Közélet

Mégis van botrány? „Lófara”, igazodj!

Mégis van botrány? „Lófara”, igazodj!

2009. január 12., hétfő
Mégis van botrány? „Lófara”, igazodj!

Szakmai tények, civil tiltakozás, tervezői és városvezetői vádaskodások

Fotó: Gémes Sándor

Ahogy azt a pénteki cikkünkben ígértük, folytatjuk a Reök-palota előtti 3. Honvéd Huszárezred lovas szoborral kapcsolatos cikksorozatunkat. A belváros felújításához kapcsolódva alakítanák át a köznyelvben „Lófaraként" ismert teret. A tér tervezői azonban úgy változtatnák meg az egyetem jogi karának szomszédságában fekvő területet, hogy teljesen megbontanák az eddig fennálló városépítészeti szerkezet egyik geometriai elemét, a szobrot pedig néhány méterrel arrébb helyeznék. A szakmai lektorátus nem támogatja az emlékmű elmozdítását, több civilszervezet tiltakozik, a tervezők szándékos botránykeltésről beszélnek, a városvezetés politikai támadást emleget.

A „Lófara" körül kialakult helyzettel foglalkozó

első cikkünkben

a terveket bíráló szakmai lektorátus építész szakértőjét,

Koczor Györgyöt

kértük meg, hogy tolmácsolja véleményét. A Csongrád Megyei Építészkamara alelnöke, Ybl-díjas építész szerint egy hősi emlékművet, amely kegyeleti hely, nem szokás arrébb pakolni, de az ötlet építészetileg sem támogatható, hiszen az árvíz után felépült városszerkezet gyűrűsugaras rendszerében a „Lófara" egy tökéletes geometriai befejező, városszerkezet-történeti elem, ami pontosan illeszkedik a városképbe. A változással ráadásul a zöld terület is csökken.

A városvédő akár demonstrálna is

A szobor áthelyezésének kérdésére először egy civil szervezet, a Szegedi Hagyományőrző és Városvédő Egyesület tagja,

ifjabb Szilágyi Árpád

hívta fel a figyelmünket, aki elmondása szerint akár a demonstrációig is elmegy, hogy a huszár szobor a helyén maradjon. A SZEGEDma.hu az egyesület elnökét,

v. Szilágyi Árpádot

is felkereste, aki egy nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe. A hagyományőrzők és városvédők szerint az emlékművet az éltben maradt huszárok saját pénzükből, adományokból emelték az akkori városvezetés egyetértésével, segítségével egy közösen kiválasztott helyre. A városvédők szerint a mostani terekben nem vették figyelembe a jogi kar és a szobor körüli kegyeleti kert geometrikus vonalvezetését, ami egy pontban végződik, s így a szobor s a kert összhangban marad az egyetemi és a környező épületekkel. Az egyesület elnöke levelében kérdezi, hogy a terv bemutatása miért nem egy lakossági fórumon történt? „A terv nem lehet öncélú, az nem készülhet a Reök-palota 'működtetőinek', birtoklóinak, kiváltságosainak szája íze szerint, még akkor sem, ha a Reök veszteséges üzemeltetését a 'terasz' gazdaságos, a szegények számára megfizethetetlen áruválasztékából akarják pótolni, nyereségessé tenni" - áll a levélben.

A lovas szobor nem sakkfigura

A Lajtorja Fiatal Alkotóművészek Kulturális Egyesületének elnöke,

Simor Márton

szobrász és tanár szerint a 3. Honvéd Huszárezred nem egy sakkfigura, amivel lépegetni kell. A szobrász - akinek elmondása szerint az egyesület fiatal alkotói is támogatják véleményben -, elmondta, hogy az elmozdítás szükségességét nem tudták meggyőző érvékkel alátámasztani.

Egy magyar, katonai, kegyeleti emlékművet ne helyezgessünk csak úgy egyszerűen ide vagy oda, függetlenül attól, hogy az nem katonai sírhelyen áll" - érvelt Simor. „Ez a huszár szobor nem pusztán egy egyszerű köztéri alkotás, hanem hősi emlékmű. Abból a szempontból sem látom indokoltnak az áthelyezést, mivel az emlékmű jelenlegi helye a jogi karral szemben, az egyetemi épület bejáratának tengelyében van. Bizonyára nem hiába helyezték el azt ilyen elrendezésben akkoriban. Az egyetem épülete és a Reök-palota akkor is kijelölte már ennek a térnek egy ilyen emlékmű által elfoglalható helyét. Tehát - bár nem vagyok építész, csak talán bizonyos arányérzékkel megáldott ember - nem látom az okát egy néhány méteres költöztetésnek. Próbáljuk meg úgy tisztelni ezt az emlékművet és nem háborgatni, mint egy öreg fát egy parkban."

A társtervező szerint a szakma mondjon véleményt

Az első „lófarás" cikkünket követően

Pacsika Emília

textilművész - aki

Nagy Imre

városépítésszel közösen, a generáltervező

Fekete Zoltán

felkérésére vállalkoztak a Kölcsey utca berendezésének elkészítésére - levelet írt a szerzőnek, mely szerint Koczor György véleménye nem egyezik a szakma véleményével, az csak egy személyes állásfoglalás. Az iparművész szerkesztőségbe eljuttatott levelében elmondta, hogy az ügyben a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművelődési Lektorátus szakértői bizottságának a szakvéleménye a mérvadó, amely sokkal egzaktabban fogalmaz, mint Koczor György, és nem azonos az a vélemény a szakértői bizottság építészének véleményével. Az iparművész először arra hívta fel a figyelmünket, hogy a bizottság vizsgálódásának tárgya maga a szobor rekonstrukciója volt csupán és nem az áthelyezése. Íme a szakvélemény erre vonatkozó része: „... a bizottság helyszíni szemlét tartott a 3. Honvéd Huszárezred emlékmű áthelyezésének tárgyában, valamint a szakértők véleményezték a szobor és talpazata restaurálásának tervét." A lektorátusi szakvélemény összegzése pedig így íródott: „A szakértői vélemény alapján a lektorátus

nem javasolja a szobor áthelyezését

, az új funkciót és téralakítást a városképi jelentőségű

szobor helyének változatlan megtartásával, védelmével

javasolja megterveztetni..." A társtervező levelében egyébként felesleges és szándékos botránykeltésről beszélt cikkeinkkel kapcsolatban.

A képviselő udvarias, az alpolgármester vádaskodik...

A politikai szereplők közül decemberi cikkünkben először a belváros képviselőjét,

Hekáné Szondi Ildikót

(MSZP) kerestük meg, aki udvariasan, diplomatikusan válaszolt, miszerint tájékozódik majd az ügyben, és a választók többségének kérésére fog cselekedni. Januárban pedig szervez egy beszélgetést a Közéleti Kávéházban. (Amint azt már leírtuk a SZEGEDma.hu csak egy olyan időpontot talált, ahol mint téma beilleszthető talán a szoborügy. Ez pedig a január 20-ai beszélgetés a város műemlék épületeinek sorsáról.) Felkerestük

Nagy Sándor

(SZDSZ) városfejlesztési alpolgármestert, aki elektronikus levélben visszautasította nyilatkozattételt „Lófara"-ügyben, mondván: olvasta

a témával kapcsolatos első cikkünket

, s úgy gondolja, a SZEGEDma.hu szakmai kérdésből akar politikai kérdést faragni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.