Farkas Bertalan: A világűr mindenkié

Az űrhajózás a kezdetektől napjainkig címmel tartott – nagy érdeklődés mellett – érdekfeszítő előadást Farkas Bertalan dandártábornok, Magyarország első űrhajósa a SZTE GTK aulájában. Annyian voltak kíváncsiak a témára, hogy sokan állva, vagy a lépcsőn ülve kísérték az előadást. Ezt megelőzően adott exkluzív interjút portálunknak.

– Amikor Moszkvában átadták Önnek az állami kitüntetést, Medvegyev elnök rövid beszédében azt mondta: az űrkutatás együttműködésre van utalva, ma ez a világban a legszolidárisabb terület, csak a Nemzetközi Űrállomással kapcsolatban 15 állam működik együtt. Oroszországban továbbra is prioritásként fogják kezelni a világűr kutatását, mert ez az orosz gazdasági fejlődés és a nemzetközi együttműködés egyik motorja, s mert az űrkutatás szükséges az emberi civilizáció jövője szempontjából. Ezt az űrkutatásban érdekelt többi ország is így gondolja?

– Ez teljesen korrekt megállapítás volt, hiszen a világűr mindenkié. Ha ez így van, akkor egyetlen űrnagyhatalom, egyetlen egy ország tudósai, kutatói, szakemberei nem sajátíthatják ki. Annak hihetetlen módon örülök, hogy Magyarország gyakorlatilag majdnem a kezdetektől, a ’60-as évek közepétől ebben részt vett. Miután a szovjet kormány úgy döntött, létrehoz egy Interkosmos programot, attól a pillanattól kezdve a magyar szakembergárda bekerült abba a csapatba, amelyben képes volt optimálisan kihasználni a lehetőségeket, amikor fedélzeti műszereket kellett gyártani. Akkor arról még nem volt szó arról, hogy magyar űrhajós is kell a világűrbe. Aztán a ’70-es évek közepén, amikor a két űrnagyhatalom űrhajósai már a világűrben együtt dolgoztak, világossá vált, belátta a politika is, jobb lenne együttműködni, hiszen csodálatos dolgokat lehet produkálni együtt. A hidegháborús korszakban nyilván a Szovjetunió és az USA számára is az volt a legfontosabb, hogy ki tud többet produkálni a világűrben. A szovjetek az elején a rakétáik segítségével mindent legyőztek. Az első élőlényt, az első embert, az első nőt ők küldték fel, az első összekapcsolódást a világűrben ők valósították meg. Aztán jöttek az amerikaiak. Kennedy elnök azt mondta, márpedig amerikai ember kell legyen az első egy másik égitesten. A Holdra jutás nekik sikerült. Nem baj, hogy volt űrverseny, hisz ez volt az előrevivő.

– Ma kisebb lenne a rivalizálás az űrkutató nagyhatalmak között?

– Ma már sok-sok tapasztalatot képesek egymásnak átadni, és hát ott van egy harmadik ország: Kína, amely hatalmas léptekkel megy előre. Most már 3 olyan ország létezik, amelyek emberes űrprogramokat képesek végrehajtani.

–Az Axe Apollo Space Academy (A.A.S.A.) program lehetőséget teremt fiatalok számára, hogy biztosan részt vegyenek egy különleges űrhajós kiképzésen Amerikában, egyúttal pedig jövőre megkapják a lehetőséget arra is, hogy a világűrbe jussanak. Elvben magyar fiatal is bekerülhet a programba, s akkor Ön után ő lesz a második, aki a világűrbe rugaszkodik?

– Űrutazókról van szó, akik felmehetnek 100-105 kilométerre, de nem biztos, hogy magyarok lesznek. Nagyon örülnék, ha valakinek sikerülne bejutnia. Megkaptuk azt a lehetőséget, hogy 6 országból mi is versenyezzünk. 65–70 fiatal közül kiválasztanak minden országból egyet, aki majd kimegy Amerikába. Ott újból versenyezni fognak, és ha talántán magyar kerülne ki győztesnek, az nagyon jó lenne, biztos segítenék neki sok mindenben. Augusztusban lesz egy előszűrés, válogatás, s majd akkor kiküldik a 6 országból a győzteseket. Amerikában újabb nagy csapatba kerülnek, ahol majd kiválasztják azt az egy embert, aki repülhet.

– Milyen helyzetben van jelenleg a magyar űripar? A két éve Újpesten felépült egy 11 ezer négyzetméteres alapterületű központ, Közép-Kelet-Európa egyedülálló létesítménye, beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket?

– Azt hiszem, az űr nagyon sok érdekes dolgot tud produkálni. Hihetetlenül örülök annak, hogy a magyar űripar és más területek is, beleértve a kutatóintézeteket, a pénzügyi lehetőségek függvényében részt vesznek, és benne vannak a világban is zajló projektekben. Egy nagyon fontos elképzelést szeretnénk megvalósíttatni a politika segítségével, hogy csatlakozzunk ahhoz a nyugat-európai szövetséghez (ESA), amely a kutatás terén összekapcsolja az érdeklődőket, s ezáltal az űripar is közelebb kerülne hozzánk. Az oroszokkal most újból felveszik a komoly kapcsolatot, amit nem is lett volna szabad sohasem félrerakni. Kétoldalú együttműködés keretében lehet, hogy sok mindent sikerül megoldani.

– Versenyképes-e a magyar tudás, s vajon milyen a hírünk a világban?

– Azt hiszem, nagyon, nagyon jók vagyunk. Mindig is büszke voltam arra, hogy olyan műszert kaptam a magyar kutatóktól, amelyikkel az űrhajósok által elszenvedett kozmikus sugárzás mértékét a világűrben lehetett mérni. Ilyen műszer korábban nem volt. Ennek továbbfejlesztett változatai megtalálhatóak voltak a Saljut 7 űrállomáson és az ISS Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is. Ez óriási dolog.

– Melyik az a projekt, amely felfuttatná, vagy esetleg új lendületet adna a magyar űriparnak?

– Nem projektekről beszélnék, sok ilyen létezik, többen mi is jelen vagyunk, inkább a már említett ESA-hoz való kapcsolódás lenne most a legfontosabb számunkra. A tagsági díj befizetésével nagyon sok mindent visszakapnánk. Olyan feltételeknek kell megfelelni, amire nagyon komoly szakembergárda kell, hogy felkészüljön. Ez minőségi munkát, megbízható készülékeket jelent. A befizetett összeg nagysága jóval kisebb, mint a belépés hozadéka. Ezt kellene megérteni.

– Hetvenhét éves volt a legidősebb űrhajós, aki felrepült a világűrbe. Ön még távol áll ettől a kortól, nem gondolt arra, ha lenne módja, lehetősége, jó volna még egyszer újrázni?

– Szerettem volna még egyszer a világűrbe repülni, sajnos, erre nem volt még egy lehetőségem. Ma már olyan dolgok után kell mennem, amelyek elfogadhatóak, és amelyeket még el tudok érni. Nem véletlenül hoztam létre néhány évvel ezelőtt az alapítványomat. Úgy voltam vele, ha én nem megyek még egyszer a világűrbe, akkor legalább az alapítványomon keresztül 12 ország űrhajós kollégáimmal segítsem a fiatalokat, hogy feljussanak. Nem akarok én mindent magamnak meghódítani.

– Hogyan telnek egy nyugdíjas űrhajós, vadászpilóta, űrkutató mindennapjai?

– Rengeteg meghívást kapok, holnap egy űrkutatással kapcsolatos kiállítást nyitok meg, Százhalombattán, szombaton, Balatonfűzfőn két előadást tartok, egyet az ifjúság számára. Ebben a hónapban készülök Moszkvába, illetve Amerikába, és van egy gazdasági szervezet, ahol tanácsadóként dolgozom. Legfontosabb házi feladat, hogy a holding részére a külföldi kapcsolatokat biztosítani tudjuk.

– Kormányunk egyre többet beszél a keleti nyitásról, Önt soha nem keresték meg, hogy szerteágazó kapcsolatait kamatoztatva segédkezzen e kapcsolatok kiépítésében, legyen egyfajta utazó nagykövete Magyarországnak?

– Nem, nem. A részükről nem történt ilyen megkeresés, de szerencsére a hozzáértő emberek megkerestek, és természetesen segítettem nekik. Minden évben 4-szer, 5-ször vagyok Moszkvában, Kínában, Kazahsztánban, úgyhogy van mit csinálnom.