszélt kutatási területéről. Emellett az érdeklődők gyakorlatiasabb módszereken keresztül is megismerkedhettek a növénytudománnyal: sóval és mosogatószerrel egy kisgyerek is kivonhatott DNS-t egy kiviből, vagy a növények párologtatását ismerhették meg stresszes és nyugodt körülmények között. Kalandtúrára is invitálták a kilátogatókat, akik egy térkép segítségével járhatták be az épület és az udvar bizonyos részeit, játékos fejtörőket megoldva. A gyerekek mellett a felnőttek is bővíthették itt ismereteiket, a középiskolás természetismeret órákat lélekben máshol töltő munkatársunkat legalábbis jópár kérdés komolyan gondolkodóba ejtette. Jutalom is járt az okos környezetbarátoknak, akik egy kis növényt nyerhettek a körút végén.

Különleges vendégüket, a 85 éves
Richter Ilonát
is köszöntették ezen a napon. A Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus, illusztrátor 1975-90 között a szegedi Növénytani Tanszék munkatársa volt, életrajzát
Mihalik Erzsébet
, a füvészkert igazgatója mesélte el. Mint mondta, a grafikus nagy segítség volt az intézmény arculatának kialakításában, a füvészkert mai napig használt logója is az ő keze munkáját dicséri. Huszonhat kiállítás (ebből négy szegedi), számtalan díj és elismerés foglalja össze munkásságának nyolcvanöt évét, melyért az igazgató mellett
Györgyey János,
a Magyar Növénybiológiai Társaság elnöke is köszönetet mondott.