Kegyeleti kegyetlenségek – milyen változást hoz az új rendelet?

Bő hatvanoldalas salátatörvény- és rendelettervezettel állt elő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a „halottakkal kapcsolatos eljárások” ügyében. A szigorítás oka, hogy a jogalkotó szerint sokan csak spórolásból viszik el az urnát, miközben a sokszor dögkeselyűként viselkedő, gyakran kegyeleti jogokat is sértő temetkezési vállalkozóktól is megpróbálnák védeni az embereket.

A temetkezési kultúra a rendszerváltással együtt ugyanúgy megváltozott, mint a társadalom minden egyéb szegmense. Ennek morális és gazdasági következményei ma egyaránt tapasztalhatók. Nem elégséges kontrollal vezették be a magántemetkezési vállalkozást a temetkezési kegyeleti szolgáltatásba, ezért a „szakmában” tapasztalható túlkapások is az évek során csak fokozódtak, mígnem mára teljesen eldurvultak. Igencsak megnövekedett az évek során a hamvasztások száma. Ennek egyik oka talán az elmúlt években tapasztalt magas vízszint a temetőkben, amikor is lehetetlenség temetkezni, az elhunytak koporsói pedig a vízben úsznak. A szakemberektől megtudtuk, ez a probléma a szegedi Belvárosi temető csak bizonyos területét érinti, a 34 hektár alig egytizedét. A másik, talán nyomósabb ok a hagyományban keresendő. Míg az esküvőkre, keresztelőkre, névnapokra mindig előkerül a pénz, a temetésre ritkán. A szakemberek gyakran találkoznak olyan esetekkel, hogy az elhunyt hozzátartozói azt nyilatkozzák, a mama már az utolsó hetekben mondta, hogy inkább legyen hamvasztás, az kevésbé terheli meg a családi költségvetést, ezért „nyugodtan hamvasszatok el”. Ez legtöbbször így nem igaz, mert az idősebb generáció tagjai általában szépen összegyűjtik a saját temetésükre szánt pénz, csak a mohó örökösök azt azonnal lenyúlják.

Kiszolgáltatott halottak, kapzsi örökösök

Megoldás többféle is kínálkozik. Az egyik lehetne az, hogy az idős ember előre elhelyezi megtakarított pénzét a temetkezési vállalatnál, amely mint a bankban, még kamatozna is. Budapesten, Debrecenben már él ez a gyakorlat. Egyfajta előtakarékossági rendszerről van tehát szó, amely teljesen kiiktatná a kapzsi örökösöket. A mindinkább anyagias világunkban az emberek igyekeznek távol tartani magukat a számukra és a felpörgetett társadalom által közvetített kellemetlen szituációktól. Az élet a halállal zárul, ez a szakralitásban és a mindennapi életben elfogadott, természetes folyamat kellene hogy legyen, de mégsem az. Másként viszonyulnak ma az emberek a halálhoz, mint régen. A többség úgy áll hozzá egy temetéshez, csak mielőbb legyünk túl rajta, aztán gyorsan felejtsük el. Mindez összefüggésbe áll az etikai neveléssel, a hittannal, egy társadalom általános egészségi állapotával. Sokan megfeledkeznek róla, hogy alapvető emberi jogról van szó, és a halál után mindenkit megillet a kegyelethez való jog. Mindez óriási feladatokat ró egy társadalomra, még inkább a hozzátartozókra. Érdekesek megfigyelni a temetkezési szokások alakulását az elmúlt években: Debrecenben például a testtemetés dominál, pedig az országban ott építettek először krematóriumot az 1930-as években. Úgy is fogalmazhatnánk, szinte városonként eltérő temetkezési szokásokról beszélhetünk, amelyek ugyanakkor a felekezeti hovatartozástól is teljesen függetlenek.

Az állam elvesztette a temetkezés monopóliumát

Anyagiak tekintetében 20 év alatt nem változott az átlag keresethez viszonyítva egy temetés költsége, sem a hamvasztásé, sem a testtemetésé. Ugyanúgy egy átlagfizetés kétszeresébe kerül ma is. Más kérdés, mennyire terheli meg ma a temetés költsége egy átlagos család kiadásait, amikor a mindennapi megélhetés is egyre nehezebbé válik. Alapvetően morális problémák határozzák meg a témáról való diskurzust. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint az új jogszabály 20 év után végre tisztába szeretné tenni a vadkapitalista túlkapásokat és a tarthatatlan állapotokat, amelyek meghatározzák a szolgáltatás ezen területét. A gondokat az is generálja, hogy az állam hagyta kicsúszni a kezéből a temetkezéssel kapcsolatos monopóliumot. Ez elsősorban a hamvasztásra vonatkozik. A rendszerváltás előtt Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsett volt hamvasztó. Tulajdonképpen 3, mert a Pécsi később létesült. Ezek tökéletesen ellátták regionális feladatukat, amit jelenleg 17 hamvasztó próbál vállalkozásban teljesíteni.

Harc a hullákért

Elkezdődött egy olyan szolgáltatási verseny, amely „nem ismer se Istent, se embert”, s tegyük hozzá: se halottat. Hurcibálják a halottakat az ország egyik részéből a másikba több száz kilométeren keresztül, ami igencsak közel áll a kegyeletsértés meghatározásához. Frekventált helyzetben természetesen Budapest van a közel kétmilliós populációjával. A krematóriumok próbálják „elszipkázni” egymástól a halottakat, s ezért, bizony, elég súlyos csúszópénzeket is hajlandók fizetni egyesek azokon a pontokon, ahol az elhunyt „hovakerülését” még befolyásolni tudják. Vegyünk egy példát! Elhunyt egy ember Budapesten. Ilyenkor az a teendő, hogy értesíteni kell az illetékes körzeti orvost, aki kiállítja a halottkémi bizonyítványt. Nem jellemző, de véletlenül van nála egy névjegykártya, hiszen a hozzátartozók általában megkérdezik: doktor úr, mi a teendő ilyenkor. Ha a halottkém azt mondja, sima az ügy, és nem rendel el boncolást, akkor a halottat lehet szállítani a temetőbe. Egy vizitkártya a szolgáltatóról rögtön iránymutatást ad a családnak, kihez érdemes fordulniuk. A kártyát általában nem ingyen adják. Ha a beteg a kórházban hal meg, a játék is többszereplőssé válik. Amennyiben a halottkém boncolást rendel el, a test bekerül a proszektúrába. Az ott dolgozók is rendelkeznek hasonló névjegykártyákkal. A belgyógyászaton fekvő, meglehetősen roggyant állapotban lévő betegnek meg vannak számlálva a napjai/órái. Az ott dolgozók közül is mindig akad olyan, akinél van névjegykártya, telefonszám, és jelez, várhatóan, hamarosan egyik embertársunk, sajnos, távozni fog. A legdurvább változat az, amikor a kiszálló körzeti orvosnál és az ápoló személyzetnél is van névjegykártya, csak különböző nevekkel, címekkel, és az elhunyt feje felett veszekedtek, kit hívjanak ki. Egy ilyen eset állítólag nemrég történt. Létezik még egy szereplő: a mentőszolgálat. Ott is vannak névjegykártyák. Egy-egy ilyen szolgáltatás indul 5000-től és elérheti a fővárosban a 30-40 ezer forintot is. Egy jó infóért ennyit is megadnak.

Milliárdokról van szó

Már csak az elmondottak miatt is drasztikus és radikális állami beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy ez az áldatlan, kegyeletsértő, a temetkezési törvényt maximálisan sárba tipró helyzet megszűnjön. A témát ismerők szerint a jogszabály előterjesztőiben megvan a kellő elhatározottság, noha számíthatnak rá, hogy óriási felháborodás követi majd munkájukat, hiszen hatalmas pénzekről van szó. Magyarország mortalitása 1,4 százalék. Ha 10 millió polgárt veszünk alapul, az már 140 ezer halott évente. Nem mindegy, ki hova kerül. A piaci szereplők szerint a 17 hamvasztó öli egymást, nagyon kemény, véres szolgáltatói harc folyik a háttérben a halottakért, a történet milliárdokról szól. Magyarországon az a helyzet, hogy a nyugdíjra jogosultak 20 százaléka még az első havi nyugdíját sem veszi fel, mert közben meghal. A helyzeten azzal is lehetne finomítani, ha valaki csak egy évig kapja megérdemelt járandóságát, akkor halála esetén megillesse a társadalombiztosítás részéről egy alapnyugdíj temetkezési célokra. Ez az önkormányzatok vagy a kormányhivatalok felé terelné az ügyet, s ellenőrzött formában, az ő felügyeletük mellett lehetne lebonyolítani. Ugyanez megvan Szerbiában és Romániában is. Az utóbbi országban például 500 euró az állami támogatás, ami a legnagyobb megszorítások mellett is megmaradt és alanyi jogon jár. A végtisztesség joga mindenkit megillet Biztató, hogy az új jogszabályban megszigorítják a hamvak hazaszállítási lehetőségét is. Az élő, természetes személy közjegyző előtt akaratát végrendeletbe foglalja, hogy hamvait a hozzátartozók elszállíthatják. Ha nem született végrendelkezés az elhunyt részéről, akkor a hozzátartozók egységes és közös megállapodását közjegyző előtt kell írásba foglalni. Ha hazakerül az urna, a hamvasztó üzemek dolga, hogy regisztrálják, hova kerültek az elhunyt maradványai. Így nyomon követhető, ki, hova vitte a hamvakat, és hol nyugszik a megboldogult. A jogszabály egyelőre lehetővé teszi azt is, hogy a hamvakon lehet majd osztozkodni. Így nem fordulhat elő, hogy valaki magának sajátítja ki a halott maradványait, hazaviszi, és a többiek nem róhatják le kegyeletüket. Arra is lehetőség lesz, hogy a hamvak egy részét a hozzátartozók hazaviszik, a többi pedig a köztemetőbe vagy egyházi temetőbe kerül, ahol bárki, barát, hozzátartozó, távoli, közelebbi rokon meg tudja látogatni. A szakma azt várja, hogy az említett salátatörvény változatlan és nem felpuhított formában kerüljön a parlamenti képviselők elé. A társadalom túlnyomó többségének morális hozzáállása a kegyeleti szolgáltatásokhoz, magához a kegyelethez teljesen pozitív. Az elmúlt 20 év minden gondja-baja terelte rossz útra a mostani, változásért kiáltó gyakorlatot. Egy embert szépen elbúcsúztatni: annál nincs is szebb, csak az esküvő, meg a keresztelő. Ha megtiszteljük a fiatalokat, az újszülöttet, akkor tiszteljük meg méltó módon elhunyt hozzátartozóinkat is.