Ciánba fojtották a Tiszát 13 éve + FOTÓK
Több mint 1200 tonna hal és a Tisza partján élő számos állat veszett oda 13 évvel ezelőtt, amikor a román Aurul bányavállalat cianid- és nehézfémtartalmú szennyvizet eresztett a folyóba. Az évforduló alkalmából szegedi horgászokat, szakembereket kérdeztünk a szennyezés következményeiről, máig tartó hatásáról.
Fekete nap a Tisza történetében 2000. január 30-a: tizenhárom évvel ezelőtt szakadt át a nagybányai Aurul bányavállalat ülepítő gátja, melynek következtében közel százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz indult meg a Lápostól kiindulva végig a Tiszán. A folyó magyarországi szakaszán két hét alatt levonuló szennyezőanyag ugyan folyamatosan hígult, de még Szegednél is a megengedett határérték 15-szörösét mérték. Egyes becslések szerint 1241 tonna hal pusztult el hazánkban a ciánszennyeződés miatt, mellettük a mérgezett állatokat elfogyasztott madarak és emlősök tömkelege is áldozatául esett a szennyezésnek. A súlyos ökológiai katasztrófára emlékezve az Országgyűlés még abban az évben a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította február 1-jét.
A vidrák és a halak is menekültek
"Sosem fogtunk annyi halat, mint akkor, a szennyezés után pár nappal" - emlékezett vissza a történtekre
Kilb István
horgász, halászati őr. Ahogy mesélte, a folyó sodrásával lefelé haladó szennyeződés tolta maga előtt a halállományt, az állatok a víz minőségét érezve ösztönösen menekültek a 40 kilométer hosszú, gyilkos koncentrátumú anyag elől. Szegednél a víz már tömve volt pontyokkal, a halászatot azonban a víz minősége miatt fél évre letiltották a folyóban, az elpusztult állományt pedig a szegedi Herman Ottó Horgászegyesület egynyaras pontyokkal pótolta. Nehéz idők jártak a pecásokra, szerencsére azonban a vártnál gyorsabban, 2-3 év alatt regenerálódott a víz élővilága - tudtuk meg Kilb Istvántól.
"Február 10-én érte el a folyó magyarországi szakaszát a cián: nagy szerencse, hogy a természet a téli álmát aludta, a halak egy része pedig a folyó legalján telelt, ahol nem érte őket a szennyeződés" - magyarázta
Molnár Gyula
biológus. Főként a vízközt telelő busafélék pusztult el tömegesen a folyóban, valamint a planktonállomány szenvedett hatalmas károkat. A tiszavirág a mederfelszín alatt fejlődik ebben az időszakban, így bár igen érzékeny a víz minőségére, sikeresen túlvészelte a szennyeződést, "táncukat" már abban az évben is megtekinthettük. A haltetemek összegyűjtése fontos volt, hiszen a belőlük fogyasztó állatok ugyanúgy megmérgeződhettek: több sas is emiatt pusztult el, a vidrák azonban (talán kiváló szaglásuknak köszönhetően) megérezték a veszélyt és elhagyták a Tiszát a szennyezés levonulásakor. A tápéi komp közelében elrekesztették a folyót és oxigéndús vízbe emelték ki a halakat - az alábbi, helyszínen készült fotók hűen ábrázolják a halászok elé tárult elkeserítő látványt.
