Rezidensügy: Volford szerint nem becsülik meg kellőképpen a közszolgákat + VIDEÓ

Csütörtökön folytatódnak a tárgyalások a felmondólevelüket letétbe helyező rezidensek és a kormány képviselői között. Volford Gábor, a Magyar Rezidens Szövetség szegedi alelnöke bizakodó, noha a megállapodás szerinte is még messze van. A 2500 rezidens és szakorvos március végéig vár. Ha addig nem teljesítik követeléseiket, aktiválódnak felmondóleveleik…

– Mennyiben hasonlít a szegedi rezidensek helyzete az országoshoz?

– A szegedi rezidensek helyzete az országos átlagnak felel meg. Annyiból talán jobb – a klinikai központ sajátosságaiból adódik –, hogy egy szélesebb spektrumú beteganyaghoz férnek hozzá, és ebből nagyobb tapasztalatot gyűjthetnek. Ugyanakkor, ha az anyagi oldalát nézzük a dolgoknak, semmivel sem jobb a helyzetük, mint az országos átlag. Itt is közalkalmazotti fizetést kap a legtöbb kolléga. Egy kezdő rezidens vagy szakorvos-jelölt – ügyeletektől függően – 80-110-120 ezer forintot visz haza havonta. Legtöbbjük 4-6 ügyeletet vállal a főmunkahelyén, kiegészítő munkája szinte mindenkinek van. Így tudnak havi körülbelül 300 órányi munkával egy élhető fizetést összekapargatni, ami előbb-utóbb nyilván a munka minőségének a rovására megy.

– Hány orvos helyezte letétbe felmondólevelét a tárgyalások befejezéséig és ebből mennyi szegedi?

– Országosan 2500 kollégáról van szó. Az akció formája is mutatja, hogy anonimitásra törekszünk, nem szeretnénk semmilyen régióban helyi számokat mondani. Mivel az akció jelenleg is folyamatban van, de a tárgyalások elkezdődtek, ezért az aktiválódást március végére kitoltuk, ezért nem szeretnénk a kollégák helyzetét addig is veszélyeztetni.

– Milyen stádiumban vannak a tárgyalások? Elnökük a napokban úgy fogalmazott, messze még a megoldás...

– A megállapodástól még messze vagyunk, viszont a múlt év végén, gyakorlatilag az utolsó napokban a kormányzat részéről érkezett megkeresés, amely szerint a kezdő lépésekre elegendő forrást tudnak biztosítani. Gyakorlatilag 20-40 milliárdos nagyságrendű összegről van szó. A miniszterelnök úr korábban nyilatkozta, hogy a chipsadó, a népegészségügyi termékdíj teljes összege a bérrendezésre fordítódik. Ha ezt az első lépést meg tudjuk tenni, akkor az már elegendő lökést adhat a kollégáknak ahhoz, hogy reálisan tudjanak gondolkodni a magyarországi munkavállalásról. Az aktuális tárgyalások csütörtökön indulnak, és nyilván az egyeztetések folyásától függ majd, hogy a továbbiakban milyen akciókat kezdeményezünk. Hangsúlyozom, a felmondási akció nem szűnt meg, csak az életbe lépése tolódott el. Illetve marad a MOSZ (Magyar Orvosok Szövetsége) és a Magyar Rezidens Szövetség által közösen meghirdetett ügyeleti akció is, csak a kötelezően vállalható ügyeleteket fogják a kollégák a jövőben teljesíteni, az önként vállalt túlmunkát pedig visszautasítják. Ehhez is több mint 2000 kolléga csatlakozott. Az ügyeleti akcióval kapcsolatban annyi újdonság van, hogy amikor bejelentette a MOSZ, akkor már a kórházak és klinikák többsége elkészítette a januári ügyeletek listáját, ezért ezt nem kívántuk felborítani. Itt is a várható fennakadások februártól fogják éreztetni hatásukat. Tavaly év végén elfogadásra került a Munka Törvénykönyvben egy olyan módosító javaslat, hogy az egészségügyi dolgozók sem dolgozhatnak 12 óránál többet egyhuzamban, hacsak ehhez ők hozzá nem járulnak. A mai rendszerben ez gyakorlatilag az ügyelet felállítását sehol nem teszi lehetővé, mivel legtöbb helyen 16 órás ügyeletek vannak.

– Vállalkozásban megoldható lenne az ügyelet, csak akkor egyfajta kényszer nehezedne az orvosokra.

– Igen, ezek az úgynevezett kényszervállalkozások. Megoldható a rendszerben, hogy vállalkozókkal a lyukak egy részét betömjék, de az összes rést nem fog sikerülni feltölteni. Érdekes kérdés, miért éri meg a magyar államnak, hogy a vállalkozóként dolgozóknak sokkal többet kifizessen, ugyanakkor a saját alkalmazottjának nem hajlandó kifizetni az elvégzett munkáért járó tisztességes bért.

– Mi az, amiből a tárgyalásokon egy jottányit sem hajlandók engedni?

– A munkakörülmények javítása, illetve a bérek érezhető fejlesztése ilyen követelés. Többször elhangzott, hogy egy nettó 100 ezer forintos bérnövekmény az, ami a minimális cél volna. Ha ennek akár több kisebb lépcsőben való teljesülését is látni fogjuk, akkor az elfogadható. Az első ajánlat alapján egy 50-60 ezer forint körüli első lépcsős béremelés látszik megvalósíthatónak.

– Hány körben, lépcsőben tartják elfogadhatónak a bérfejlesztést?

– Első lépcsőként március az a határidő, amikorra az elmondottaknak meg kellene valósulniuk. A továbbiakat értelemszerűen a tárgyalások döntik el, milyen ütemezésben történjen meg a bérfejlesztés. Ha az első lépések nem teljesülnek, akkor meg fognak akadni a tárgyalások és életbe lép a felmondó akció. Bízunk benne, hogy erre nem kerül sor. Összehasonlításképpen mondom csak el, hogy a magyar orvosok követelése erőteljesen az itthoni gazdasági átlaghoz igazított, hiszen Szlovákiában 2200 eurós béreket kapnak a kollégáink. Ezért nem hiszem, hogy jogosak lennének a kritikák, miszerint túl sokat követelünk. Azt szeretnénk csupán elérni, hogy ne kényszerből dolgozzanak a kollégák 3-4 helyen, hanem egy normális fizetésből tudják eltartani családjukat.

– Az önök akciójától függetlenül nőtt-e, stagnál-e a külföldre vándorló orvosok száma?

– Sok kolléga azért halasztotta el a külföldi munkavállalását, hogy megvárja, hogyan fut ki az akció. Nem állítjuk, hogy ezzel teljesen meg lehet állítani a migrációt. Még így is öt-tízszeres bérkülönbségek maradnak, és a munkakörülmények meg a továbbfejlődés lehetőségei is teljesen másak külföldön, mint kis hazánkban. Az viszont biztos, számos embernek nyújt lehetőséget egy érdemi béremelés, főleg olyannak, aki jelenleg még vacillál. Ha látja itthon a jövőjét és hosszú távú életpálya rajzolódik ki előtte, hogy érdemes itthon orvosnak lenni, akkor nem fog külföldre távozni.

– A másik nagy falat a külföldön ragadt orvosok hazacsalogatása lesz.

– Valóban, a jövő nagy feladata ez lesz a kormányzatnak. Az MRSZ és a MOK is adott le az életpályamodell és a bérfejlesztés kapcsán számos háttéragyagot, amit használhatnak a kormányzati források. Az elmúlt évben kevéssé tűnt úgy, hogy ezeknek érdemi hatásuk lenne, ezért is kezdtük meg az akciónkat. A külföldön dolgozók hazacsábításnak a módja a munkakörülmények javításában rejlik, illetve, hogy idehaza is olyan fajta eszközpark és kutatási lehetőség álljon a kollégák rendelkezésére, ami a kinti lehetőségekkel felveheti a versenyt. Az is fontos lenne, ha a kollégák külföldön szerzett tanfolyamait az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal elfogadná, illetve a kint szerzett tapasztalatok iránt nyitottabbak lenne a hazai rendszer, hogy ezeket az itthoni betegellátásba be lehessen építeni. Ha ezt megnehezítik vagy gátolják, nyilván a hazatérők lelkesedésének is szárnyát szegik, pedig nagyobb odafigyeléssel ezekből a tapasztalatokból nemcsak az egészségügy, de az egész társadalom profitálhatna.

– A pedagógusoknál elkészült az életpályamodell, noha még nem tudni, milyen keretből fogják finanszírozni. Az orvosi életpályamodell miért késlekedik?

– A kormányzat egyszerűen nem készítette el, pedig mi és az orvosi kamara is leadtunk ilyen életpályamodell-javaslatokat. Az elmúlt 20 évben említés szintjén gyakran fölmerült a téma, de valós tárgyalások soha nem folytak. Nem látom, mi ennek az oka. Olyan nehéz lenne megvalósítani? Sajnos, olyan országban élünk, ahol a társadalom fenntartóit, értékteremtőit, közszolgáit az állam nem képes megbecsülni. Értem ez alatt az orvosokat, pedagógusokat, tűzoltókat, rendőröket. Valahogy ezt kéne helyre tenni. A húsz év alatt, ami a rendszerváltás óta eltelt, ezeknek a problémáknak egy jó részére már lehetett volna megoldást találni, csak talán a szakmai szervezeteket meg az érintetteket is néha meg kellene kérdezni.

Tekintse meg a Telin TV Volford Gáborral készített interjúját!