Réthelyi leköszön - bővül a Nefmi feladatköre


Réthelyi Miklós leköszönő nemzeti erőforrás minisztert jó érzéssel tölti el, hogy bár korábban sokat támadták a minisztériumot, mondván, túl nagy területet fog át, a tárca - mint az MTI-nek szombaton adott interjúban elmondta - nemcsak megmarad, hanem feladatai bővülnek a társadalmi felzárkózás ügyével és az egyházakkal való együttműködéssel.
A miniszter az MTI-nek nyilatkozva felidézte: a kormányalakítás óta nagyon sok kritika érte a minisztériumot, azt kifogásolva, hogy a működése áttekinthetetlen és kezelhetetlen. Ezzel kapcsolatban különböző elképzelések is napvilágot láttak, hogy a tárca milyen csoportosításban működne jobban. Mint
Réthelyi Miklós
elmondta, már 2010 nyarán felvetődött, hogy a felzárkózás területének is a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában (Nefmi) lenne a helye. Hasonló a helyzet az egyházakkal is, hiszen azoknak iskolái, kórházai, szociális és kulturális intézményei egyaránt vannak, így a szoros együttműködés révén hatékonyabbá válhat a kormányzati munka - mondta a miniszter. A kormány számára a Nefmi az indulástól kezdve kiemelt minisztérium volt, az pedig, hogy további területekért felel a jövőben, azt igazolja, hogy a tárca hatékonyan működött az elmúlt két évben és működik jelenleg is - hangsúlyozta Réthelyi Miklós. A miniszter a legnagyobb eredmények közé sorolta a minisztériumnak - azon belül a szociális államtitkárságnak - a család jelentőségének növeléséért végzett munkáját. Mint Réthelyi Miklós megjegyezte: az ország uniós soros elnöksége révén pedig Európa-szerte is hangsúlyos szerepet kapott a család, a generációk közötti kapcsolattartás, valamint a demográfiai problémák kezelése. Ezenfelül jelentős lépésnek nevezte a dohányzás visszaszorításáért tett intézkedéseket, amelyekért - mint mondta - az egészségügyi államtitkárságnak komoly harcot kellett vívnia. Pedig ennek haszna ha nem is féléven belül, de rövidesen látható lesz az egészségügyi statisztikák változásában - jelentette ki a miniszter. Hasonlóan sikerként könyvelte el azt is, hogy miután az iskoláztatási támogatást összekötötték az iskolába járással, a 16 év alatti korosztályban lényegesen csökkent az iskolakerülők száma. Voltak ugyanakkor nehéz helyzetek is az elmúlt két évben, amikor a Nefmi államtitkárainak meg kellett vívniuk küzdelmeiket saját elképzeléseikért - mondta Réthelyi Miklós.
Szócska Miklós
egészségügyi és
Hoffmann Rózsa
oktatási államtitkárnak például sokszor kellett kritikus kérdésekben kiállniuk a parlamentben, valamint az országot járva szakmai, illetve lakossági fórumokon is - közölte. Kitért arra is, hogy a Nefminek foglalkoznia kellett olyan visszaéléssel is, mint a rokkantsági kedvezményekkel visszaélés egyes helyeken, amelyről a tárca is a sajtóból értesült. Többi között ezért is volt szükség a rokkantnyugdíjas-rendszer felülvizsgálatára, de hasonló elvek miatt szigorították a gyógyszerfelírási szabályokat is. A leköszönő miniszter a jövőjéről szólva azt mondta: szívesen visszatérne korábbi munkahelyére, a Semmelweis Egyetemre, ahol jelenleg fizetés nélküli szabadságon van. Ugyanakkor azt is reméli, hogy más módon, de a továbbiakban is lehetősége lesz arra, hogy az elmúlt kétéves kormányzati tapasztalatát a kormány érdekében a jövőben is kamatoztathassa - mondta Réthelyi Miklós.
Szijjártó Péter
, a kormányfő szóvivője csütörtökön jelentette be, hogy lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, a tárca új vezetőjének
Balog Zoltán
társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel
Orbán Viktor
miniszterelnök. A miniszterelnök megköszönte a távozó tárcavezetőnek az elmúlt két évben végzett munkáját, és nagyrabecsüléséről biztosította őt. Balog Zoltán a miniszteri jelölését nagy megtiszteltetésnek nevezte, a megbízatást elvállalta. Az MTI-hez eljuttatott közleményében Balog Zoltán azt írta: terveiről és minden egyéb részletkérdésről a parlamenti bizottsági meghallgatásokon kíván beszámolni.