Hódmezővásárhely az első magyar Cittaslow város

A Cittaslow települések Skóciában rendezett találkozóján Hódmezővásárhely az első magyarországi városként felvételt nyert a világ 20 országának mintegy 140 települését egyesítő nemzetközi mozgalomhoz – jelentette be az alföldi város csütörtöki közgyűlésén Lázár János polgármester.
Hódmezővásárhely a szövetség magyarországi központjaként a jövőben a hazai települések csatlakozását is segíti. November utolsó napjaiban, a skóciai Perth-ben rendezett nemzetközi találkozón a Cittaslow mozgalom vezetői hivatalosan is bejelentették: Hódmezővásárhely Magyarországról elsőként felvételt nyert a világ 20 országának mintegy 140 települését egyesítő Cittaslow szövetségbe – jelentette be
Lázár János
polgármester a város mai közgyűlésén. Az ülésen elhangzott: Hódmezővásárhely képviselő-testülete 2008. augusztus 7-én döntött arról, hogy csatlakozást kezdeményez a magyarul leginkább ’élhető városok szövetségének’ fordítható nemzetközi mozgalomhoz. Az eltelt idő alatt kidolgozták a csatlakozás programját, pontról pontra átvizsgálták a várost a teljesítendő kritériumok alapján. A felvételi eljárás lezárásaként 2010 szeptemberében
Gian Luca Marconi
, a nemzetközi Cittaslow szervezet elnöke,
Arnoud Rodenburg
alelnök, valamint
Pier Giorgio Oliveti,
a Cittaslow központ igazgatója sajtótájékoztató keretében jelentették be: Hódmezővásárhely megfelel a mozgalom elvárásainak, a csatlakozásról pedig a skóciai konferencián születik döntés. Az perthi találkozón, ahol
Havasi Katalin
települési képviselő és
Almási István
alpolgármester képviselte a várost, hivatalosan is bejelentették: új város és ezzel egy új ország csatlakozott a Cittaslow mozgalomhoz. Lázár János polgármester Hódmezővásárhely csütörtöki közgyűlésén elmondta, két fontos feladat áll a város előtt: meg kell kezdeni a nemzetközi szervezettel való együttműködést és a mozgalom hazai központjaként támogatni kell a magyar települések csatlakozását. Cittaslow szövetséget - az olasz „citta” azaz város és az angol „slow” azaz lassú szavakból álló kifejezést leginkább nyugodt, élhető városnak fordíthatjuk - 1999-ben négy olasz kisváros: Bra, Greve in Chianti, Orvieto, Positano alapította. Napjainkban a világ 20 országának - Ausztrália, Ausztria, Belgium, Dánia, Dél-Korea, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Új Zéland, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország és az Amerikai Egyesült Államok - mintegy 140 városa követi a mozgalom célkitűzéseit. A szövetség tagjai felismerve, hogy az élet minden területén a rohanás vált meghatározóvá, amely zajossá, zsúfolttá, személytelenné és nyugtalanná tette a városokat, új alternatívát kínálnak: a nyugodt várost. Ez a Cittaslow, ahol az erőszakos fejlesztéssel, a környezet kizsákmányolásával szemben a mindennapi élet minőségén, a helyi sajátosságokon és értékeken van a hangsúly. A Cittaslow szövetség célja a városi, regionális környezeti sajátosságok védelme, fejlesztése; a helyi kultúrán és tradíciókon alapuló termékek előállításának ösztönzése; a hagyományos termelési eljárások fenntartása; olyan fejlesztéspolitika kialakítása, amely elsősorban a közösség igényeihez igazodó, annak történelmén, kultúráján, hagyományain alapuló beruházásokat valósít meg; de mindenekelőtt a helyi közösség erősítése, védelme, a városban élők életminőségének javítása.