Szegedi papucstárlat – a mesterségeket dicsérik

Pénteken nyitották meg hivatalosan is a Somogyi-könyvtár és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös tárlatát, melynek fókuszában idén a cipészek, csizmadiák és papucsosok állnak.

A két intézmény 2010-ben indult közös tárlatsorozata helyi hagyományokkal rendelkező mesterségek könyves emlékeit, ábrázolásait mutatja be. Idén a lábbelikészítő szakmákat keltik életre könyvtári dokumentumok és kézműves tárgyak segítségével. A kiállítás régi könyvek és folyóiratok segítségével mutatja be a lábbelikészítő szakmák múltját, kiemelten a Szegedre vonatkozó emlékeket. A helyismereti gyűjteményben őrzött céhes és ipartársulati iratok, oklevelek, valamint sok-sok fénykép teszi gazdagabbá az összeállítást. A tárlat érdekessége, hogy a papíron megidézett szakmák mai kézműves mesterek munkáival egészülnek ki és kelnek életre.

Mester Remek papucs

2012-ben a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által Kézműves Mester Remek címmel jutalmazott Sallay Cipészműhely kézzel varrott cipőit és szegedi papucsait csodálhatják meg a látogatók. A Sallay Cipészműhelyben, a családi hagyományokat folytatva, harminc éve készülnek lábbelik kézműves technológiával – ezt a folyamatot mutatják be a kiállításon egy félkész cipővel, a befejezéséhez szükséges szerszámokkal, és egy pár már teljesen elkészült lábbelivel.

Sallay Tibor

a Rátkai Sándor Közhasznú Alapítvány megkeresésére 2009 áprilisától készíti a „hírös” szegedi papucsokat, melyeket a XVI.század óta hagyományos módon varrva, kifordítva gyártottak. A kiállításon elhelyezett tárlóban bojtos és szalagos szegedi papucsot, valamint az elkészítésükhöz használt szerszámokat is meg lehet majd tekinteni. Míg a bojtos papucsok kerek orral készülnek, a hegyes orrú szalagos papucsok egylábasak vagyis felcserélhetőek, bármelyik lábon viselhetőek – innen ered a mondás, hogy „a szegedi papucsnak nincs párja”. Sallay Tibor 2010-ben Magyarországi Rekorder Diplomát kapott az óriás, 188-as méretű szegedi papucsért, mely a tárlaton szintén megtekinthető.

Tímárok, vargák és csizmadiák

A tárlókból megtudhatjuk: a kézműves mesterségek egyik legrégebbi fajtája a lábbelikészítés. A 15. századtól maradtak ránk mestereket és műhelyüket, eszközeiket bemutató – főleg német – ábrázolások. A magyarországi lábbelikészítő mesterek munkája iránti igény a különböző korok szükségletei és divatja szerint alakult. A 17. században a magyaros hímzésű cipők és a hegyes szárban végződő csizmák terjedtek el, amelyeket feszes nadrágokhoz hordtak. A lábbelikészítés történetében három – később különvált – szakmát kell említenünk: a tímár, a varga és a csizmadia mesterséget. A csizmát 1492-ben említik először hazánkban, a csizmadiákat pedig 1594-ben. A keleti eredetű csizma hamarosan kiszorította a középkori divatos lábbeliket. A csizmadia szakma a 20. század fordulóján szakosodni kezdett és kivált belőle a cipőipar, mely a század közepére teljesen kiszorította a csizmákat a divatból. A csizmadia iparág Magyarországon az 1960-as években szűnt meg. Csongrád vármegye leggazdagabb és legnépesebb céhe volt a csizmadiáké. 1830-ban összesen 547 csizmadia iparral foglalkozó volt Szegeden, 1870-ben viszont már csak 186. A céh minden írása magyar. Zászlójuk négy is volt. Az elsőről már 1724-ben van említés. A céh védőszentje Szent István volt.