Közélet

A bornapilap – egy korty minőség az interneten + FOTÓK

A bornapilap – egy korty minőség az interneten + FOTÓK

2011. szeptember 29., csütörtök
A bornapilap – egy korty minőség az interneten + FOTÓK
Az interneten akadtunk bele egy új, igényes borászati portálba, ami mögött ismerős nevet fedeztünk fel: Dlusztus Imrét, a Délmagyarország egykori, a Szegedi Egyetem jelenlegi főszerkesztőjét, borszakírót, több borászati könyv szerzőjét, szerkesztőjét. Beszélgetésre invitáltuk, hová máshová, mint egy bortékába. „Az elitbor.hu 500 ezer karakter szöveg és 2000 fotó, ez egy ilyen vastag könyv lenne, ha nyomtatnánk” – fogad mosolyogva, s mutatja az ujjával a képzelt kötet nagyságát, miközben a Filoxéra Bortékában foglalunk helyet beszélgetésünkhöz. Egy palack kövidinkán akadt meg tekintete, felemelte, s az apjáról kezdett mesélni mielőtt még az internetes magazin felé evezhettünk volna. „Apám pedagógusként kapott szolgálati földet Mórahalmon, két hold kukoricát, amivel sokat szenvedtünk, így elcserélte egy belterületi, körülbelül 400 négyszögöl szőlőre, és annyira jó helyen volt, a házak között, hogy minden évben tökéletesen beérett a kövidinka szőlőnk, és a parasztemberek nem akarták elhinni, hogy 20-21 fokos mustot ad. Ma is a számban érzem az ízét. Mindig is ezt keresem” – mondta, és ekkor kóstoltuk meg azt a palackot, amit beszélgetésünk kezdetén a hűtőbe tettünk. „Na, ez az?” – kérdeztem. „Ez gyönyörű, ezt kerestem” – bólintott egy szelídet az újabb korty galántai kövidinka után, s elmondta, hogy az új internetes magazin kiteljesülése annak a motivációnak, ami az első szegedi borfesztivál szervezésekor fogant, s azóta is terebélyesedik. „Nagyon mélyponton volt a Szeged környéki, és nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész alföldi borkultúra akkoriban. Megszűnt az algyői palackozó, a szőregi feldolgozó, majd jött a hamisítási botrány. Ahogy elkezdtük a fesztiválozást, úgy lett egyre népszerűbb az ügy” – fűzte hozzá. A borszakíró szerint két irányból is elindult Magyarországon a minőségi változás. Egyrészről megjelentek a családi gazdálkodások, a jó gazda attitűd, ahol nem a mennyiség volt az elsődleges, hanem a minőség, majd később egy jó tízévnyi tapasztalattal már le tudták szűrni maguknak a borászok azokat a konzekvenciákat, amiből tovább építkezhetnek.

A borászati, szőlészeti sokszínűség országa

„El kell fogadnunk, hogy az országunk jövője a fehérbor. A vörösborokkal a világfajtákban nem vagyunk versenyképesek. Magas minőségű burgundi és bordeaux-i vörösöket készítünk, de ezeknél vannak a világban szebbek. Viszont ha hungarikumokra építünk, a vörösöknél a kadarkára számíthatunk, a fehéreknél pedig nagyon széles a skála. Hazánkat mint a borászati, szőlészeti sokszínűség országát kellene eladni. A világ bortermelésében Magyarország nem éri el az egy százalékot, ezzel nem tudunk versenyezni. Viszont mi itt sokkal több szőlőfajtából készítünk bort, mint az összes más borhagyományokra építő ország. Bordeaux-ban öt fajtával bíbelődnek 130 ezer hektáron. Nálunk 70 ezer hektáron mintegy 80 olyan fajtánk van, melyekkel foglalkozunk” – festette le a lehetőségeket Dlusztus Imre, hozzátéve, hogy az elitbor.hu is arra szolgál, hogy feltárja ezt a sokszínűséget. „Nem véletlen, hogy a borászok bemutatásánál odaírom, hogy milyen szőlőkkel foglalkozik. Van olyan egri termelő, aki 17-féle fajtából készít bort. Nálunk át lehet élni azt a fantasztikus izgalmat, hogy akárhol ledugunk egy szőlővenyigét, abból bor készülhet.”

120 borász, napi 4-5 palackkal

És hogy miért: mert a Kárpát-medencéről beszélünk. Egy rendkívül vízgazdag környezetről, kiváló mikroklímával, és nagyon gazdag, sokféle talajösszetétellel. „Régen azt tanították, hogy Magyarország ásványi anyagban szegény, ipari, agrár ország. Ez így nem igaz. Ásványi anyagokban igenis gazdag ország vagyunk. Nemcsak az számít ásványi anyagnak, amit fosszilis anyagként hasznosítani tudunk, hanem az a vulkanikus talaj is például, amibe a szőlő leereszti a gyökerét” – érvelt a szakember, aki mindezek bemutatására készítette el ezt az új, online, naponta frissülő magazint, ami tulajdonképpen egy borászati napilap az interneten. „Ez a mű majd akkor válik teljessé, ha a terv szerint karácsonytól sikerül a borászokkal kötött megállapodások alapján maradéktalanul és folyamatosan begyűjteni majd az összes friss információt. 120 borász jelenik meg a portálon. Átlagosan 2000 bort hoznak ki évente, ez naponta 4-5 palack. Ha gördülékenyen kiépül a kommunikációs csatorna, akkor már ennyi friss hírünk van minden nap. Új technológiák megjelenése, szőlőültetések, kísérletezések, borvacsorák, ki-ki milyen fesztiválon vett részt, milyen versenyt nyert stb. Mert az a tapasztalatom, hogy bár sokat dolgoznak a borműveseink, de nem kommunikálnak jól, aminek egyszerű a magyarázata: nem jut már rá energiájuk, idejük, hiszen mivel jórészt családi vállalkozásokról van szó, legalább 7-8 különböző szakmát látnak el” – fogalmazott, kiemelve, hogy az elitbor.hu fő támogatója és névadója az L-IT Group s annak borszerető cégvezetője, Szűcs Zoltán, akivel mi más hozta volna össze az online bornapilap főszerkesztőjét, mint a futball és a bor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.