Bebizonyosodott, hogy a magyar stratégia a helyes
Mára bebizonyosodott, hogy a magyar stratégia a helyes, ugyanis jól látható, hogy kizárólag a tűzszünet és a béketárgyalás vezethet el az ukrajnai háború végéhez - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten - számolt be róla az MTI.
A tárcavezető arról számolt be, hogy már több mint ezer napja zajlik a háború Ukrajnában, és ezen idő alatt bebizonyosodott, hogy a magyar stratégia a helyes. Több mint ezer napja érvelünk a háború befejezése mellett, több mint ezer napja érvelünk a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdése mellett – mutatott rá.
Sajnos az elmúlt több mint ezer nap során sok százezer ember halt meg a szomszédságunkban, és sok millióan, akár tízmilliós nagyságrendben is otthonaik elhagyására kényszerültek. Drámai pusztítás zajlik a szomszédban
– tette hozzá.
Majd aláhúzta, hogy mindezt meg lehetne állítani, mindennek elejét lehetett volna venni, ha a magyar álláspontnak megfelelően sikerült volna megállapodni a tűzszünetről, és béketárgyalásokat kezdeni.
Csak a béke jelent megoldást. Ennek a háborúnak nincs megoldása a csatatéren, ez bebizonyosodott
– szögezte le.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a karácsony közeledte most kiváló alkalmat kínált volna arra, hogy pár napra elhallgassanak a fegyverek, ezáltal is emberéleteket lehetett volna megmenteni.
– Sajnáljuk, hogy a magyar békemisszió erőfeszítései ellenére végül ezt a tűzszüneti lehetőséget, amely még mindig ott van az asztalon, Ukrajna, az ukrán vezetés egyelőre elutasította – mondta.
És legalább ennyire szomorú, hogy az európai uniós országok döntő többsége sem képes reálisan látni a helyzetet
– fűzte hozzá.
A miniszter végül hangsúlyozta, hogy minden egyes nappal közelebb kerül Donald Trump beiktatása az Egyesült Államokban, miközben minden egyes nappal jelentősen tör előre a fronton az orosz hadsereg.
– Új realitás, egy minőségileg új helyzet jött tehát létre, mégis úgy tesznek sokan Európában, mintha ez nem történt volna meg. Ezt sajnáljuk, ez emberéletekbe kerül, jól láthatóan a fegyverszállítások semmit nem oldanak meg, a fegyverszállításokkal nem sikerült a csatatéren változást elérni – jegyezte meg.
Az egyetlen lehetséges forgatókönyv, amely elvezet a békéhez, az emberéletek megmentéséhez, az a fegyverszünet és a béketárgyalások megkezdése
– összegzett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.