Gyászindulóval emlékeznek Vásárhelyen a szovjet intervencióra


Koszorúzással és megemlékezéssel ér véget Hódmezővásárhelyen a Nemzeti Emlékezet Hete programsorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprásának 55. évfordulóján.
November 4-én, pénteken 11 órától, a Nagy Imre sétánynál
Gyulai József
akadémikus, Hódmezővásárhely díszpolgára emlékezik ötvenhat áldozataira, aki 1956 ezen napján, a forradalom miniszterelnökének rádióbeszéde hatására az országban egyedülálló módon, gyászindulót komponált. 1956. november 4-én hajnali négy órakor elhangzott a jelszó – „Mennydörgés” – és ezzel a szovjet csapatok megkezdték az október 23-án kirobbant magyar forradalom és szabadságharc leverését.
Nagy Imre
felhívása 5 óra 20 perckor hangzott fel a rádióban: "Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak." Hódmezővásárhelyen az Emlékponttól pár lépésnyire, az akkori Sztálin út 28. számú házában (a forradalom alatt Kossuth Lajosra keresztelték át a város főutcáját) Nagy Imre szavainak hatására egy 23 éves fiatalember a benne tomboló haragot, elkeseredettséget és indulatot kottára vettette és gyászindulót komponált. A zenemű szerzője, Gyulai József Széchenyi-díjas kutatóprofesszor, akadémikus a forradalom alatt a Bethlen Gábor Gimnázium fizikatanára, a diákság egyik védője, kísérője volt azokban a vészterhes időkben. Az Emlékpont és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Városának szerevezésében megrendezésre kerülő emlékműsorban november 4-én, pénteken 11 órától felhangzik az ötpercnyi drámai zene, az egyetlen, mely 55 évvel ezelőtt azon a tragikus napon Magyarországon született.