Kohári Nándor: Még ma is kiemelt nyugdíj jár a forradalom leverőinek

A Fidesz Nyugdíjas Klubjának vendége volt Kohári Nándor, az előző ciklus önkormányzati képviselője, aki a közelgő ünnep tiszteletére az 1956-os eseményekről tartott előadást. Ismertette a kor nemzetközi viszonyrendszerét, kitért a szuezi válságra és a nagyhatalmak versengéséből adódó feszült helyzetre. A világ a Közel-Kelettel volt elfoglalva, ezért a nemzetközi közvéleményt teljesen váratlanul érték a budapesti októberi események.

Senki sem tudta felmérni, milyen erejű lesz a felkelés, a politikai vezetés uralni tudja-e a helyzetet, átterjed-e vidékre is a forradalom, továbbá beavatkoznak-e az amerikaiak. A szovjetek a hírek hallatán azonnal csapaterősítést küldtek Romániába és Kárpátaljára. Legfelsőbb vezetésük eleinte megosztott volt abban a kérdésben, hogy katonai beavatkozással, vagy diplomáciai tárgyalásokkal kell-e véget vetni a fegyveres harcnak. A magyar kormány október 28-30. között több olyan intézkedést hozott, ami megnehezítette a döntést. A forradalom eseményeinek kronológiája többnyire ismert, ’56 jelentősége és mára gyakorolt hatása inkább képezi vita tárgyát. A XX. század egyik legnagyobb erejű, legelementárisabb, legáltalánosabb kommunistaellenes megmozdulása hosszú évekig szerepelt még az ENSZ és a nyugat-európai kormányok napirendjén. ’56 hatására változott meg a francia és az olasz kommunista pártok szolgai viszonya a Szovjetunióhoz, ekkor mutatkozott meg a nyugati értelmiségiek előtt a véres keleti diktatúrák igazi arca. A rendszerváltástól átértékelődik/módosul az ’56-ról sulykolt addigi hamis kép, új dokumentumok, titkos jegyzőkönyvek kerülnek elő, és megnyílnak a szovjet utódállamok levéltárai is. Ma már tudjuk, hogy ’56 nélkül a közélet teljesen más irányba formálódott volna. Bebizonyosodott, hogy egy kis ország is képes kezébe venni sorsa alakítását, és lehet önálló mozgástere. Még ha sikertelen is volt a kísérlet, hogy Magyarország kikerüljön a világpolitikai nagyhatalmak hatásköréből, mégsem tekinthető kudarcnak, mert a rendszerváltás ideológiai alapjai is ’56 szellemiségéből táplálkoznak. Kohári szerint ’56 örökösei a jelenlegi kormánypártok, mert ugyanúgy a nemzeti szuverenitás védelmét helyezik politikai cselekvésük homlokterébe, az önálló gazdaságpolitikát, saját piacaik védelmét és a nemzeti érdekeket részesítik előnyben.

Az előadást számos érdekes hozzászólás színesítette. Az egyik úr például az áldozatok számát tekintette bizonytalannak, mert egy tévéműsorban arról értesült, hogy a veszteségek mindkét oldalon jóval meghaladják a bevallott számot. Annak a véleményének is hangot adott, ha az USA beavatkozik ’56-ban, az valószínűleg világháborúhoz vezetett volna. Egy hölgy az oroszok október 24-ei szegedi bevonulásának körülményeit mesélte el, amikor a hídon dübörgő tankok elé mintegy 20 fiatal egyetemista állt, megakadályozva átkelésüket a folyón. A tankból kiszálló szovjet tiszt szinte könyörögve kérte őket, álljanak félre. Egy másik hozzászóló arra figyelmeztetett, hogy sokan még ma is félnek ’56-ról beszélni, tartanak a következményektől. Minden párt elismeri ma már ’56 forradalmi voltát, az viszont felháborító, fogalmazott Kohári, hogy a mai napig kiemelt nyugdíjban részesülnek a forradalom leverésében résztvevők, vagy olyanok, mint

Biszku Béla

. Komoly legitimációs problémát jelent a Magyar Köztársaság számára is, hogy a hatályos nyugdíj-jogszabályok szerint plusz javadalmazás jár a forradalom ellenségeinek. Egy idős úr kevésbé ismert eseményről szólt: Palicson ’56 után a nemzetközi Vöröskereszt hatalmas tábort alakított ki a Magyarországról menekültek befogadására, ahol naponta több ezren fordultak meg. Jugoszlávia eleinte nem volt abban a helyzetben, hogy ellássa a befogadó-központ lakóit, ezért a környező települések polgárai vitték az élelmet a menekülteknek. Szép példája ez az összefogásnak, amikor a kisebbségben élő magyarság szolidaritást vállalt az anyanemzettel, és befogadta menekültjeit.