Július 1-jétől hálapénz csak intézményvezetői engedéllyel

A Munka törvénykönyve az egészségügyi ellátást is érinti: a július elsejétől életbe lépő változások értelmében a dolgozó nem fogadhat el külön díjazást harmadik féltől munkáltatójának beleegyezése nélkül. Vagyis az orvosok és az ápolók csak akkor fogadhatnak el hálapénzt, ha az intézmény vezetője ezt megengedi. Mi változik ezek után hálapénz ügyében? – kérdeztük az egyik (nevét érthető okok miatt nem vállaló) szegedi orvost.

Röviden és velősen: szerinte semmi, de valamit muszáj volt kitalálni, mert hálapénz ügyében is elő kellett jönni valamilyen megoldással. Az orvosok ezt megértik, hiszen sokuk szerint is a legmegalázóbb dolog a világon a paraszolvencia. Akármennyire is mást gondol róluk a közvélemény – 90 százalékuk gyűlöli ezt a rendszert. Hogy miért maradt mégis fenn a rendszerváltás után is ez a kényszermegoldás? Egyetlen kormánynak sem állt érdekében megszüntetni, tisztázni, örült neki, hogy az orvosok bérfejlesztésével nem kellett foglalkoznia, na meg a társadalom is hozzászokott ehhez. Gyakorlatilag a régi rendszer rossz csökevényéről van szó. Doktorunk azt vallja, a kórház közepén égessék el, ha elfogad hálapénzt, amint európai fizetést, megbecsülést kap munkájáért. Egy nőnapi ajándék, egy csokor virág akkor most ugyanebbe a kategóriába tartozik? – teszi fel a jogos kérdést az olvasó. Az ajándék, az apró figyelmesség, meg a hálapénz kategóriáját azonban nem szabadna összemosni. A törvény ilyen szempontból viszonylag pontosan definiálta a problémát azzal, hogy önként és utólag adott hálapénzről beszél. Olyan nincs (persze, mindenki tudja, és a saját bőrén eddig azt tapasztalta, mégis van), hogy előre meghatározott tarifa szerint kell fizetnie a betegnek, holott a műtét vagy az orvosi beavatkozás még el sem kezdődött. Ahol ez a gyakorlat dívik, azt magánintézménynek hívják.

A paraszolvencia mélyen beépült a rendszerbe

Átláthatóvá, transzparensé kellene tenni a rendszert, de senki sem tudja, hogyan, hiszen a magyar egészségügy évek óta komoly forráshiánnyal küszködik. A doki szerint, az az intézmény, amelynek vezetője megtiltja a hálapénz vagy az ajándék elfogadását, rituális öngyilkosságot hajt végre, mert az orvosai el fognak menni. A hálapénz, sajnos, annyira beépült a rendszerbe, hogy tulajdonképpen a megélhetést jelenti az orvosok többsége számára. A köztudatban azok a doktorok – a felső tízezer – szerepelnek, akik óriási, méregdrága külföldi autókat vásárolnak, mesés palotákat építtetnek maguknak a hálapénzből. Kétségtelenül ilyen is van, de a szakember szerint ezek előbb-utóbb kiöregednek, nyugdíjba vonulnak, az új generáció pedig remélhetőleg nem követi őket, és nem veszi át ezeket a szokásokat. A perspektívát abban látja, hogy ha szakaszos bérrendezés útján az orvosok is eljutnak oda, hogy munkájukért tisztességes bért kapnak, akkor tényleg büntessék azt, aki ezután is hálapénzt fogad el. Németországban az a gyakorlat, ha egy beteg mindenáron ki akarja fejezni háláját az orvos iránt, akkor mutatnak neki egy közös perselyt, ahova bedobhat 10 eurónál nem nagyobb összeget. Ebből aztán az osztály vesz kávét, csokoládét, süteményt rendelnek. A másik, ami előbb-utóbb Magyarországon is meghonosodik és felváltja a paraszolvenciát, az a magánbiztosítók és a co-payment (a közfinanszírozott egészségügyi termékek, illetve szolgáltatások igénybevételéért az igénybe vevő által fizetett, fix összegű díj) rendszer kiépülése. Szóba kerültek a rezidensek is. Beszélgetőpartnerem be is mutatott néhányuknak. Megtudom, jó, ha van közöttük olyan, aki egy év alatt 2 csokit meg esetleg 5000 forint hálapénzt kapott. Néha ez is sok. A fiatalabb orvos korosztály, a 30 és 40 év közöttiek számára – feleséggel, két gyerekkel, svájcifrank-lakáshitellel – nem akkora összeg a hálapénz, mint sokan gondolnák. Ha két orvos szülőnek összejön a hiteltörlesztés, kettőjüknek az 50-60 ezer forint havonta úgy, hogy éjjel-nappal dolgoznak, már valamennyire ki vannak segítve. A doki szerint 28 ezer magyarországi gyakorló orvos közül mindig azzal a 300-400 nagyon befutott és drága orvossal példálóznak, akik valóban zsebre tesznek milliókat, de a nagy többségre ez nem jellemző. Amíg nem lesz az orvosoknak is annyi fizetésük, hogy ne nyomorogjanak, és tisztességesen meg tudjanak élni belőle, addig nem várható a paraszolvencia ügyének megoldása sem, mint ahogyan egyhamar a magyar betegből sem lesz angol beteg – sajnos.