A főjegyző leváltása mellett érvel a városüzemeltetési bizottság (FRISSÍTVE)


A Mars téri pavilonbontások kapcsán született jogerős bírósági döntésre hivatkozik a testület, mely szerint konkrét szakmai hiányosságok is említhetők Mózes Ervin tevékenysége kapcsán. A városüzemeltetési bizottság ezért újabb ponttal egészítette ki szerdán Gyimesi Lászlónak a címzetes főjegyző leváltására irányuló indítványát. Mózes Ervin szakmai csacsiságnak nevezte az anyagot.
Mint arról hétfőn beszámoltunk,
Mózes Ervin
címzetes főjegyző
a Fidesz-KDNP frakció. Ezzel kapcsolatban
Gyimesi László
tanácsnok nyújtott be előterjesztést a csütörtöki közgyűlési ülésre. Szerdán a városüzemeltetési bizottság is napirendjére tűzte az ügyet, s olyan módosító indítványról határozott, mely újabb ponttal egészíti ki a Gyimesi-féle beadványt. A testület által elfogadott határozat úgy fogalmaz, konkrét szakmai hiányosságok is alátámasztják a címzetes főjegyző alkalmatlanságát. Nevezetesen egy közigazgatási perre hivatkoznak, mely 2006-ban indult, s 2010 márciusában emelkedett jogerőre. "A jogerős ítéletben hatályon kívül helyezésre kerültek azok a jegyző által hozott határozatok, amelyeket tűzveszélyességre hivatkozással a jegyző rendelt el a Mars téri felépítmények elbontása érdekében.
<....>
a 2005. évben a jegyző több mint 100 felépítményre rendelte el saját hatáskörében építéshatósági jogkörben eljárva a bontást a Mars tér területén. A jogerős bírósági döntés alapján Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a közigazgatási hivatallal együtt pervesztes lett. Ezt a tényt a bírói eljárás során az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek által készített műszaki szakértői vélemény egyértelműen rögzítette. A perben kirendelt tűzvédelmi szakértői véleményt készítő igazságügyi szakértő pedig minden kétséget kizáróan leírta, hogy a Mars téri pavilonokra a jelenleg hatályos és a korábban hatályban lévő tűzvédelmi jogszabályokban építményekre megállapított tűzvédelmi követelményeket a piactéri pavilonokra nem lehet alkalmazni. Már a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal a másodfokú határozatainak meghozatalában azon részt, hogy a pavilonok szabálytalanul építési engedély nélkül épültek, megváltoztatta, sőt, megváltoztatta az elbontó határozatoknak azon hivatkozását, mely a Mars tér átépítésének 2004. évi határozatára hivatkozott.
<...>
a jegyző 30 éves közigazgatási múltja alapján nem ismeri fel azokat a létesítményeket, amelyekre az építési törvény hatálya alkalmazható. Ebből következően a kiadott jegyzői határozatok alapján információnk szerint közel 100 pavilont bontatott el a jegyző, úgy, hogy arra jogszabályi alapja nem is volt. A helyzet bonyolultságát és a jegyző hibás jogalkalmazását fokozza, hogy többen, akik nem tettek eleget - a jogerős bírósági ítéletben is megállapított - törvénysértő határozatban foglalt bontások önkéntes teljesítésének, úgy azokra szintén jogellenesen kényszerbontást rendeltetett el, melynek költségét a pavilon tulajdonosaira hárította, illetve végrehajtási eljárás keretén belül behajtatta. Szeged Megyei Jogú Város vezetése, beleértve a jegyzőt is, tudomásunk szerint a képviselő-testületet erről nem tájékoztatta, és nem tájékoztatta Szeged város lakosságát is" - szól az anyag. A városüzemeltetési bizottság tehát a fentiek szerinti módosító indítvánnyal egészítette ki a Gyimesi László-féle, a
címzetes főjegyző felmentésére irányuló előterjesztést
.
Mózes Ervin: Szakmai csacsiság a városüzemeltetési bizottság anyaga
A címzetes főjegyző a SZEGEDma.hu-nak úgy reagált, a bírósági döntés nem a jegyzői, hanem a korábbi nevén közigazgatási hivatal másodfokú határozatát érintette. "A jegyzői határozatot az apparátus készíti elő, mégpedig a tűzoltósági véleményre alapozva. Ha az apparátus ilyen véleményt kap, nem is tudja felülírni - ennyit az elsőfokú határozatokról. Ami a per részét illeti, az elsőfokú határozatokkal szemben soha senki nem tud közigazgatási perrel fordulni a bírósághoz, hiszen előbb, másodfokon az akkori nevén közigazgatási hivatal járt el. Az pedig szintén nem tudott mást tenni, mint a tűzoltósági döntéseknek megfelelő határozatot hozni. Amikor tehát az ügy perszakba, bíróságig jutott, nem a jegyzői határozatot ítélték meg, hanem a közigazgatási hivatal másodfokú határozatát. Egész egyszerűen ebben a tekintetben szakmai csacsiságnak minősíteném a városüzemeltetési bizottság anyagát. Az ügyben csütörtökön a közgyűlés előtt részletesen kifejtem majd álláspontomat" - mondta portálunknak Mózes Ervin.
