Közélet

Navracsics: az államigazgatási reform finisében vagyunk

Navracsics: az államigazgatási reform finisében vagyunk

2013. január 4., péntek
Navracsics: az államigazgatási reform finisében vagyunk

Az államigazgatási reform a finiséhez érkezett Navracsics Tibor megállapítása szerint, aki úgy látja, 2014 tavaszán kijelenthető lesz: a magyar állam teljesen megújult.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a járási hivatalok január 1-jei létrejötte az államigazgatási reform egyik alapvető pillére, "ezzel ér le az állam lába" a helyi szintre. Az 1983-ban megszűnt, most pedig újjáalakult járások az állam végpontjainak rendszerét jelentik - magyarázta, hozzátéve, hogy a kormányzati politika végrehajtása döntő részben az államigazgatás dolga lesz, így az önkormányzatok hatékonyabban tudják ellátni feladatukat, azzal foglalkozhatnak ugyanis, ami eredetileg a hivatásuk, vagyis a helyi közösségek szolgálata. Szavai szerint a helyhatóságok megszabadulnak a "muszájfeladatoktól". "A finisben vagyunk, de ahogyan ez a futóversenyeken is szokott lenni, hiába jó az első kétharmada a távnak, ha a finisben valaki ront, akkor az egész produkció rossz lehet" - fogalmazott Navracsics Tibor az államigazgatás átalakításáról szólva, amelynek - mondta - legfőbb kritikusa a polgár. Az átszervezés jelenlegi szakaszában is nagyon jól kell teljesíteni, hogy a kedvező előjelek után végül sikeres legyen az egész folyamat: a minisztériumi szerkezet átalakítása megtörte az ágazati lobbik tevékenységét, a megyei kormányhivatalok megalakulása létrehozta az integrált, lényegesen olcsóbb megyei államigazgatási szintet, a járási rendszer, a kormányablakok kiépítése pedig annak reményét adja, hogy sikerül egy hatékonyabb, versenyképesebb állami szervezetrendszert kiépíteni - fejtette ki a szakminiszter. Navracsics Tibor összegzése szerint mindezek után, 2014 tavaszán kijelenthető lesz: a magyar állam megújult, a versenyképességet támogató, nem pedig azt akadályozó tényezővé vált.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.