Közélet

Új év, új KRESZ

Új év, új KRESZ

2010. január 11., hétfő
Új év, új KRESZ
Kormányrendelet módosítja január elsejétől a közúti közlekedés szabályairól szóló rendeletet, vagyis a KRESZ-t. A változás mintegy 60 pontot érint. A teljesség igénye nélkül ezekből szemezgettünk néhányat. A jogalkotó célja „a közúti forgalom biztonságának javítása, a közúton közlekedő gyalogosokra, járművezetőkre vonatkozó szabályok megfogalmazásának pontosítása vagy kiegészítése, segítve ezzel az érintettek jogkövető magatartását és az ellenőrzési tevékenységet” – írja az Országos Rendőr-főkapitányság összefoglalója.

Gyerekek

Hangsúlyt kapott a gyermekszállítást végző járművek és utasainak védelme. Így például nevesítette a módosítás az úttesten álló, elakadásjelzőjét működtető – „kirakodó” – iskolabuszt, melyet kikerülni, vagy mellette elhaladni csak fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel szabad. A biztonsági gyermekülés használati kötelezettsége ezentúl kiterjed a „mopedautóban” szállított gyermekekre is. A három évnél fiatalabb gyermek ezentúl is csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve, hevederekkel bekötve szállítható.

Parkoló biciklik

A változtatásokban nagy figyelmet kaptak a kerékpárosok: pontosították például a kerékpárút, valamint a gyalog- és kerékpárút fogalmát. Megjelent a kerékpáros nyomvonalat jelző útburkolati jel, amely a biciklisek haladási irányát jelzi, és megszületett a kerékpáros parkolót jelző tábla is. Megalkották továbbá a nyitott kerékpársáv fogalmát: ez egy olyan sáv, amelyen nem csupán biciklisek haladhatnak, más járművek is igénybe vehetik – a kerékpárosok elsőbbsége mellett –, ha az egymással szemben, vagy egy irányban történő elhaladás ezt szükségessé teszi, az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok szerint. A nyitott kerékpársávot a kerékpáros balra bekanyarodás céljából, vagy annak megszűnésekor hagyhatja el. A kerékpárosok szoros jobbra tartási kötelezettsége az út jobb széléhez történő húzódás kötelezettségére változik. A bicikliseknek külön jelzőtáblák kihelyezése mellett lehetőség nyílik az egyirányú forgalommal szembeni közlekedésére, valamint az autóbusz forgalmi sávon a kétkerekű motorkerékpárok és a kétkerekű segédmotoros kerékpárok közlekedésére. Autósok figyelmébe: kanyarodáskor a párhuzamos gyalog-és kerékpárúton érkezőknek is elsőbbségük van a kanyarodóval szemben.

Vigyázz, kész, dugó!

„Stau!” – azaz vigyázz: feltorlódott forgalom! Ilyen jelzéssel is kiegészült a veszélyt jelző táblák köre. Megjelentek a gyorsforgalmi utakon alkalmazott útirányjelező és útvonal-megerősítő jelzőtáblák képei. A megengedett sebességet meghatározó táblák esetében lehetőség nyílik a jelzőtábla hatályának időjárási körülményekhez, járműtömeghez vagy időszakhoz történő korlátozására. Továbbá új eleme a szabályozásnak a gépkocsikra vonatkozó behajtási tilalom környezetszennyezési jellemzők alapján történő meghatározásának lehetősége, amelyet a közútkezelők jellemzően a védett belterületi övezetekben fognak alkalmazni. A szabálytalanul várakozó, vagy közterületen rendszám nélkül parkoló járművek elszállítására mostantól a közterület-felügyeletek is jogosultak. Nem irányíthat forgalmat a továbbiakban a határőrség, a katasztrófavédelmi hatóság viszont igen. A jelzőőrök mellett már a polgárőrök jelzésére is meg kell állnunk, viszont táblával kötelesek ezt előre jelezni. Az általános sebességhatárok a gépkocsik esetében 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegig egységesek lesznek. És a sokat emlegetett módosítás: a vasúti átjárók megközelítése során az általánosan érvényes és megadott kötelező sebességhatár megszűnik. Ha szükséges, a sebességcsökkentést a közút kezelője jelzőtáblával jelezheti. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség az átkelőhelyek megközelítésekor a megszokott fokozott körültekintésre. Ha már átkelők: azt is belefoglalták az új szabályozásba, hogy a gyalogátkelőhelyet a gépjárműnek olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy az szükség esetén meg tudjon előtte állni. A traffipax mostantól olyan helyen is végezheti a munkáját, amely egyébként a megállási vagy várakozási tilalom alá esik. A fixen telepített mérőberendezések előjelzésére szolgál az egyébként már sok helyen használt „Vigyázz, traffi!” tábla. A teljes módosítás megtalálható a Magyar Közlöny 2009. évi 185. számában, valamint a legfontosabb változásokról itt is tájékozódhatunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.