Közélet

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője visszautasítja az antiszemitizmus vádját

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője visszautasítja az antiszemitizmus vádját

2012. március 6., kedd
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője visszautasítja az antiszemitizmus vádját

Visszautasította az antiszemitizmus és a zsidóellenes érzelmek vádját Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden az MTI-nek nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy Kertész Ákos budapesti díszpolgári címe visszavonásának semmi köze nincs az író vallásához, származásához.

A 80 éves, Kossuth-díjas író sajtóirodája vasárnap közölte, hogy

Kertész Ákos

február 29-én Kanadába távozott, és ott menekültstátust kért. Döntését azzal indokolták, hogy az író ellen az Amerikai Népszavában megjelent cikke után "politikai hecckampány" indult és a kormánypárti sajtó is támadta őt, aminek következtében Kertész Ákost állandó fizikai zaklatások, fenyegetések érték, az életét veszélyben érezte. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kedden azt közölte: Kertész Ákos Kanadába távozása különös súllyal hívja fel a figyelmet arra, "hova juttatta Magyarországot az egyre hangosabb antiszemitizmus". A Mazsihisz közleménye szerint az írót ért kritikák jogosak és megkérdőjelezhetetlenek, "azonban az ellene indult túlzó és ízléstelen támadások végül oda vezettek, hogy a szélsőjobboldali hecckampány hatására a budapesti Városházát uraló konzervatív többség, zsidóellenes érzelmektől is indíttatva, megfosztotta őt díszpolgári címétől".

Németh Zoltán

, a díszpolgári cím visszavonásáról szóló tavaly szeptemberi indítvány egyik előterjesztője az MTI-nek nyilatkozva leszögezte: a döntésnek semmi köze nem volt Kertész Ákos vallásához és származásához. A fővárosi frakcióvezető határozottan visszautasította az antiszemitizmus és a zsidóellenes érzelmek vádját. Mint felidézte, korábbi érvelésük szerint "Kertész Ákos nem méltó arra, hogy továbbra is a főváros díszpolgára maradjon, érdemtelenné és méltatlanná vált azon magyargyalázó kijelentései után, amelyeket az Amerikai Népszavában megjelentetett". A Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője úgy vélekedett: az író soraival minden magyart megsértett, beleértve a keresztényeket, a zsidókat és a vallásukat nem gyakorlókat. Az Amerikai Népszavában tavaly augusztus 29-én megjelent nyílt levélben Kertész Ákos úgy fogalmazott: "a magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: "ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ". De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!" - olvasható az írásban. Kertész Ákos szeptember 2-án az MTI-vel azt közölte: amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, s véleménye szerint azt itthon nem kérhetik rajta számon. Az író szeptember közepén azonban helyreigazította viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt az állítását, amely szerint "a magyar genetikusan alattvaló" volna. Helyreigazítását a következő módon fogalmazta meg: "helyesen ilyen mondat nincs". A kormány nevében

Halász János

, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára egy interpellációra válaszolva szeptember 12-én a parlamentben azt mondta, hogy Kertész Ákosnak bocsánatot kell kérnie az Amerikai Népszavában augusztus végén megjelent nyílt levelében írtak miatt, s "amennyiben nem kér bocsánatot, a kormány szemében méltatlanná válik a Kossuth-díjra". Októberben

Orbán Viktor

miniszterelnök ugyancsak az Országgyűlésben egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: kétségkívül lehangolja az embert, ha egy Kossuth-díjas író "rasszista szamárságokkal traktálja a hallgatóságot". A Fővárosi Közgyűlés tavaly szeptember 21-én visszavonta Kertész Ákos díszpolgári címét, azzal az indokkal, hogy az író a soraival az egész magyarságot, s így a főváros polgárait is megsértette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.