Több mint 1200 tonna hal és a Tisza partján élő számos állat veszett oda 13 évvel ezelőtt, amikor a román Aurul bányavállalat cianid- és nehézfémtartalmú szennyvizet eresztett a folyóba. Az évforduló alkalmából szegedi horgászokat, szakembereket kérdeztünk a szennyezés következményeiről, máig tartó hatásáról.
Fekete nap a Tisza történetében 2000. január 30-a: tizenhárom évvel ezelőtt szakadt át a nagybányai Aurul bányavállalat ülepítő gátja, melynek következtében közel százezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz indult meg a Lápostól kiindulva végig a Tiszán. A folyó magyarországi szakaszán két hét alatt levonuló szennyezőanyag ugyan folyamatosan hígult, de még Szegednél is a megengedett határérték 15-szörösét mérték. Egyes becslések szerint 1241 tonna hal pusztult el hazánkban a ciánszennyeződés miatt, mellettük a mérgezett állatokat elfogyasztott madarak és emlősök tömkelege is áldozatául esett a szennyezésnek. A súlyos ökológiai katasztrófára emlékezve az Országgyűlés még abban az évben a Tisza élővilágának emléknapjává nyilvánította február 1-jét.
"Sosem fogtunk annyi halat, mint akkor, a szennyezés után pár nappal" - emlékezett vissza a történtekre
Kilb István
horgász, halászati őr. Ahogy mesélte, a folyó sodrásával lefelé haladó szennyeződés tolta maga előtt a halállományt, az állatok a víz minőségét érezve ösztönösen menekültek a 40 kilométer hosszú, gyilkos koncentrátumú anyag elől. Szegednél a víz már tömve volt pontyokkal, a halászatot azonban a víz minősége miatt fél évre letiltották a folyóban, az elpusztult állományt pedig a szegedi Herman Ottó Horgászegyesület egynyaras pontyokkal pótolta. Nehéz idők jártak a pecásokra, szerencsére azonban a vártnál gyorsabban, 2-3 év alatt regenerálódott a víz élővilága - tudtuk meg Kilb Istvántól.
"Február 10-én érte el a folyó magyarországi szakaszát a cián: nagy szerencse, hogy a természet a téli álmát aludta, a halak egy része pedig a folyó legalján telelt, ahol nem érte őket a szennyeződés" - magyarázta
Molnár Gyula
biológus. Főként a vízközt telelő busafélék pusztult el tömegesen a folyóban, valamint a planktonállomány szenvedett hatalmas károkat. A tiszavirág a mederfelszín alatt fejlődik ebben az időszakban, így bár igen érzékeny a víz minőségére, sikeresen túlvészelte a szennyeződést, "táncukat" már abban az évben is megtekinthettük. A haltetemek összegyűjtése fontos volt, hiszen a belőlük fogyasztó állatok ugyanúgy megmérgeződhettek: több sas is emiatt pusztult el, a vidrák azonban (talán kiváló szaglásuknak köszönhetően) megérezték a veszélyt és elhagyták a Tiszát a szennyezés levonulásakor. A tápéi komp közelében elrekesztették a folyót és oxigéndús vízbe emelték ki a halakat - az alábbi, helyszínen készült fotók hűen ábrázolják a halászok elé tárult elkeserítő látványt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.