Tőkés László kezdeményezésére – tiltakozva a diszkriminatív szlovák nyelvtörvény ellen – augusztus 30-án, 18 órakor a szegedi Dómban Pünkösdváró Európa címmel Kárpát- medencei Ökumenikus Nagytalálkozót rendeznek. Interjúnk is ez alkalomból készült.- Mennyire fogékony az Európai Unió ezekre a kisebbségeket oly érzékenyen érintő kérdésekre, és mit vár a találkozótól? - Eddigi tapasztalataink nem jogosítanak fel bennünket túlságosan nagy bizakodásra, mert általában nyelvi, kisebbségi kérdéseket az EU a tagországok saját hatáskörébe utalja. Ez azonban sokáig nem állhat fenn, mert ha az Unió beleszólhat abba, milyen alakú legyen az uborka, vagy milyen lejtésű a nyúlketrec, akkor mennyire inkább európai ügy, hogy hogyan élnek az egyes nemzeti közösségek. A be nem avatkozás politikája éppen olyan tarthatatlan, mint Ceaucescu idejében is elfogadhatatlan volt a számunkra. A gondviselés jóra használhatja fel ezt az államnyelvtörvényt, olyan élességgel exponálja az esetet, hogy akarva-akaratlanul európai üggyé fog válni. Ez pedig arra kényszerítheti az EU-t, hogy szembesüljön vele. Kárpát-medencei összefogással, szárnyunk alá véve a nem európai uniós tagországban élő magyarságot is, a magyar ügyet úgy felnövelhetnénk, mint mondjuk az ujgurok, a koszovóiak vagy a tibetiek kérdését. Ehhez azonban partnerekre és összefogásra van szükség. Isten a rosszból is kihozza a jót – hirdeti a Szentírás. Talán ez az eset forog fenn most is. Oly mértékben elrugaszkodott a szlovák nacionalizmus Európától, az emberi jogoktól, hogy ez előtt Európa sem hunyhatja be a szemét, és nem mondhatja, hogy ez Szlovákia belügye. Most kell ütnünk a vasat, exponálnunk a kérdést. Egyetemes összefüggésben szükséges bemutatnunk mondjuk a bulgáriai törökök, a görögországi makedónok, a moldvai csángók, vagy az ukrajnai románok és magyarok ügyével együtt. Számítok arra, hogy a következő európai parlamenti mandátum alatt sikerülni fog egy olyan kisebbségvédelmi rendszert kialakítani, amely alapvetően megváltoztatja a határon túli magyarság helyzetét. Az sem volna kevés, ha az európai nyelvi chartát alkalmaznák, hiszen Szlovákia is aláírta a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját. - Az ökumenikus nagytalálkozó és a magyar politika tiltakozása milyen hatással lesz a Szlovákiában élő magyar kisebbségre? - Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát. A kommunizmusban, sajnos, annyira elnémítottak bennünket, hogy egyszerűen magyar ügy – mint olyan – nem létezett. 1989-ben aztán Temesváron sokfelé elágazó módon újra előkerültek a kisebbségi kérdések, és a különböző országokban élő magyar nemzetrészek problémái. Az európai uniós Szlovákiában sok tekintetben rosszabb most az ott élő magyarság helyzete, mint volt a csatlakozás előtt. Meg kell szólalnunk – a magyarság túl hálás kisebbség, szolgalelkűvé váltunk --, el kell mondanunk, ami fáj. Azzal kezdődik a bajok orvoslása, ha kimondjuk problémáinkat. - Ugyanez vonatkozik az autonómiakoncepcióra is? - Az autonómia ügy részkérdése a nemzeti érdekképviseletnek, de egyik legfontosabb kérdése nemzetpolitikánknak. Természetesen itthon kell megvívni harcunkat, viszont élnünk kell azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a nemzetközi jog és gyakorlat biztosít. Az Európa Tanács komoly kisebbségvédelmi rendszerrel támogatja az egyes kisebbségeket – az autonómia lehetőségét is beleértve. Sajnos az Európai Unió ezen a területen lemaradott, struccpolitikát folytat, és úgy gondolja, ha nem foglalkozik a kisebbségek kérdésével, akkor azok nem is léteznek. Az a feladatunk, hogy az EU legalább olyan komolyan vegye a kisebbségi kérdést, mint más szakterületeket. Ennek jegyében javasoljuk a kezdődő őszi ülésszakon, hogy állítsanak fel külön kisebbségi biztos hivatalt az Európai Bizottságban, mert ha a többnyelvűségnek van ilyen hivatala, és más, talán kevésbé fontos ügyek saját rangú miniszteri biztossal, tárcával rendelkeznek, akkor méltó volna, hogy a kisebbségi ügy is hasonló figyelmet nyerjen. - Miért mondott le a püspöki posztról, jövőre úgyis lejárt volna a megbízatása? - Azért mondtam le, mert végérvényessé vált, hogy ötéves mandátumra nyertem megbízatást az Európai Parlamentben. Tavalyelőtt azért nem mondtam le, mert ténylegesen bizonytalan volt, hogyan folytatódik a pályám. Most, amikor már világossá vált, akkor kár lett volna két lovat ülni meg egyszerre. Az átmenetiség állapotát kívántam felszámolni. - Egy helyen azt nyilatkozta, jó volna átvilágítani utódját, nehogy utólag derüljön ki, hogy besúgó volt, és kollaborált a Securitateval. Ezt annyira fontos hangsúlyozni? - Szinte valamennyi volt kommunista országban így tevődik fel a kérdés, vagy bevallják, vagy nem. Sok bajtól szabadulhattunk volna meg, ha a tisztulási folyamat a ’90-es évek elején végbe megy. Sajnos erre nem volt mód, ezért drágán meg kell fizetnünk az árát. Nemcsak az én utódomról van szó, hanem az egész egyházi vezetőségről. Mi legfeljebb abban különbözünk a többiektől, hogy nyíltan szembenézünk a kérdéssel. A román ortodox egyház viszont mélyen elrejti a probléma meglétét, noha közismert, mennyi főpap volt érintett a Securitateval való kollaborációban. Büszke vagyok arra, hogy egyházunk azok közé tartozik, amelyek nem akarják szőnyeg alá söpörni a múlt bűneit, mert ha az egyház nem képes megtisztulni, hogyan tudná hitelesen hirdetni a bűnbánat és bűnbocsánat evangéliumát.
