Hozzáfér-e mindenki a vízhez – és ha igen, akkor miért nem?

A természeti erőforrásokhoz való igazságos hozzáférés nehézségeit legjobban talán a víz példáján keresztül lehet megmutatni – így ezt a tematikát követi a Védegylet idén ősszel megvalósuló programsorozata is. Szóba kerül majd az újszegedi ligetfürdőtől a tiszai hullámtereken át a ciánszennyezésig sok téma, amellyel az elmúlt tíz évben a szervezet foglalkozott.

„A környezeti igazságosság már több évtizede bevett fogalom, általában úgy határozzák meg, mint ami a természeti erőforrásokhoz való igazságos hozzáférésre, az egészséges környezethez való jog érvényesülésére koncentrál - utóbbiba beletartozik a környezetszennyezés és környezetterhelés vizsgálata is” – foglalta össze a Védegylet szegedi csoportja új kezdeményezésének hátterét

Szentistványi István

. A civil szervezet ebben az évben a vízhez való igazságosabb hozzáférést, az ezzel kapcsolatos környezeti és társadalmi konfliktusokat szeretné a szélesebb közönség elé tárni, mivel úgy vélik, a víz tágabb értelemben vett „körüljárása” különösen alkalmas arra, hogy jelenlegi akut problémákra mutassanak rá általa. „Ebben a városban pedig valóban megkerülhetetlen ez a kérdés, hiszen Szeged legnagyobb értéke a Tisza, ez köt a városhoz mindenkit: legyen szó az itt élőkről vagy az ide látogatókról” – fogalmazott Szentistványi. (Ennek a vizes konfliktusokat megjelenítő „kampánynak” első állomása volt az augusztus végi SZIN-es részvétel, ahol a Védegylet ezekről a dolgokról beszélgetett az érdeklődő fiatalokkal.)

Verespatak messze van

A tematikus programsorozat a természeti erőforrások igazságos és fenntartható használatára, a természeti és társadalmi szempontok együttes vizsgálatára szeretné felhívni a figyelmet. Globális összefüggésekre is rá lehet mutatni a helyi szinten látható, tapasztalható problémákon és visszaéléseken keresztül. „A lényeg, hogy úgy értsük meg a világméretű jelenségeket és folyamatokat, hogy azok csíráit közvetlen környezetünkben is fel tudjuk ismerni” – mondta el a munkacsoport-vezető. „Magyarország e szempontból kettős helyzetben van: egyrészt elszenvedői is vagyunk a természet pusztításának, kihasználásának - másrészt mi is terheljük a világot és a környezetünket.” Példaként említette, hogy míg a ciánszennyezésnek óriási sajtóvisszhangja volt, addig a szegedi szennyvíztisztítást végző francia cég által alkalmanként a folyóba engedett szennyeződésekről nem lehet semmit hallani, pedig ugyanazt a Tiszát szennyezik mindkét helyen. Szentistványi úgy véli, ennek az az oka, hogy míg például a verespataki cég beruházói messze vannak innen, nincs velük személyes kapcsolata senkinek a helyiek közül, ezért „bátran támadhatók” – addig a helyben történt eseteket, problémákat inkább eltussolják, mivel senkinek nem igazán érdeke, hogy „keresztbe tegyen” az egymásnak többszörösen el- és lekötelezett helyi szereplők közül.

Kevesek jutnak majd be az új fürdőbe

A környezeti igazságosság fogalmát eredetileg marginalizált (kisebbségi, hátrányos helyzetű) csoportokkal kapcsolatban használták, ezen csoportok környezeti javakhoz, természeti erőforrásokhoz való hozzáférését, a környezeti szennyezéseknek való „kitettségét” vizsgálták. Mostanra viszont a fogalom értelmezése jócskán kiterjedt, a társadalom szélesebb köreit is érinti, illetve az „egészséges környezethez” való jogon is egyre több mindent értünk ma már. A Védegylet aktivistája szegedi példával így magyarázza ezt: városi kontextusban például nem csupán az tartozik ide, hogy a hátrányos helyzetű emberek, csoportok hogyan állnak ebből a szempontból, hanem – kiterjesztve a fogalmat – azt is egyértelművé kell tenni, hogy például az Újszegeden épülő luxusszálló és (a közstrand helyébe épülő) élményfürdő hogyan érinti majd az egyszerű (azaz nem privilegizált helyzetben lévő, nem a társadalmi „elithez” tartozó) városlakók életét. Az eddig mindenki számára elérhető egészségügyi, sport- és rekreációs lehetőségek ugyanis ezután megfizethetetlenek lesznek az itt élők számára. „Az a fajta, jól ismert ’liberális’ gondolkodásmód jelenik meg ebben a városvezetési koncepcióban is, amelyet sajnos túl jól ismerünk ma már, de kezdetben félreismertünk: amely csak azért küzd (látszólag) a legalapvetőbb emberi jogokért mindenki számára, hogy aztán azon felül mindent egy szűk ’elit’ kaparinthasson meg. Tehát amíg az alapvető, az élethez szükséges vízhez minden ember hozzájuthat is elvileg (persze a közművek privatizációjával itt is felmerül, hogy milyen áron), addig ami ezen felül van (mint például az egészségügyi és, rekreációs vizes szolgáltatások), az végérvényesen azok privilégiuma lesz, akik azt meg tudják fizetni – magyarán a jelenlegi társadalmi keretek között igen keveseké. Mivel a törvények sem fogalmaznak egyértelműen a biztosítandó közfunkciókat illetően, ezért az élményfürdő megvalósítására létrehozott konzorcium (benne a városvezetéssel) még azt is megtehette, hogy ehhez a szégyenletes folyamathoz magát a nagyobb részt kárvallott lakosságot is felhasználja, amikor méregdrága (nyereményjátéknak álcázott) fizetett hirdetés-sorozatban az új luxusfürdő nevét megszavaztatta…” Szentistványi összehasonlítja a megye két megyei jogú városát: míg Szegeden sorra szűnnek meg vagy zárnak be a közfunkciókat is ellátó strandok és uszodák (mint minden ígéret ellenére a SZUE is!) és gyakorlatilag alig lehet ma már iskolai úszásórákat, gyógyúszásokat tartani az egyetlen megmaradt medencében, addig Hódmezővásárhelyen ingyenessé tették az uszodahasználatot a gyerekeknek. Vajon hol igazságosabb a természeti javakhoz, s így a vízhez (ilyen kiterjesztett értelemben) való hozzáférés?

Körbezárják a Tisza-partot?

A Védegylet másik fontos kérdésként emelte ki a Tiszához való hozzáférés problematikáját. „Azt is érdemes megvizsgálni, hogy ki tud majd a most zajló szabályozási folyamatokat követően a város közeli hullámterekhez hozzáférni?” – teszik fel a kérdést a civilek.

Mint a csoportvezető kifejtette, idén nyáron Szegeden a Partfürdő egy részének átmeneti ingyenessé tételével párhuzamosan fokozatosan lezüllesztették a többi strandot (Fóka, Sárga), mindezt azzal is megerősítve, hogy koszosnak, fürdésre alkalmatlannak és illegálisnak állította be ezeket a hivatalos kommunikáció. „A szabályozást követően félő, hogy drága vagy egyenesen megközelíthetetlen helyek, a közhasználattól elzárt szakaszok lesznek végig a part mentén, hasonlóképp, ahogyan ez a Balaton mellett és máshol is) történt. Magánterületek, cégek és magánszemélyek által kisajátított, körbekerített szakaszok, az átlagemberek számára megfizethetetlen szolgáltatásokat kínáló helyek mellett hogyan férhet hozzá egy hétköznapi család a Tiszához?” Szentistványi szerint erős a gyanú, hogy a szegedi városvezetés még ebben a ciklusban döntésre akarja vinni ezeket a már évek óta (a különféle érdekellentétek miatt) fekvő terveket – olyan szintre juttatva a folyamatot, ahonnan már nincs visszaút. Sok értékes közvagyont vesztett el a város lakossága az utóbbi években – a Tisza „elveszejtése” (az előbbi, közösségi értelemben) ezt a folyamatot pecsételné meg drámai módon.

Tíz év – a víz mentén

Az őszi programsorozat eleme a Millenniumi Kávéházban novemberben induló, vizes konfliktusokkal foglalkozó Védegylet-filmklub, illetve november végére terveznek egy fesztivált, amely egy nemzetközi workshop-hoz kapcsolódva igyekszik körüljárni a természeti erőforrások igazságosabb és fenntarthatóbb felhasználását. Ennek kapcsán áttekintik a Védegylet 10 évének több olyan jelentős akcióját, amely a vízhez, vizekhez kapcsolódott. Így például szóba kerül, hogy a szervezet maga is eredetileg a Duna-mozgalomból „nőtt ki”, jelképesen pedig a 2000-es tiszai ciánszennyezés apropóján alakult meg. Felidéznek olyan fontos (és a mai napig aktuális) témákat is az elmúlt évekből, mint a felszín alatti vízkészletek védelme, a vízzel kapcsolatos közszolgáltatások privatizációja, a korábbi verespataki, illetve a jelenlegi csertési tervezett aranybányák hazai folyókat is veszélyeztető tervei, stb. (A konkrét tematika összeállításában fontos szerepet kapnak majd a szűkebb régiót érintő vizes problémák és konfliktusok – a szervező szegedi csoport preferenciáinak megfelelően.)