Közélet

Gördülékenyebb pályázati rendszert hoz az Új Széchenyi Terv

Gördülékenyebb pályázati rendszert hoz az Új Széchenyi Terv

2011. február 4., péntek
Gördülékenyebb pályázati rendszert hoz az Új Széchenyi Terv
A csökkenő bürokráciára és a bírálati idő rövidülésére is felhívta a figyelmet Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, aki pénteken vállalkozók előtt beszélt az Új Széchenyi Tervről (ÚSZT). Az államtitkár a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában elmondta, hogy a ÚSZT egyik kiemelt programjaként támogatott ELI végrehajtását a minisztérium felügyeli, s minden segítséget megad annak sikeréért. Elkezdte a fejlesztéspolitika átalakítását a kormány, mellyel kapcsolatban Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kiemelte, hogy míg korábban 24 jogszabály rendelkezett a támogatási folyamatról, most egy kormányrendeletben foglalták ezt össze. Egyszerűsödik és gyorsabb is lesz az új pályázati rendszer, így átláthatóbb, s ezáltal hatékonyabb is. A változtatások közül Molnár Ágnes példaként említette, hogy a bíráltai idő rövidül, akárcsak a kifizetések időtartama. Az Új Széchenyi Tervvel (ÚSZT) kapcsolatban elmondta, hogy lehetőség lesz a pályázatokat CD-n is benyújtani a papír alapú mellett, pozitívum továbbá, hogy a számlakifizetések ideje a korábbi hatvan napról 45-re csökken. A már megszokott 40-50 oldalas adatlapok a könnyített pályázatoknál mindössze 8 oldalasak lesznek, és az adatmezők száma is töredékére csökkent, akárcsak a mellékletek. Változás az is, hogy a jogorvoslat lehetőségével már a támogatási folyamat első pillanatától élhetnek az érintettek. Molnár Ágnes hangsúlyozta azt is, hogy bizonyos tekintetben nagyobb körültekintést is igényel az ÚSZT, hiszen ezentúl már csak egy alkalommal lesz mód a hiánypótlásra.

„Az ELI az összefogás programja”

Az ELI az Új Széchenyi Terv nemzeti programjai között szerepel, ami Molnár Ágnes szerint bizonyítja, hogy az ÚSZT reményt és lehetőséget is jelent. „Ez a program egy lehetőség, de nemcsak Szeged városa és a térség számára, hanem az egész ország és a nemzetközi élet számára is” – hangsúlyozta. Miután a kormány döntött az ELI támogatásáról, elkezdődött a program végrehajtása. Az államtitkár a célok között szólt a magyarországi tudományos- és gazdasági élet összefogásának szükségességéről, mely szerinte az ELI sikerének feltétele. „Kutatási infrastruktúrafejlesztési programra Magyarország még ennyi forrást nem költött, ezért mindenben támogatja megvalósulását a kormány” – szögezte le. Hozzátette, hogy a szükséges szerkezeti átalakításokat már elkezdte a szaktárca az ELI végrehajtása során. „A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogja felügyelni a program végrehajtását éppen azért, mert ez egy emblematikus programja hazánknak, ami óriási forrás kihelyezésével jár” – tájékoztatott Molnár Ágnes. A források felhasználásának átláthatónak kell lennie, ennek a feltételrendszerét most alakítja ki a szaktárca. Az államtitkártól megtudtuk, hogy a minisztérium együttműködik a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA), és folyamatosan figyelemmel kísérik az ELI program megvalósulását. Molnár Ágnestől elmondta, hogy a kormány tudománypolitikai tanácsa is figyelemmel kíséri a szegedi szuperlézert, s minden segítséget megadnak a sikeres megvalósuláshoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.